Presbitérium – Óbudai Evangélikus Egyházközség 

Nagyváradon, a Pece parti Párizsban születtem 1968-ban, és még láttam a kis patakot folydogálni. Szüleim egyszerű munkásemberek voltak, akik a kommunizmus évei alatt sok munkával biztosították a család megélhetését.

Gimnáziumba jelentkeztem, szüleim szabad kezet adtak jövőm formálásához. Tanultam, amit nem vittem túlzásba. Szerettem édesapám munkáját, hiszen mindent meg tudott javítani. Varrógépet, kerékpárt, kaput tervezett, de nekem elemes kishajót is készített. Példaképem volt. Betegsége újév után jelentkezett, májusban el is búcsúztattuk.

Édesanyám és keresztapám a jövőm érdekében a tanulás felé irányított. Így évtizedek távlatából visszanézve eszközök voltak Isten tervében. Az utolsó gimnáziumi év megkezdése előtti nyáron történt az elhívásom. Édesanyámmal a villamosmegálló felé haladtunk, azon az útvonalon, amelyen óvodába majd általános iskolába jártam. Ma is ott áll egy kicsi református templom. Amikor melléje értünk édesanyám megkérdezte – miért nem leszel lelkész?

Másnap jelentkeztem Deák Ödön bácsinál, annál, aki keresztelt, konfirmált és néhány év múlva esketett. Célom lett, evangélikus lelkész akartam lenni. Magánórára jártam, olvastam a Bibliát, tanultam az egyházi énekeket. De nem felvételizhettem, mert a kommunista állambácsi (akkoriban szerették így nevezni) csak egy helyett adott az evangélikusoknak és azt az egyet is katonaviseltnek vagy lánynak.

Mivel egyik sem voltam, először elmentem egy vasgyárba dolgozni és néhány hónap múlva a román seregbe katonának. Másfél év, ebből egy év munkaszolgálat a szászokkal, tótokkal, örményekkel együtt. Mi voltunk a Fekete-tenger partján az első érettségizett munkásosztag. Építettünk is, meg nem is. Büszke voltam célomra, amit bátran hangoztattam. Nem a büszkeség szólt belőlem, inkább az őszinteség. Isten velem volt. Nem voltak oroszlánok, vagy tüzes verem, de lehetett volna sokkal rosszabb. Nem voltam egyedül.

Leszerelésem után fél évig keményen tanultam, áldott emlékű Veres-Kovács Attila református lelkész készített fel Fugyivásárhelyen a felvételire. Ő lett a mentorom és a barátom. Tavaly karácsony előtt a szívéhez kapott, és hazament Urához.

Felvettek. Mindez egy olyan korban, amikor a szomszédos pártszékházból áttelefonáltak az egyetemre, hogy a kettes tanteremben égve maradt a villany. Csodálatos professzorok tanítottak, tudományra, szolgálatra, életre és emberségre.

A nagy betűs szabadság felborította az egykori patinás kolozsvári teológia nyugalmát is. Változások jöttek. Így kerültem egy tanulmányi esztendőre a budapesti evangélikus teológiára és két év múlva a chicagóira. Szerelmes is voltam. Amerikából hazatérve feleségül vettem Edinát, akivel közösen indult el életünk és szolgálatunk.

Kezdtük az Arad megyei Simonyifalván. Ültettünk foghagymát és kotlót, hordtuk az ivóvizet a közkútról. Építettünk gyülekezetet és fürdőszobát, neveltünk disznókat. Isten velünk volt.

Házasságunkat az Úr két gyermekkel áldotta meg, Johannával és Ádámmal. Nagykároly-Szatmárnémeti volt a következő állomás, ahol maroknyian küzdöttek a hitért és az evangélikus önazonosságért. Itt kaptunk lehetőséget Caracasban szolgálni. Elindultunk, Isten Gyuláig vezetett, ahol tizennégy évig éltünk. Ő mindvégig velünk volt. Megtanított a siker és a kudarc arányát elfogadni. Gyülekezetünket és barátainkat hagytuk hátra egy januári telefonhívás után, amikor is Óbudára hívtak lelkésznek.

Isten velünk van és szüntelen emlékeztet a siker és a kudarc arányára.

