„Uram, te szerzel nekünk békességet, hiszen mindent te tettél, ami velünk történt.
De a te halottaid életre kelnek, föltámadnak a holttesteik!
Ébredjetek, és ujjongjatok, kik a porban laktok!
Mert harmatod a világosság harmata, és a föld visszaadja az árnyakat.
Eredj, népem, menj be a szobádba, és zárd magadra az ajtót!
Rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg elmúlik az Úr haragja!”
(Ézs 26,12.19-20)
Szeretem a csendet, sőt úgy érzem, hogy a csend életem és lelkészi szolgálatom egyik kulcselemévé vált. Az elmúlt egy esztendőben azonban ez a szeretett csend is átértékelődött. Nem lett több belőle, hanem más lett, ami nem felemel, elmélyít, hanem megfélemlít, elbizonytalanít.
Nem gondoltam volna, hogy egy éven belül második alkalommal zárjuk be a templomot, és saját magamon is meglepődtem, amikor nem kardoskodtam a nyitvatartása mellett. Életünk, életem szomorú részévé vált ez a vírus, ami szerintem nem egy kínai halpiac szüleménye, sokkal inkább egy nagyon jól felszerelt laboratórium végterméke. A vírus megjelent, és megváltoztatott mindent. Elzárta nemcsak a nagyszülőt az unokától, barátokat és ismerősöket, hanem a családokat is egymástól. A határok ismét fizikai korlátokká váltak, amin átlépni csak különleges engedéllyel és indokkal lehet. Az idő ismét fontos fogalommá vált, mert már alig mehet valahova az ember, de megszabott időre kell hazaérjen.
A vírus megváltoztatott bennünket keresztényeket is. Az a nem szeretett kijelentés – miszerint otthon is lehet imádkozni – valósággá vált, és sokaknak élniük kell vele. Nem kevesen vannak olyanok, akik egy éve nem lépték át a templom küszöbét, és nem is nagyon érdeklődnek felőle. Persze – mondhatnánk – mindenkinek megvan a maga baja. Érdekes, hogy azok közül is többen távol maradtak, akik hetente többször, vagy akár naponta látogatják az élelmiszerboltokat, találkoznak idegen emberekkel, de templomba eljönni félnek. És mi van a hittel, az Isten általi elhívással, a közösség meghatározó és éltető erejével? Vagy tényleg csak kenyérrel él az ember? Szomorú tény, hogy a templomok kiürültek, vagy teljesen átalakultak.
Ugyanakkor itt vannak az Ige és a hit hősei, akik hűségesek maradtak a legnehezebb időben is. Adjunk nekik nevet, legyenek ők nemtől függetlenül Krisztus harcosai, a „pandémia lovagjai”. Kik is ők? Régiek és újak. Van közöttük, akinek a hit gyakorlása a lételeme, másokat a felfoghatatlan veszteség hajt Isten vigasztaló karjába, és a többiek, akik erőt jönnek meríteni. Kockáztatják az egészségüket? Lehet, bár gyülekezetünk az egyik legszigorúbb védekezési szabálykövető. Kockáztatnak, de az övék lehet az örök élet koronája. Megéri? Nekik biztos.
Vannak újak, akik gyermekük konfirmációs oktatásának a hatására csatlakoztak, és végül – de nem utolsósorban – a szép számú konfirmandus csapat, akiket Isten küldött nekünk, óbudai evangélikusoknak ajándékul, vagy „előretolt helyőrségül”. Az elmúlt hónapokban voltak olyan vasárnapok, amikor csak a maszk emlékeztetett a jelenlegi rendkívüli helyzetre. Minden olyan csodálatos és bensőséges volt, mint például a házassági fogadalom újra kimondása, a bűnbánati liturgia tolmácsolása a fiatalok által, a születésnaposok áldása.
