„Áldjad, lelkem az Urat,
és ne feledd el, mennyi jót tett veled!”
(Zsolt 103,2)
A magyar ember nagyon szeret panaszkodni. Ez tény, vagy téves állítás? A mai ige fényében mindenkinek tisztáznia lehet azt, mennyire igaz rá ez az állítás. Miért is van az, hogy sokkal jobban emlékezünk a rossz dolgokra, és felejtjük ez az örömtelibbeket. Meg tudjuk-e mondani, hogy mikor sírtunk vagy nevettünk szívből, kicsorduló könnyekkel utoljára? Szintén egy általános megállapítás, miszerint az emberek sokkal kevesebbet sírnak, mint a régiek. Keményebbek lettünk? A sírás a gyöngeség jele? Szerintem a sírás az igazi érzések jelzése. Bár a sírás általában bánatból ered, mégis tudjuk, hogy képes megnyugtatni a lelket. Az örömből fakadó könnyek hatása pedig annyira euforikus és váratlan tud lenni, hogy képtelenek vagyunk azt kontrolálni.
Tehát búsuló magyarok vagyunk, vagy olyan teremtmények, akik képesek a nehéz helyzetben is tisztábban látni? Emlékezni és látni a megtörtént dolgokat, életeseményeket?
Életem egy olyan szakaszában vagyok, amikor ez a tisztánlátás nagyon sok örömöt, hálát ad. Nagyon sok jót tett velem az Isten. Csodálatos családom van, hűséges és áldozatkész feleség, hívő és tehetséges gyermekek, akik olyanok két csodálatos fiatalt hoztak magukkal, akikről álmodni sem mertem volna. Egyre több szeretetet és szép szót kapok a gyülekezetemtől.
Szinte úgy érzem, hogy ez már irreálisan sok, és rá sem merek gondolni, hogy ezután milyen rossz következhet.
Sokszor imádkoztam és imádkozom ezért. Most szívesen kiáltanám a világnak, hogy megáldott az Úr, és e sorokon keresztül meg is teszem. Ismerős-e az én példám a kedves olvasók számára? Szerintem igen, mert én is az a magyar ember vagyok, akit érzelmei vezérelnek, és az adott élethelyzet befolyásolja teremtményi helyes látásomat. Ellenben kaptam egy olyan segítséget Istentől, hogy mindig vizsgáljam meg az életemet – az eltelt életidő figyelembevételével – a „mennyi jót tett veled” számadásához.
Amennyiben egy ilyen leltár készítünk, akkor döbbenünk rá, hogy milyen kivételes életet éltünk és élhetünk. Ezért a Zsoltáros felhívásához örömmel tudunk csatlakozni, és másokat is biztatni leszünk képesek: áldjuk az Urat!