Evangélikus lelkésznek lenni jó!

Budapesten születtem, itt nőttem fel, ezer szállal kötődöm a városhoz. 1979-es születésem után gyorsan elkezdtünk átjárni Óbudára, hiszen nagybátyámék itt laktak a templommal szembeni panelházban, ahol aztán én is éltem hat évet fiatal felnőttként. 2017 óta újra a kerületben lakom, immár más utcában, de saját családommal – azaz feleségemmel és két gyermekemmel. Történelem szakos diplomával és tudományos fokozattal (PhD) rendelkezem, de ma már nem az eredeti szakmámban, hanem online marketingesként, szerkesztőként és szövegíróként dolgozom. 

Ateista háttérrel nőttem fel, megtérésem kizárólag az Úr kegyelmének köszönhető, aki – mint visszatekintve látom – sok apró jellel terelt errefelé, mígnem a koronavírus-járvány ideje alatt hallgatni kezdtem a szavára. A lutheri reformációval már egyetemi tanulmányaim során szimpatizálni kezdtem, így az evangélikus egyház iránt érdeklődve 2021-ben felvettem a kapcsolatot Jakab Béla lelkész úrral, aki még abban az évben megkeresztelt és konfirmáltatott. A gyülekezet életébe szinte egyből bekapcsolódtam. Számomra egyértelmű volt, hogy ha itt befogadnak, akkor szeretnék is tenni valamit a közösségért. Örömmel vállaltam, hogy történelmi előadásokat tartsak, szerkesszem az Óbudai Harangszót, és részt vegyek egyházunk gyülekezetimunkatárs-képzésén. 

A tisztújításhoz közeledve arra az álláspontra helyezkedtem, hogy nem jelentkezem önként tisztségre, de ha jelölést kapok, akkor el fogom vállalni, hiszen tenni szeretnék a közösségért. Elsősorban pótpresbiteri vagy presbiteri megbízatásra gondoltam ekkor: az eszembe sem jutott, hogy a felügyelői tisztség szóba jöhet. Az Úr azonban másként gondolta, én pedig igyekszem engedelmeskedni neki, és bízni abban, hogy képessé tesz majd ellátni a feladatot, amit adott nekem. Óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy gyülekezetünk tagjai egyhangúlag megválasztottak. Legfontosabb feladatainkat abban látom, hogy a Szentírás szavainak közvetítésével megtartsuk közösségünket, s ezzel egyúttal fáklyaként is világítsunk, hogy megtalálhassanak minket az olyan útkeresők, mint amilyen én is voltam a 2020–2021-es télen. Hiszen kereszténynek, evangélikusnak lenni jó: találkozzunk hát rendszeresen templomunkban.

Felmenőim dunántúli evangélikusok, anyai nagyapám presbiter volt, ácsként számos dunántúli templom felújításában közreműködött. Én már Budapesten születtem.

Családommal első gyermekünk születése óta járunk az Óbudai Evangélikus Gyülekezetbe. Három gyermekünk közül kettőt már itt kereszteltek, nagyobb gyermekeink itt konfirmálkodtak.

Szakmámat tekintve építészmérnök vagyok, a Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem. Jelenleg építőipari projektek vezetéssel foglalkozom. Presbiterként is ezen a szakterületen tudok segítséget nyújtani a gyülekezetnek.

Szívem az Óbudai Evangélikus Egyházközséghez húz, a családi indíttatásom ezt alapozta meg. Eredeti szakmám – általános agrármérnöki végzettségem – miatt életem egy részét vidéken töltöttem. Leginkább üzemgazdászi, gazdasági vonalon dolgoztam, a gyermekeim születése után pedig egyértelműen kerültem erre a vonalra.

Később egy középvállalat gazdasági vezetője lettem, közben tanulmányaimat kiegészítettem szakmérnöki, ill. mérlegképes könyvelői végzettséggel. Bálintné Varsányi Vilma kért fel 2006-ban a pénzügyi teendők elvégzésére. Ezt a feladatot az óta igyekszem a tőlem telhető legjobban ellátni. Időközben beosztásom megnevezése pénzügyi gondnokká változott. Három a magyar igazság, egy a ráadás – most kezdem a 4. ciklust.

