„Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet,

mert az tökéletesen összefog mindent.”

(Kol 3,14)

Pál apostol Kolossébeliekhez írt levele 3. fejezetében a keresztyén életre int, többek között arra, hogy öltsék fel a szeretet. De hogyan öltsék fel a szeretetet, kérdezhetnénk naivan? Hiszen felöltetni, vagy mai szóval élve felvenni a ruhánkat szoktuk. Igen, Pál apostol ebben az igében a szeretetet „ruhának” tekinti, amit magunkra kell venni, hogy mindenki számára láthatóvá váljon rajtunk, hogy Krisztus követői vagyunk. Ezt megerősíti a következő ige is: „Öltsétek fel az Úr Jézus Krisztust” (Róm 13,14), mert Jézus azokon lesz látható, akik szeretnek.

A szeretetet nemcsak érezni kell, hanem látni is. „Krisztus a mi életünkben látszani akar”. Úgy tudjuk felölteni, hogy követjük Őt, ha úgy szeretünk, ahogy Ő szeretett. Legalább is törekszünk erre.7

A szeretet akkor látszik rajtunk, ha engedjük, hogy kiáradjon belőlünk. Ha ez nem történik meg, annak valószínűleg az az oka, hogy nem engedjük befelé áradni, nem vagyunk nyitottak a befogadására. Pedig bármikor, bármilyen formában áradhat felénk: akár egy szép énekben, képzőművészeti alkotásban, vagy egy tükrös mézeskalács szívben, amit Anyák Napján kapunk a templomban. Amikor belenézünk a szívecske tükrébe, öröm tölt el bennünket, hogy benne vagyunk annak a szívében, akitől kapjuk. Kiül a mosoly az arcunkra és elárad bennünk a szeretet, ami láthatóvá válik.

Egy másik tükrös példáját is ismerhetjük a megindítóan szép, látható szeretetnek: ez pedig a tizenötödik században élő orosz ikonfestő, Andrej Rubljov csodálatos Szentháromság ikonja. A képen hárman – Atya, Fiú és Szentlélek – ülnek egy asztal körül, ahol a negyedik hely üres. A Szentlélek hellyel kínál bennünket az asztal körül, és a meghívás nyomatékosítására az asztal oldalához egy tükröt ragasztott a művész, hogy a képet nézve magunkat lássuk az asztaltársaság tagjaként. Gyönyörű példája ez a „Hármak” látható szeretetének.

A szeretet olyan kapcsolat, amiben sütkérezhetünk, megpihenhetünk, megtapasztalhatjuk Isten szeretetét és láthatóvá tehetjük, hogy Hozzá tartozunk.

Könnyű azokat szeretni, akik azt szeretik, amit én, akinek fontos az evangélium, a hitbeli közösség, az őszinte szeretet. Erre ragyogó példa a gyülekezeti bibliaóra szeretetteljes közössége is, akikkel jó együtt lenni Jézus nevében, szeretetben, közösen imádkozni azért is, hogy segítsen felölteni a „szeretetet, ami összefog mindent” és kérni, hogy tudjunk azok felé is szeretettel fordulni, akik nem nyitottak Jézus Krisztus felöltésére.

 

B. Shield szavaival vallom, hogy „A szeretet mindig a közelünkben van. Ez a legfontosabb az ember számára. Ez élteti testünket, lelkünket, s ez tölt el valamennyiünket élettel és célokkal.”

„Törekedjetek a szeretetre!”(1Kor 14,1a)

                                                           Györgyné Váraljai Irén

Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial
Facebook
YouTube
Instagram