„A te hűségedben bízom, Istenem! Szívem örül segítségednek.”
(Zsolt 13,6)
Hűség. Határozzuk meg a szó jelentését. Felelősségteljes kitartás és ragaszkodás egy személy, közösség, cél, eszme mellett. Az adott szó, eskü, fogadalom állhatatos és becsületes betartása.
Trianon-100 után. Napjainkban Sopron – a hatvanezer lakost számláló város – a magyar országgyűlés 1922-ben történt határozata értelmében a „leghűségesebb város” (Civitas Fidelissima) címmel büszkélkedhet.
A párizsi békekonferencia Sopront és környékét Ausztriának akarta ítélni. A soproniak zöme nem nyugodott bele a döntésbe, majd kiharcolták a népszavazást. Ezt 1921. december 14-e és 16-a között bonyolították le. Sopron lakosságának 72,8 %-a Magyarország mellett döntött. Így Sopron és közvetlen környéke (8 község) Magyarországon maradt. A város egyik szimbóluma a 64 méter magas Tűztorony. Ennek déli részén alakították ki az ún. Hűségkaput. A soproni népszavazás jelentette a trianoni békeszerződés egyetlen komolyabb területi revízióját. Ezt a nagyhatalmak is tartósan elfogadták.
Hűséges az Isten? Hogyan látod és ismered Istent? Ismered az Istent?
A Zsoltár Dávidot, mint Isten kedves emberét állítja elénk. Az ő példáján keresztül megtanulhatjuk, hogy mi a teendő olyankor, amikor a kilátástalanság vesz erőt rajtunk. Dávid nagyon nehéz helyzetben élt akkor, amikor ezt az imádságot elmondta. Isten megígérte neki, hogy ő lesz Izrael királya, sőt ténylegesen ő volt már, és mégis menekülnie kellett a még uralkodó gonosz király, Saul féltékenysége elől.
Dávidot az ellenségei nagy kárörömmel gúnyolták: íme, az Isten is elhagyott téged, láthatod, nem teljesíti az ígéretét. Fájt neki, hogy nemcsak ő szenved emiatt, hanem az egész nép is. Erőt vett rajta csüggedés és a reményvesztés. Ilyeneket mond Istennek: Uram, hol vagy? És hol vannak a te ígéreteid? Én bízom benned, és vállalom a sorsomat, de meddig? Erre adj most választ! A 13. Zsoltárban négyszer is kérdezi az Úrtól: „Uram, meddig?”
Nem kell szégyellnie a hívő embernek sem az ilyen fajta kérdéseket. Csak tudnia kell, hogy kinek teszi fel azokat. Dávid imádsága három fontos dologra hívja fel a figyelmünket.
Az első, hogy ő mindezt közvetlenül Istennek mondta el. Nem magában kesergett a bajok miatt, és nem másoknak vádolta Istent, hogy milyen Isten az, aki nem tartja meg az ígéreteit. Ő a keserűségét is Istennek öntötte ki. Neki mondja: meddig? – és így szólítja meg: Uram. Ami azt jelenti, hogy egyértelmű kettőjük kapcsolata: Isten az Úr, és Dávid az Ő szolgája.
A második, hogy békességgel és bizalommal mondja el azt, hogy Isten jó, Isten szereti őt, bizonyosan számíthat Istenre. Eszébe sem jut, hogy Isten esetleg ártani akar neki. Hite összeköti Istennel.
A harmadik, hogy egészen bizonyos a szabadításban. Azt mondja: „szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem.” Saul ekkor még üldözi, és semmi nem teljesült az ígéretekből, de Dávid tudja, hogy Isten hűséges az ígéretéhez. A szabadítás, a segítség már készen van. A hit általi látás a hűség alapja, akkor is hinni Istenben, amikor minden reménytelen. Hogyne örülne a szívem!
