„Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent.”

(Lk 24,50-53)

Exaudi vasárnapja van. Hallgatásról van szó, annak bizonyosságáról, hogy Isten meghallgatja a hozzá forduló fohászkodók hangját.

Az elmúlt csütörtök rendhagyó volt. Nem volt felhőszakadás, bár előzőleg huszonnégy órán át esett az eső, nem volt utcai tüntetés sem. Semmi olyan rendkívüli, ami megakadályozta volna a keresztény embert a templomba induláshoz. Sőt, olyan dolog történt, aminek még inkább sarkallnia kellett volna az Isten közelsége felé. A városnéző hajón utazó koreai turisták balesetére, a hét ember halálára, és az azóta meg nem találtakra gondolok, a nagy döbbenetre, miszerint ezt itt is – akár velünk vagy szeretteinkkel is – megtörténhet.

Csütörtökön mennybemenetel ünnepe volt. Igazi piros betűs ünnep, munkaszüneti nap nélkül. Tízen ültek a padokban, várva az istentiszteletet.

Miről is szól a mennybemenetel? Jézus feltámadása után negyven napig még együtt volt tanítványaival, utána elment velük Jeruzsálem határába, egészen Betánia közelébe, ahogy Lukács írja ezt, s miközben beszélt hozzájuk, egyszer csak látták, hogy felemelkedik, és egy pillanat alatt egy felhő eltakarja Őt. Ők meg néztek mindenfelé, főleg fölfelé, de nem látták. Azóta emberi szem nem láthatta Jézust.

Vissza fog jönni. Az Ő második eljövetelére utalnak itt az angyalok, akik a tanítványokat tétovaságukból ezzel térítik magukhoz: „Miért álltok itt az ég felé nézve? Az a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok Őt felmenni a mennybe.” Az ünnep arra emlékeztet, arra összpontosítsunk, amit a Biblia hangsúlyosan tanít, hogy Jézus mennybemenetelének ugyanolyan üdvtörténeti jelentősége van, mint az Ő testet öltésének vagy feltámadásának. Nekünk tudnunk kell, hogy Jézus valóban győzött, noha úgy tűnt, hogy legyőzték és keresztre feszíthették. De Ő a győztes, aki – ahogy a Szentírás mondja – lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat. A kereszten diadalt aratott rajtuk. (Kol 2,15)

Hogy mit jelent az Ő mennybemenetele a jelenre nézve? Azt, hogy Ő visszalépett eredeti létformájába, és nem kötik többé a tér és idő korlátai, azt jelenti, hogy egyidejűleg újra mindenütt jelen lehet. Amíg a mi emberi testünkben itt volt, egyidejűleg Ő is csak egy helyen lehetett.

Elment, de mégis velünk marad Jézus. Ezért fontos az a megkülönböztetés, amire nem tudom, felfigyeltünk-e az alapigénkben. Az a megkülönböztetés, amit a mi gyönyörű magyar nyelvünk pontosan érzékeltet: más az ég, és más a menny. Az ég fizikai, ha tetszik csillagászati fogalom, a menny lelki, szellemi fogalom. Jézus nem az égbe ment fel, tehát nem valahol a világűrben tűnt el, vagy ott trónol valahol a csillagok felett és között, hanem Ő a mennybe ment fel.

Mennybemenetele után a tanítványok elmentek és hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel. Jézusban hinni azt jelenti, hogy soha nem felejtjük el, hogy értünk volt itt a földön. Állandóan abban a bizonyosságban éljünk, hogy Ő jelen van, és közbenjár értünk mennyei Atyánknál. Micsoda csütörtök volt! Igaz, kár volt sokaknak elmulasztani ezt az ünnepet (is)?

 

 

Jakab Béla parókus lelkész

Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial
Facebook
YouTube
Instagram