A belém helyezett bizalom és elvárás szerint: lelkészünkkel, a felügyelővel és a presbitertársaimmal együttműködve fogom munkámat folytatni.

Budapesten születtem, a Ferencvárosi Evangélikus Gyülekezetben konfirmáltam. 1993-ban a Kelenföldi Evangélikus Templomban kötöttünk házasságot férjemmel, Gyimesi Zoltánnal.

Családommal 2001-ben Pilisborosjenőre költöztünk, itt neveljük nyugodt és gyönyörű környezetben négy fiunkat, Kristófot, Domonkost, Benedeket és Ádámot.

2003 óta vagyunk az Óbudai Gyülekezet tagjai, ekkor keresztelte meg Bálintné Varsányi Vilma Ádámot. Mind a négy fiú ide járt hitoktatásra, itt konfirmált és igyekeztünk teljes családként részt venni az istentiszteleteken.

Biológia-földrajz szakos tanárként dolgozom a Pilisborosjenői Általános Iskolában, életem a gyermekek körül forog otthon és a munkámban egyaránt.

Az utóbbi két évben a gyülekezeti Számvizsgáló Bizottság munkájában vettem részt. Meglepetésként és megtiszteltetésként ért a presbiteri jelölés, melyet örömmel fogadtam el.

Pedagógusként a presbiteri szolgálatban elsősorban az ifjúságot szeretném segíteni jegyzői feladataim mellett. Ehhez kérem Isten áldását.

Budapesten születtem 1960-ban. Azóta is itt élek. Tanulmányaim is a fővároshoz kötöttek. Könnyűipari Műszaki Főiskolán szereztem textiltechnológiai üzemmérnöki diplomát.

A magyar textilipar megszűnésének köszönhetően nem sokat tudtam képzettségemnek megfelelő munkakörben dolgozni.

A Deák téren kereszteltek. 1972-ben konfirmálkodtam. 1974 óta tartozom az óbudai gyülekezethez. Az egyházzal való kapcsolatom nem mai keletű, mert anyai ágon evangélikus kántortanító elődökkel rendelkezem.

Édesanyám több cikluson keresztül presbiter volt, így hamar beleláttam az itt folyó munkába.

A tanítás az én életemben is megjelent, mert korábban aktív szereplője voltam egy felkészítő csoportnak, ami itt működött a gyülekezetben.

Az előző ciklusban betöltött pótpresbiteri megbízatásom után a 2018-as tisztújításkor lettem tagja a testületnek, és az iratterjesztéssel kapcsolatos feladatokat szeretném lelkiismeretesen elvégezni.

Születésem óta Óbudán lakom és itt nevelkedtem, sokat tudok a kerület történetéről és életéről. Általános és középiskoláimat is a kerület iskoláiban végeztem. Építőmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem, majd a munka mellett mérnök-közgazdász tanulmányokat folytattam a mai nevén Corvinus Egyetemen. Később külföldi ösztöndíjak elnyerésével Ausztráliában, a Melbourne Egyetemen tanultam nemzetközi közgazdasági elméleteket és Japánban termelésirányítási módszerekkel ismerkedtem. 

Vízépítőmérnöki tervezések után a kereskedelem irányába vezetett utam, több külföldi cég képviseletét láttam el, legutóbb, 15 éven keresztül egy természetes alapú élelmiszer szinezék gyártó, amerikai- ír- angol tulajdonú  vállalat értékesítési vezetőjeként tárgyaltam Európa legtöbb országában.

Az Óbudai Evangélikus Egyházközséghezhoz való kötődésem anyai nagyszüleimhez nyúlik vissza. Ők a közeli Kenyeres utcából látogatták az Istentiszteleteket már a templomunk felszentelésétől kezdve. Később édesanyám terelt az ódudai evangélikusok felé, az ő példamutatására lettünk rendszeres templomlátogatók.

Konfirmációm templomunkban, Görög Tibor lelkészi ideje alatt történt, azután is több ifjúsági majd később fiatal családos csoport tagja voltam.

Feleségem, Hajnalka, szintén egyházunk tagja, három gyermekünk van, Levente , Benedek és Anna.

