Vízkereszt egyik legmostohább ünnepe a kereszténységnek. Idén vasárnapra került megünneplése, és reméljük, hogy az úrvacsorával egybekötött istentisztelet által többen és jobban figyelnek majd oda a fontosságára.
Vízkereszt a megjelenés, Isten dicsőségének a napja, ez a fény ünnepe. Annyira a fény ünnepe, hogy sehol sincs árnyék. Az induló kereszténységben már úgy ábrázolják a karácsonyi gyermeket, hogy korona van a fején, jobb kezében a pálca, baljában a földgolyó, rajta csodálatos hermelin palást. Mária tündérszépen van felöltöztetve, mint az ég királynője. Emberi motívumokon túl azt hirdetik, itt van végre az, aki segít rajtunk, teljes hatalommal és dicsőséggel.
Ezen az ünnepen érkeznek a napkeleti bölcsek, az asztrológusok, vagy a három királyok messze keletről, hogy hódoljanak az új király előtt. Hoznak aranyat, tömjént és mirhát (amit a gyermekek csak irhának hívnak). Engedd meg kedves Olvasó, hogy vízkereszt ünnepének könnyebb megértése érdekében megosszam veled a fiataljaink által karácsonykor előadott színdarabot.
Alig hagyták el a napkeleti bölcsek Betlehem városát, amikor három egészen másféle látogató közeledett a szent gyermekhez látogatóba. Ezeknek nem voltak kísérői, feltűnés nélkül, szinte láthatatlanul közeledtek.
A fogadó lakói beszélgetnek egymással. Remélhetőleg ezek voltak az utolsó látogatók. Az emberek kíváncsisága leírhatatlan. Szegény szülők! Most már jobban oda kell figyelnünk, hogy egy kicsit több nyugalmuk legyen! Mi az, hogy vége a kíváncsiskodóknak? – amott jön megint három. De nem is akármilyenek!
Közben a három jövevény a jászolhoz ér! Nézzétek, még egy bűnöző is van közöttük! Meg van láncolva a keze. És az ott a rongyaiban, és a csapzott, koszos hajától félni kezd az ember! Hát eddig már sokféle látogató volt itt, de ennyire nyomorúságosan, elhagyatottan még senki nem nézett ki. Gyertek, álljuk el az útjukat, nehogy eszükbe jusson bemenni az istállóba. Mit kerestek itt, hiszen semmi nincs nálatok? Ó, ha azokra az ajándékokra gondolok, amit az előző három bölcs hozott!
Ó, József! Bűnözők jönnek hozzád! Ezt nem hagyhatod! Vigyázz jól!
Ehhez a gyermekhez mindenkinek joga van jönni! – mondja József. Mindegy, hogy szegény vagy gazdag, szerencsétlen, vagy előkelő, jól nevelt, neveletlen vagy örült, hitetlenkedő, gyanúsított! Mária se hagyja szó nélkül: a gyermek senki tulajdona, még a miénk, szülőké sem! Engedjétek be őket! József egy kicsit élőre jön, és bevezeti őket a jászolhoz.
Hallgassatok ide ti hárman! – fordul az új látogatók felé József. Te ott a kócos fejeddel, te a rongyaidban, és te a láncodban! Mi gazdagon meg lettünk ajándékozva. Mi azt szeretnénk, ha ti is éreznétek ebből a bőségből valamit. József felveszi a jászol előtti aranyat, és a rongyosnak adja. Ahogy kinézel, neked aranyra van szükséged. Vegyél belőle ennivalót és ruhát. Nekem van szakmám, abból el tudom tartani a családomat, ezek nélkül az aranyak nélkül is. Mária felveszi a mirha-kenőcsöt a bölcső elöl, és odaadja a megláncoltnak. A láncaidat nem tudom levenni, de ez a kenőcs enyhíteni majd a fájdalmadat, amit a lánc okozott. József felveszi a tömjént, és a zavarodottnak adja. Fogd ezt a tömjént! Ennek a jó illata talán nem elég ahhoz, hogy a bánatodat elűzze, de egy kis rést nyit majd a lelkeden. A lakók felháborodva jegyzik meg – Nézzétek, minden drágaságot elajándékoz! Igazából a gyermeké minden! És hogy pont ennek a háromnak?
A jövevények nem fogadják el az ajándékokat, hanem közelebb lépnek a jászolhoz. Te a mi világunkba való vagy, ahol a szükség, a kín, a kételkedés lakozik. Ezért hozunk mi is valamit, amivel veled közösek vagyunk. Vedd a rongyaimat! Ezeket fogod majd egykoron hordani, ha a te ruháidat elveszik és egyedül, meztelenül leszel, akkor gondolj majd rám! Vedd a láncaimat! Ezek rád is illeni fognak, ha idősebb leszel. Majd valamikor rád teszik, amikor elvezetnek. Akkor gondolj majd rám! Utolsónak a zavart lép a jászolhoz. Vedd a kételkedésemet és istentelenségemet! Egyedül nem bírom hordani, túl nehéz nekem, osszuk el! Vedd magadra az egészet! Ordítsd ki, és vidd Isten elé! Te odáig jutsz majd! Akkor emlékezz rám!
Mária halálra váltan nézi amint József igyekszik az alakokat eltolni, és próbálja a bölcsőből kidobni a dolgokat, nem tudja, olyanok azok, mint ha a gyermekhez nőttek volna.
Mária átkarolja Józsefet, nézd a gyermeket, hogy micsoda nyitott szemekkel figyel! Megállás nélkül csak a látogatók után néz! A nézése csak nekik szól!
A három vándor lassan feláll és elhagyják az istállót. Megtaláltuk azt a helyet, ahol a terheinket lerakhattuk – mondja a Rongyos. Most már tudom, hogy ennél a gyermeknél minden jó kezekben van: a szükség, a kínok, a kételkedés, az istentelenség, a hitetlenség – szól a Láncos. Most már biztos vagyok abban, hogy a mi nyomorunk behatárolt, és valaki segít a terhet hordani – sóhajt fel Zavarodott.
Jakab Béla parókus lelkész
