„A halló fület és a látó szemet egyaránt az Úr alkotta!”
(Péld 20,12)
„A ti szemetek pedig boldog, mert lát,
és fületek boldog, mert hall.”
(Mt 13,16)
Kedves Olvasó! Mi volt az első érzésed a két rövid igevers elolvasása után? Elképzelted magad elé a szemet és a fület? Amennyiben ez így van, akkor talán minden rendben. A ma embere szereti a dolgokat bonyolítani. Persze, Isten alkotta – szokták cinikusan megjegyezni. Folytatva az ilyen gondolkodást egyből megjegyzik, hogy miként lehet boldog az, aki nem lát és vagy nem hall?
Ténylegesen a boldogsághoz kell a fizikai látás és hallás, de csak az tud boldog lenni, akinek ez megadatott? Mielőtt úgy éreznéd, hogy egy meredek téma felé kezdek kanyarodni, szeretném leszögezni, hogy mélyen együtt érzek a látásukban és hallásukban korlátozott emberekkel. Ellenben azt is tudom, hogy közöttük is vannak boldog és megelégedett emberek. Úgy, ahogy vannak többségében elégedetlenek a fogyaték nélkül élők között.
A Példabeszédek könyvében a halló fül és a látó szem lelki látást jelent. Azt, aki hallja az Urat, és látja mindazt, amit alkotott. Máté evangéliumában Jézus ezt a rajta keresztül kapott lehetőséget emeli ki. Aki Jézust látja, az látja Istent, aki hallja a szavát, hallja az Istent. Mi más lehetne az ilyen ember, mint boldog?
Te boldog vagy kedves Olvasó?
Boldogságunk kulcsa, hogy Isten gyermekeiként nyitott szemmel és füllel éljünk. Mindezt egy olyan nehéz időszakban kell megélnünk, amikor minden értéket megkérdőjeleznek, és pont az ellenkezőjét próbálják velünk elhitetni.
Milyen vihart kavart az „alternatív” mesekönyv, amelyben a másságot tanítják, amit bizony el kell fogadni. Tudom, hogy beteg a világ és a társadalom, de mindez azért ilyen, mert Isten tanúi, azaz mi, gyengék vagyunk. Legyintünk a számunkra érthetetlennek tűnő dolgokra, de nem teszünk ellenük semmit. Amennyiben passzívak maradunk, akkor a boldogságot is elveszítjük. Nem látjuk és nem halljuk azt, amit Isten adott ajándékként.
Ma, amikor templomunk ünneplőbe öltözött az őszi hálaadó istentiszteletre, észre kell vennünk a terményekben Isten jókedvét, hallanunk kell a madarak csicsergését, éreznünk kell az áztató eső illatát, hallanunk kell a cseppek kopogását ablakunk párkányán. Magunk elé kell képzelnünk gyermekkorunkat, amikor nem volt akadálya a boldogságunknak, mert mindennek örülni tudtunk. Emlékszem arra, amikor felhőszakadás után az eső nem tudott elfolyni, térdig gázoltunk a vízben, és elképzeltük a tavat, tengert az utcánkban. Különös, hogy még a felnőttek sem akadályozták „vizes kalandunkat”.
Azt szeretném, hogy ismét gyermeki öröm járja át az életünket, hogy halljuk és lássuk a szerető Isten oltalmát, a nagy lehetőséget, amit nekünk ajándékozott Jézus által. Boldogságot szeretnék megosztani veletek, és ti mindannyian, akiket Isten megszólított, ennek lehettek a küldöttei. Van azonban egy kitétel, látnotok és hallanotok kell hozzá az Urat!
