„Az örök Isten a te menedéked…”
(5Móz 33,27a)
Menedékre szükség van. A tévéműsorok silánysága miatt családommal a dokumentumfilmeket szoktuk választani esti programként. Betekintést nyerhetünk általuk a múltba, a nagybetűs történelembe, a nagy és a kicsi háborúkra, személyes villongásokra a hatalomért, stb. Igen, a sor szinte végtelen. A történelem nem is lehet más, mint végnélküli.
Egy viszont közös a múlt történéseiben, az alany, az ember szerepe. Az embert nem lehet kizárni, mert ő volt aktív cselekvője és elszenvedője a körülményeknek. Lehetett király vagy földönfutó, diktátor vagy áldozat. Ezek a felsorolt furcsa párok élethelyzetükben vágyakoztak a biztonságot nyújtó menedék után. Mi is nyújthat biztos menedéket? Lehet az egy testőrök által védett palota, vagy egy kis házikó a szántóföld szélén, a börtön egyik csendes szeglete, vagy a teljes átadás biztonsága a halál közelében. Helyek és érzelmek.
Hol van a te menedéked?
Emlékeztek: ahol van a szíved, ott lesz a kincsed is, vagy éppen fordítva.
Korunk embere is menedéket épít. Ott, ahol nem találhatja meg a főnöke a telefonján vagy számítógépén keresztül. Ott, ahol érezheti a családja közelségét, a szeretetet, aminek érzését már régóta nem találja a menedéken túli világban. Természetesen nem a menedék nagysága számít, hanem a hely biztonságot sugalló hangulata. Én szeretek hazaérkezni, igaz, hogy az elmúlt egy esztendőben nem nagyon volt lehetőségem sokszor elmenni, de akárhányszor megérkezem, biztonságot érzek. A körülvevő tárgyak többsége régóta kötődik hozzám, családomhoz. A fotók, festmények, szőnyegek mind-mind üzennek. Egy arc, egy mosoly és darab múlt a jelenben.
Ki is kezd el menedék felől gondoskodni? Elsősorban az, aki felismerte, hogy az élete nincs biztonságban. Mikor is érezheti az ember magát teljes biztonságban? Nem elég a külső, a fizikai védelem, szükség van a lelki biztonságra is.
A hívő ember menedéke Isten. Milyen egyszerűnek tűnik ez a megfogalmazás, pedig nem az. Isten csak annak képes védelmet nyújtani, aki hajlandó neki mindenét átadni. Luther egyházunk himnuszában csodálatosan fogalmazza ezt: „…kincset, életet, hitvest, gyermeket…” (EÉ 254,4)
Talán éppen ezért olyan nehéz a megfelelő menedéket megtalálni. A nagyon gazdagok pánikszobája sok mindentől megvédhet, de nem lehet örökké élni ott, egyszer ki kell lépni a bizonytalanba. A jutalom a menny, a megígért menedék, az igazi otthon.
Az újranyitott templomok lehetőséget biztosítanak a töltődésre, a megerősödésre fizikai és lelki ügyeink rendezésére. Bátorítok mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, mert csodálatos dolog olyanokkal találkozni, akik hasonló helyzetben vannak velünk, és mégis mosolyog a szemük. Aki a mai helyzetben a biztató mosolygást képes megélni és átadni, annak biztos, hogy Isten a menedéke.
