„Az emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
hanem hogy ő szolgáljon,
és életét adja váltságul sokakért.”
(Mt 20,28)
Szolgálat. A jelenlegi egészségügyi vészhelyzetben a megszokottnál többször kerül elő a szolgálat fogalma. A kifejezés hallatán mindenkinek más jut az eszébe. A többségnek egy olyan feladat elvégzését, amit nem is ért rendesen, a kisebbségben egy magasztos tettet jelent. A szolgálatot természetesen többször keverték és keverik össze ma is a szolgálóval, és gyakran úgy is beszélnek az ilyen munkát végzőkkel.
Én is azok közé tartozom, akik számára a szolgálat egy rendkívüli magasztos dolgot jelent. Olyasmit tenni, amivel a másiknak a javát szolgálhatom, magyarul jót tehetek, olyat, amire kevesen képesek, de sokaknak van rá igénye. Ilyen a lelkészi szolgálat is, aminek oly sok formájával találkozunk, mint pl.: gyülekezeti, kórházi, börtöni, repülőtéri, szociális otthoni, stb. Mindegyik lelkész egy adott területen szolgálhatja Istent, ezért nem fizetésben részesül, hanem juttatásban. A szavak jelentéstartamában hatalmas a különbség. Istent nem lehet pénzért szolgálni, mert a szolgálat eszköze az a szeretet, amit az Atya mutatott meg Fián keresztül nagypénteken a kereszten, és a húsvéthajnali üres sírban. Ezért a szolgálat a legmagasztosabb hivatásforma.
Vissza az egészségügyben dolgozókra, orvosokra, nővérekre, ápolókra, beteghordókra, akiknek a munkaköpenyük zsebe nincs borítékformájúra vasalva. Bár ők fizetést kapnak, de azt a feladatot ellátni napról-napra csak alázattal és elhívatással lehet. Gyakran érzem azt, hogy amikor a szolgálatukat pénzzel, magasabb fizetéssel akarják kompenzálni, akkor annak az ellenkezőjét érik el. Felébresztik az önzetlen szeretetre született emberben az anyagiak csábítását. Elrontják az embert ahelyett, hogy a kompenzálás együtt járna a megbecsüléssel. Megbecsülést nem lehet pénzzel venni. Panaszként gyakran hallhatjuk, hogy alacsony a szociális területen az utánpótlás száma, nem éri meg a szolgálatot vállalni. Ismerős a Jézusi kijelentés, miszerint „az aratni való sok, de a munkás kevés.” (Mt 9,37)
A szolgálókból minden kevés volt. A kolostorok, papneveldék, teológus otthonok, egyetemek, főiskolák, szakirányú képzések helyei gyakran voltak tele, de a szolgálat mennyisége, igénye mindig magasabb volt a végző hallgatókénál. Amikor napjainkban az igény egyre csak növekszik az igazi, önzetlen szolgáló szeretet után, akkor nem tehetünk mást, mint amit Jézus mondott az előbbi idézetet követő versben „kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Mt 9,38) Tehát közös a felelősség és közös a megoldás elérésének eszköze is, az imádság. Imádkozzunk, azért közösen, hogy Isten Szentlelke által ajándékozzon teremtményeinek szolgáló szeretetet.