Csend van. A szívem mégis hevesen kalapál, és keresi a megerősítést, a hogyan tovább útbaigazítását. Isten bátorítóan szól hozzánk, és Ézsaiás távoli vallomását küldi el nekünk az idei húsvéti időszakra. Lehetőséget ad a megerősödésre és felismerésre, hogy Isten maga szer-zett nekünk békességet. Ő minden jónak a forrása. Ez az időszak talán abban is segít, hogy tisztázzuk magunkban a békesség születését, ami nem magától értetődik. Nem csak úgy lesz. Az igazi békességet Isten szerezte az embernek a golgotai kereszten.
A békesség két arca. Az emberi békesség kompromisszumokon alapul. Sajnos ritkán szokott igazságos lenni, rendszerint a nagyobb befolyással van a kisebbre, a győztes a legyőzöttre. Isten békessége azonban egészen más. Ő a teremtményét szeretné megmenteni, azt a helyzetet megjavítani, ami az Édenkert tökéletességében elromlott. Békességet szerez úgy, hogy a történelem évezredein keresztül mutatja meg mindenható hatalmát, és végül hozza meg azt a jogi érthetetlenséget, amikor is önmaga lesz a Vádló és a Vádlott egyszemélyben. Ezt a békeszerzést nem lehet megérteni, csak elfogadni és felismerni, hogy ez az Ő tervének a része: „mindent te tettél, ami velünk történt”.
Milyen lesz az idei húsvétunk? Bizonytalan? Kilátástalan? Még egy húsvét a megszokott hagyományok nélkül? Vagy még egy böjti időszak és Húsvét, amikor még jobban Istenbe kapaszkodhatunk? Ézsaiás, akinek könyvéből szól hozzánk az Ige, még nem tud semmit a feltámadásról. Bár a prófétákat látóknak is nevezték, mivel Isten olyan dolgokat mutatott meg nekik, és nyitott meg előttük, amely szerintem gyakorta őt is sokkolta. Ézsaiás Kr. e. 740 körül lett az Úr prófétája. A század második fele mozgalmas és veszélyes időszak volt Izráel történelmében. Ézsaiás még szabad és gazdag országban kezdte prófétai működését, de meghódított és elpusztított országban fejezte be. Előkelő származású ember, aki jól ismerte a politikai eseményeket, korának legműveltebb emberei közé tartozott. Szolgálatának középpontja a hitfelismerés. Nincs más lehetősége a népnek a fennmaradáshoz, csak az Isten kegyelmében való bizalom. Az apostoli hitvallásban alkalomról-alkalomra kijelentjük, hogy „eljön ítélni élőket és holtakat.” Ézsaiás Istennek ezt a hatalmát ismeri fel prófétaként, amikor a halottak feltámadását, ébredését hirdeti. Nagyon szemléletes, ahogy a feltámadás eszközéül a harmatot nevezi meg, emlékeztetve bennünket arra, ahogyan a teremtés hajnalán az Isten által létrehozott pára volt az életadó. A fazekas, az agyag, a korong, a víz és a terv.
Krisztus feltámadt! Igen valóban feltámadt! – hangzik a keleti keresztények köszöntése húsvét reggelén. Kíváncsiak vagyunk a feltámadás mikéntjére, bár kimondjuk, megvalljuk. Ennek ellenére sok a kérdésünk. Ismertem egy orvostanárt, aki református presbiter volt. Nem hitt a feltámadásban, vagy talán inkább úgy nem hitt, ahogyan egyháza tanította. Ő ezt felvállalta. A Tanár úr hosszú életet élt, a régi orvos trióból utolsóként távozott. Remélem, hogy Krisztus az asztalához ültette, oda, ahova reményeink szerint mi is kerülni fogunk. Addig azonban értsük meg az idők üzenetét, keressünk csendes helyet az otthonunkban, ahol imádkozhatunk Krisztus békéjének a megvalósulásáért életünkben és a világban. Ézsaiás egy pillanatot határoz meg időintervallumnak, de ő Isten időszámítása szerint gondolkodik.
Várjuk türelemmel a pillanat beteljesedését! Jelezni fog számunkra, ahogyan a sír elől elhengerítette a követ, hogy nyilvánvalóvá váljék szándékának sikere. Jézus Feltámadt! Áldott Húsvétot!