Negyedik presbiteri ciklusomat kezdem gyülekezetünkben. A rám bízott feladatok mellett terveim között szerepel presbitertársaimmal együtt gyülekezetünk hitéletének erősítése. Családommal példát szeretnénk mutatni a gyermekek, fiatalok felé, bátorítani őket az Óbudai Evangélikus Egyházunkhoz való közeledésükben és erősíteni idetartozásukat. 

Érdeklődési köröm szerteágazó, a sporttól a történelemig, a természetföldrajztól a fotózásig. 

Munkámban az első avatáskor nekem rendelt ige vezet: 

„Most pedig mit kíván tőled Istened az Úr? Csak azt, hogy Istenedet az Úrat féljed, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt és szolgáld az Úrat a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből. (5 Móz 10,12)

1960-ban születtem a 12. kerületben, szüleim katolikus felekezetűek. Úgy emlékszem, hat éves lehettem, amikor nagyanyám először mutatott nekem egy Bibliát, mesélt Jézusról – így utólag az első elhívásomnak tekintem ezt az emléket.

Karácsonyonként nagymamával mindig elmentünk a délutáni misére, de hitéletem ennyiben ki is merült.

Bár mindig is vallásosnak tartottam magam, életvitelemben sajnos ez egyre kevésbé látszott. Kétszeri válás, hét év gyötrelem után aztán úgy éreztem, kegyelmet nyertem.

Megismerkedhettem csodálatos feleségemmel, esküvőnket 2014 októberében az Óbudai Evangélikus templomban tartottuk. Született két gyermekünk.

Jelenleg a vendéglátás keretében könnyűzenei programok szervezésével foglalkozom. Amennyiben az Úr tehetséget ad hozzá, a gyülekezet rendezvényeinek szervezésében fogok a továbbiakban segédkezni.

A presbiteri tisztségre való felkérés váratlanul ért. Kis időbe telt, mire realizáltam, milyen nagy megtiszteltetés, valamint mekkora kihívás ez. Mind Édesapám, mind pedig Jakab Béla lelkészünk álláspontját, tapasztalatait meghallgathattam, és ezután hozhattam meg a döntésem. Először kérdéses volt számomra, hogy mi lehet az én feladatköröm, de mára már terveim vannak, és látom, milyen téren tudom építeni gyülekezetünket. Több olyan fiatal felnőtt is van gyülekezetünkben, akik nálam fiatalabbak és szívügyük gyülekezetünk sorsa. Mindenképp fontos szerepem lesz abban, hogy minél többükkel felvegyem a kapcsolatot, és újabb kezdeményezéseket indítsunk, illetve a gyülekezet presbitériumában tolmácsoljam gondolatainkat, ötleteinket. Elsődleges feladatomnak tehát a 18–30 éves korosztály megszólítását, cselekvő gyülekezeti taggá válásának segítését tekintem. Azért is gondolom ezt különösen fontos feladatnak, mert a megújulást csak ennek a generációnak a bevonásával érhetjük el.

Régi evangélikus családok leszármazottja vagyok. (Jn 15,4.)

Szerencsés embernek is érzem magam, mert egész életemben csak az óbudai gyülekezethez tartoztam. 1956-ban születtem, és már ebben az évben itt kereszteltek meg, ezáltal már hatvannyolc éve vagyok a gyülekezet tagja. Hála szüleimnek, akikkel együtt kezdtem ide járni 5-6 éves koromtól. Itt konfirmáltam, esküvőm mellett három gyermekem, Emília, Szilvia, Levente keresztelője, konformációja is a templomunkban történt. Szilvi a Deák-téri, Levente a Fasori Evangélikus gimnáziumban érettségiztek. Mindhárman aktívan gyakorolják hitüket.

A gyülekezetünkhöz való kötődés a családom többi tagjára is kiterjed. Feleségem, Éva katolikus, de egyházunk hű és aktív résztvevője. György öcsémet szintén itt keresztelték, konfirmálták, párjával jelenleg is gyülekezetünk tagjai. Édesanyám két ciklusban volt presbiter.

A legmagasabb iskolai végzettségem okleveles közgazdász továbbá a műszaki egyetemen szereztem meg a második diplomámat ingatlan forgalmazásból, ezek mellett műszaki technikusi oklevéllel is rendelkezem.

