„Örök szövetséget kötök velük:
nem fordulok el tőlük, mindig jót teszek velük.”
(Jer 32,40)
Hálaadó vasárnap! Milyen jól esik olvasni a szemnek ezt a kijelentést. Egy külön alkalom, amikor hálát adhatunk, a hálát emelhetjük ki örömüzenetként. Talán különös is ez a lelkészi stratégia. Tudniillik, hogy díszítsük fel a templomot terménnyel, terítsük meg az asztal a gyülekezet számára, mindezt a fővárosban. Azt gondolhatnánk, hogy ez természetes. A keresztény ember hálás. Tudja, hogy ki az Éltetője, és ezt mindig szem előtt tartja. Sajnos, ez nincs mindig így. Ezért is tartom fontosnak magamat is figyelmeztetve és erősítve, hogy figyeljünk közösen a hálaadásra. Óbuda paneljei árnyékában ne legyen természetes nekünk sem, hogy van pénzünk, van terített asztalunkon bőségesen ennivalónk. Idősebb tagjaink még fel tudnak eleveníteni életükből olyan időszakot, amikor ez nem volt természetes. Vicces, hogy én is már közéjük tartozom.
1986 pünkösdjére készültünk, amikor gyülekezetünk teológust fogadott, egy fiatal férfit (ma már püspök). Lelkészünknek az volt az ötlete, hogy ebédeljen nálunk, jó lehetőség lesz beszélgetni vele a lelkészképzésről. Édesanyám nagyon örült a hírnek, de az arca hirtelen elkomorodott. A hűtőnk és annak fagyasztója üres volt, és üresek voltak az üzletek is. Már nem tudtunk változtatni a helyzeten, elfogadtuk a felkérést. Nem ismertük a vegetáriánus életmódot, pedig sokszor gyakoroltuk, amit megspékeltünk egy kis zsíroskenyérrel naponta. Szombat késő délután volt, amikor Marika, édesanyám unokatestvére csengetett a kapunál. A kezében egy nagyobb darab hal volt, a férje fogta titokban és szabálytalanul. Sült hal lett a vendégváró menü az asztalon, és a szívünkben hála. Isten megoldotta gondjainkat és teszi ezt azóta is minden nehéz helyzetben.
Ma van fizetésünk, van nyugdíjunk, és vannak roskadozó polcokkal teli üzleteink. Válogathatunk, eldobhatjuk a maradékot, vagy éppen a bontatlan csomagolású ételt. Sajnos én is. Nem fordítok elég gondot a szavatossági idő követésére. Bőségben élünk. Tudomásunk van azonban arról is, hogy nem mindenki él ilyen jól, és akik változtatni sem tudnak helyzetükön. Távoli földrészeken mégis élnek boldog emberek, akik tudnak még örülni a darab halnak, a lehulló gyümölcsnek, a munka adta örömnek. Közben pedig arra nem is gondolnak, hogy a világcégek profitját támogatják a mindenes boltokban való vásárlásukkal. Feje tetejére fordított világ.
Mindig jót teszek velük! – tolmácsolja Jeremiás próféta Isten üzenetét. Képesek vagyunk felfogni ezt az üzenetet? Bátorítás és biztatás ez – ahogy mondani szokták – a „legmagasabb fokon”. Szükségünk van az ígéretre és szükségünk van a figyelmeztetésre. Izrael népének is szüksége volt Isten üzenetére, bár nem értették azt az adott élethelyzetben. Nabukodonozor babilóniai király serege körülzárta Jeruzsálemet, és csak azért nem indította még meg az ostromot, mert előtte ki akarta éheztetni a város lakóit.
Hidd el kedves Olvasó! Isten ilyen, gondunkat viseli, mivel kötelezi erre a velünk kötött szövetség. A kereszt ennek a látható jele, az Ő szeretetének megnyilvánulása irántunk. Ilyen tudattal ülj le mindenkor a terített asztal, a beteg ágy mellé, és erre emlékeztesd szeretteidet is.
Izrael megmenekült, a maradék hazatért. Isten megtartotta ígéretét, akkor is.
