„Ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad,
de ha meghal, sokszoros termést hoz.”
(Jn 12,24)
Böjtünk közepén lévő – különös nevű (Laetare) – vasárnapjának az üzenete az örömről, az örvendezésről szól. Ezt az örömöt azonban – a járványügyi vészhelyzet miatt – beárnyékolja, hogy a mi templomunk is zárva lesz, de reménykedünk abban, hogy ezek az igei gondolatok a világhálón eljutnak híveinkhez. Ezen a vasárnapon előre annak örülünk, hogy a megváltás révén Isten országának tagjai lehetünk. Az egyházi esztendő felépítésének egyik különlegessége, hogy húsvét ünnepe utáni harmadik vasárnap témája szintén az örvendezés, igaz, hogy egy eltérőbb üzenettel és más névvel látva el, Jubilate. Talán ez utóbbi elnevezés érthetőbbnek tűnik, t.i. ez az öröm vasárnapja. A vasárnapok elnevezésein elmélkedve jegyezném meg, hogy számomra minden vasárnap öröm, amikor a templomban – vagy mostanában a TV-ben, rádióban, a világhálón – az örömüzenetet hallgatom.
A mai vasárnappal kezdődő hét újtestamentumi igéje számomra többrétű üzenetet/tanítást közvetít. Az igei idézet első fele kulcsszavának a búzaszemet látom. Azt a kicsi szemmagot, amit a magvető példázatán keresztül Jézus olyan egyszerűen és mégis magasztosan magyaráz el. A mag Isten igéje, az értékes mag hullik, de nagyon nem mindegy, hogy milyen talajba esik. Igen, a talaj mi, emberek vagyunk.
A kiválasztott igevers, bár Jézus feltámadásának „hasznáról” szól, de tovább gondolva és értelmezve az üzenetét kijelenthetjük, hogy mi keresztyének vagyunk a búzaszemek. Urunk velünk vetni, inkább vettetni akar. Nem akar a magtárban tartani, nem akarja, hogy keresztyénségünket csak magunkban, magányosan éljük meg, hanem legyünk mi is magvetők. Feladatunk az, hogy Istentől kapott talentumunkkal jól sáfárkodjunk. Ez azt jelenti, hogy szűkebb-tágabb környezetünkben adjuk tovább a kapott örömüzeneteket, legyünk tanúságtevő tanítványokká.
Ha ezt tesszük, akkor ránk is érvényes lesz az igei idézet második felének – szerintem – kulcs része, a sokszoros termés. Igen, mert a tanítás üzeneteinek vetésével nemcsak mi újulunk meg, hanem hitem szerint azok is, akik a tanítást befogadják. Így lesz sokszoros a termés.
Ha mi vagyunk a búzaszemek, akkor nekünk nem kell meghalnunk ahhoz, hogy bő termést hozzunk. A történelem azonban beszámol áldozatokról, akik a keresztyénüldözések ideje alatt haltak és halnak meg napjainkban is. Ma is léteznek mártírok, akik életüket adják a Jézus Krisztusba vetett hitért.
Mit tegyünk mi? Akkor leszünk jó keresztyének, ha életünket adjuk? Nem. Viszont bő termést, sokszorosát kell hoznunk itt, Magyarországon, és benne Óbudán. Élő, eleven keresztyén életünkkel, példamutatással hozhatunk bő, sokszoros termést. Ehhez a munkához erős hitre van szükség, mely hit nem örökölhető, de Istentől mindenki elnyerheti, ha buzgón kéri.
Az ilyen élet az egyén számára boldogságot ajándékoz, Isten végtelen szeretetéből, kegyelméből pedig az örök életet.