A gyülekezeti munkában aktívan 2015-től veszek részt templom karbantartásának, felújításának a műszaki bizottság tagjaként, a munkálatok lebonyolításában, ellenőrzésében.

Ezek közül kiemelném a gyülekezeti ház erkély lemezének lebontása és újjáépítése, zászlótartó családom általi felállítása, kivitelezése és minden olyan szervezésben lebonyolításában részt veszek, ami az egyházunk közösségét erősíti.

Ezeknek a feladatoknak ellátásában sokat segített a hosszú évek alatt betöltött műszaki, gazdasági osztályvezető és saját vállalkozásom vezetőjeként való tevékenykedésem. A mostani, újbóli megválasztásom alkalmával az Egyházközösség jelölő és szavazat számláló bizottság elnöki valamint gyülekezetünk második küldötte vagyok a Budai Evangélikus Egyházmegyében.

Most a harmadik megválasztásom alkalmával továbbra is segíteni szeretném gyülekezetünk növekedését, hogy ne csak a gyerekeink, hanem az unokáink is örömmel járhassanak templomunkba.

Vas megyében, Sárváron születtem 1970-ben. Fiatal felnőttként az érettségit követően – megfelelő felkészítés után – az akkori sárvári evangélikus lelkész, Solymár Gábor keresztelt meg, majd követte ezt a konfirmáció is. Ehhez az indíttatást bátyám templomi esküvője adta meg, ahol az egyik tanú szerepét kaptam.

Gyermek- és ifjúkoromból a hittanoktatás, templomba járás kimaradt, elsősorban az akkori szocialista rendszer viszonyainak következményeként. Édesanyám azonban a maga szelíd módján elültette és táplálta bennem a hit magját. Második fontos találkozásom egyházunkkal a saját esküvőm volt 2001-ben, ami – ragaszkodva őseimtől örökölt hitemhez – Kecskeméten, kettős katolikus-evangélikus szertartás szerint zajlott.

Az akkori regula szerint vállaltuk katolikus feleségemmel, hogy gyermekeink a szülők neme szerint öröklik a vallásunkat is. Két gyermekünk született, egy fiú és egy lány.  Az Óbudai Evangélikus Egyházközséggel 2016-ban, László fiam konfirmálása kapcsán kerültem közelebbi kapcsolatba.

Ekkor kezdtem rendszeresen látogatni a vasárnapi istentiszteleteket, ahol megfogtak lelkészünk prédikációi.

Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy – mint újonnan érkezőt – a gyülekezet érdemesnek tartott a presbiteri feladatra. Igyekszem a feladatnak megfelelni, és a gyülekezetet tudásommal szolgálni. Közgazdasági diplomával rendelkezem, szakmai pályám során dolgoztam újságíróként, szerkesztőként, vezettem lapkiadót, alapítottam több saját vállalkozást.

Jelenleg egy önkormányzati tulajdonú városfejlesztési társaság vezetőjeként tevékenykedem. Meggyőződéssel vallom, hogy az Istenhez vezető út sokféle lehet, a vége azonban ugyanaz: lelki békénk megtalálása az isteni kegyelemben.

Hogy mit éreztem, amikor felkértek, hogy vállaljak tisztséget? Azt, hogy nagy lehet a baj, ha rám gondoltak. Komolyra fordítva a szót, valóban úgy látom, hogy több olyan testvérünk is tagja a gyülekezetnek, aki kiváló munkát tudna végezni a közösség számára, de talán nincs meg bennük az ambíció, vagy félnek a kihívástól. Egy kicsit én is tartok attól, hogy nem tudom tudásom legjavát adni, de bízom az Úristenben, hogy megfelelő talentumot és lelkesedést adott nekem e nemes feladat ellátásához. Természetesen számot kellett vetnem azzal, hogy a családom, a munkám, az egyéb elfoglaltságaim mellett mennyi időt, energiát tudok e munkára fordítani. És persze bármikor meg tudnám indokolni, hogy a presbiteri munkára már nem jut idő, de úgy ítélem meg, hogy ez gyávaság, kényelemszeretet lenne. Ha az Úristen hív, akkor menni kell!

