„Hagyd abba a hangos sírást, ne könnyezzenek szemeid! Mert meglesz szenvedésed jutalma – így szól az Úr…”
(Jer 31,16)
Nagyon szeretem a Boncsér családot. Különösképpen Sanyit és családját, akik elköltözésük ellenére a nyári táborokon rendszeresen részt vesznek. Az egyik internetes oldalon látható az iskolakezdés napjának reggelén Boti, a következő iskoláskorba lépő, aki keservesen sír. Egy kicsit szégyellem magam, mert én ezt a fényképet látva nagyot kacagtam.
Kacagásom tulajdonképpen a saját élethelyzetem miatt mégis részvétteljes, mert én sem vártam az idei iskolakezdést. Miért is? Már nem szeretném a gyerekek oktatását? Á, dehogy! Évek óta szeretném magasabb szintre emelni a hitoktatás minőségét, de sajnos nem találtunk segítőt. A pandémia elvette tőlünk a találkozás lehetőségét, ráadásul Johanna szolgálatba állásával segítőm és benne munkatársam is távozott.
Hirdetéseink – amelyek többlet fizetést is tartalmaztak – nem voltak vonzóak a már állásban levő hitoktatók számára. Így ketten, Bajuszné Orodán Krisztinával kezdjük el az új tanévet. Az órarend fölött görnyedve – szinte varázsigéket mormogva – próbáljuk a kettes-hármas óraütközéseket feloldani. A mai készülődés szomorú végkifejlete a lemondásra kerülő órák száma, amely jelenleg tíz.
Szükség van a hitoktatásra, de nincs elég munkás. Amikor sírok és kesergek, akkor nem magamat, magunkat sajnálom, hanem a tehetetlenség fölött hullatok könnyeket. Egy dolog viszont biztos, Boti sem sírt egész nap az iskolában.
Jeremiás az igében erre hívja fel a figyelmet. Abba kell hagyni a sírást! Ez a felszólítás általában nem szokta megnyugtatni a kesergő embert. Amikor azt mondjuk a megállítatlanul sírónak, hogy fejezze be, valószínű, hogy még hangosabban folytatja. És mégis ezt kell tennem, tennünk! Befejezni és előre nézni! Azzal kell foglalkozni, ami a küldetésünk. Vigasztalást vinni az otthonokba, segíteni a bajban levőknek, utat mutatni az eltévelyedetteknek. Tehát megtalálni az Isten szeretetét, ami a legcsodálatosabb vigasztalás. Küldetés ez a javából, amit nem lehet elodázni. A keresztény ember hivatása nem egy nyugdíjas állás, hanem élethosszig tartó aktív szolgálat. A szeptemberi munkaév kezdés ennek a szolgálatnak a fontosságát hangsúlyozza. Folytasd vagy kezd ez az Úr keresését, szolgálatát.
Olyan szép a következő felszólítás: Imádjátok az Urat! Szinte nem is tudunk mit kezdeni ezzel az egyházi szlenggel. Imádni! Annyira bizalmas, annyira megvalósíthatatlannak tűnik, mégis magában hordozza azt a bizalmas kapcsolatot, amit a teremtmény a Teremtővel együtt élhet meg.
Igaz, kedves Olvasó, hogy milyen sok minden van Boti sírása mögött? Ő vigasztalásban részesül az iskolában, az biztos. A mi vigasztalásunk sem marad el. Maga Isten biztosít, meg lesz a jutalom! A jutalom Jeremiás idejében a fogságból történő hazatérés volt. Számunkra a hozzánk érkező Isten szeretete Fiában, Jézus Krisztusban.
Áldott munkaévkezdést kívánok minden családnak, kicsiknek és nagyoknak, pedagógusoknak és lelkészeknek! A tanév végén együtt vegyük át a jutalmat! Ne felejtsétek el, néha sírni szükséges, de a könnyeket Ő fogja letörölni! Örülj te is Botival!
