„Uram, egyedül te ismered minden embernek szívét…”
1Kir 8,39
Pünkösd ünnepéhez hozzátartozik az ismeret. Nagyon érdekes, hogy a keresztyénségre a legnagyobb veszélyt az ismeretet, a gnózist hirdető tévtanitás jelentette. Ettől eltekintve, mégis nagy a jelentősége az ismeretnek. Napi életünket is meghatározza, sőt befolyásolja a másik ember, a felebarát ismerete. Lakva ismerjük meg a másikat – hangzik a nagy igazság. Együtt élve a másikkal erősödhetünk meg abban, hogy milyennek ismertük meg. Nagy meglepetés számomra, amikor több évnyi „próbaházasság” után a részletesen megtervezett házasságkötés nem képes megtartani a kapcsolatot. Miért is? Talán azért, mert valójában azt látták meg a másik félben, amit látni szerettek volna, nem pedig a valóságot.
Amikor azt olvassuk, hogy Isten ismer bennünket, akkor biztosak lehetünk abban, hogy neki nincs rólunk idealizált képe. Ő tudja, hogy kik vagyunk. Nem rejthetünk el semmit előtte. Ez engem is gyakran megijeszt. Ismeri rejtett gondolatainkat, gyengeségeinket és erősségeinket egyaránt. Akaratlanul a Lúdas Matyi szórakoztató újság egyik rajza jut az eszembe. Egy hölgy elmegy röntgent készíttetni. Megtörténik a felvétel, amit az orvos megmutat a páciensnek. A csontvázkép láttán mondja az orvos, asszonyom, ennél többet még senki sem látott Önből.
Jézust ezért küldi el Isten, hogy a csontváz-embert felöltöztesse életet jelentő reménnyel. Isten tudja, hogy az oly sok jó tulajdonsággal megáldott teremtménye beavatkozása nélkül elveszett ember. A megmentés csodája sem mindennapi, egy ember képében érkezik a mentőakció, amit mi már megváltásként ismerünk.
Jézus feltámadása utáni megjelenéseiben válnak láthatóvá az Atya művének első eredményei. A tanítványok és a megjelenéseikor jelenlevők szíve egy emberileg megmagyarázhatatlan változáson megy keresztül. Ennek a csúcspontja a mennybemenetel, ami egyben a visszaesés nagy veszélye is. Ebbe a veszélybe érkezik meg a Szentlélek pünkösdkor, és fejezi be az Atya tervét. Vége a gyávaságnak, önzésnek és árulásnak. A tanítványokból lett apostolok az életüket készek áldozni az evangélium terjesztéséért.
Pünkösd csodája abban áll, hogy bár az Atya akarata beteljesült, mégsem egy befejezett folyamatról beszélünk, hanem egy állandó megújulóról. A Szentlélek – a megszentelés munkáját végezve – megújulást nyújt a Krisztus szolgálatában élők számára. Így történhetnek csodálatos ébredések szórvány helyzetben, falvakon, metropoliszban és távoli földrészeken egyaránt.
Ezen a különleges ünnepen, amikor nehezen tudjuk megfogalmazni a Szentlélek jelenlétét és munkáját, gondoljunk arra, hogy Isten ismeri a szívünket. Törekedjünk arra, hogy a szívünk rejtett gondolatai legyenek kincses barlangjaink, amit kérésünkre Isten újra és újra megtölt szeretetének ajándékaival.
Jöjj teremtő Szentlélek! Veni Creator Spiritus!