1970-ben születtem Budapesten egy – elsősorban – polgári foglalkozást űző lelkészházaspár három gyermeke közül elsőként. A Budavári gyülekezetben nőttem fel, ott konfirmálkodtam.

1996-ban költöztünk Óbudára, akkor kezdtem – lassacskán – az óbudai templomba járni.

Édesapámmal és párommal élek együtt. Megélhetésemet a Magyar Posta Biztosítja.

A presbiterségre szóló felkérést a gyülekezet építéséhez való sikeres hozzájárulásom reményében fogadtam el, bízva, hogy Isten erőt is ad a feladat mellé.

2015-től, egy töredék időszakkal kezdve, látom el presbiteri feladataimat, az új ciklusban is, elsősorban adminisztratív tennivalók terén.

Viszonylag új emberként a gyülekezetben (másfél éve érkeztem Dunaújvárosból), egyáltalán nem
számítottam jelölésre, így igencsak meglepődtem, és egyben megtisztelve is éreztem magam, amikor
pótpresbiteri felkérést kaptam. Jelenleg hitoktatói szolgálatot végzek, a presbitériumban vállalt feladataim is a gyermekmunka köré épülnek – reményeim szerint a vezetőséggel való szorosabb együttműködés hosszútávon a közösség épülését, gyarapodását is szolgálni fogja. A gyermekes családok, kiváltképpen a szülők megszólítása – hiszen elsősorban rajtuk múlik, hogy elhozzák-e közénk gyermekeiket– és megtartása, gyülekezetbe integrálása az egyik legfontosabb feladatom. Idehaza kis egyház vagyunk, ez a hozzánk hitoktatásra járó gyermekek számában is látszik. A jelenlegi trendeket és körülményeket tekintve, amelyeket például a népszámlálási adatok is tükröznek, nem hiszek a gyors és robbanásszerű változásokban, inkább a lassú és kitartó munka erejében, ahogyan egy gyümölcsöző, jólműködő vállalkozást is hosszú évek alatt épít fel az ember. A presbitérium egyik fő feladatának tehát a gyülekezeti élet felpezsdítését, a közösségépítést gondolom.

1981-ben születtem Budapesten, édesanyám pedagógus, édesapám mérnök. Budakalászon nőttem fel a szentistvántelepi katolikus közösség és a Szent István Cserkészcsapat tagjaként. Ott voltam elsőáldozó és ott is bérmálkoztam. Jelenleg Óbudán élek feleségemmel és három lányommal. Nekik köszönhetem, hogy megismerhettem az Óbudai Evangélikus gyülekezetet.

Szoftverfejlesztőként dolgozom Budapesten egy svájci székhelyű közepes méretű vállalatnál. Szabadidőmben szeretek utazni, kerékpározni, úszni, túrázni és evezni. Kíváncsian várom mit tartogat számomra az előttem álló 6 év szolgálat.

1992-ben születtem Los Angelesben, római katolikus családban. Apai ágról magyar a származásom, nagyszüleim 1948-ben hagytak el hazánkat, és új életet alapítottak az egyesült államokban, Chicago-ban, apám ott született. A hazaszeretet és a normalitást keresve, 2016 júniusában hazaköltöztem, azóta Magyarország a hazámmá vált. Az első itthoni munkám angol lektorként volt, evangélikus iskolában a Békés megyei Szarvason, ott ismertem meg egyházunkat. Azóta az informatika területén helyezkedtem el. 

Mint minden „igaz magyar férfi”, a kocsmafilozófia régóta nagy szenvedélyem. Ebből kivált a „kemény” filozófia szeretete is, és végül a teológia szeretete. Isten a teológián és a zenén keresztül vonzott magához, Aquinói Szent Tamás és J.S. Bach-on keresztül. 2022-ben Szarvason konfirmáltam evangélikusként, mára a Konkordia könyv szabja meg a katolikus hitgyakorlatom kereteit. Részidős teológushallgatóként és hobbi-teológusként nagy élvezettel mélyítem ismeretemet napról napra. A lelkészünk evangélium-központúsága ebben nagy segítség. Egyházközségünk életében tervem a missziói tevékenységek szervezése és támogatása. A fent említett területek mindegyikében rendelkezésetekre állok. Erős vár a mi Istenünk!