„Jó az Úr! Oltalom a nyomorúság idején,

gondja van arra, aki hozzá menekül.”

(Náh 1,7)

Náhum próféta könyve rövid része az Ószövetségnek. Egy lap két oldalára rá is fér az egész könyv. Nem egy hosszú írás, mégis elég nehéz olvasmány. A könyv Ninive vesztét hirdeti meg. Gyakran nehezen tudunk mit kezdeni a bibliai üzenettel. Mit mond nekünk – korunk hívő emberének – Isten egy több ezer évvel ezelőtt létező főváros pusztulásával? A könyv ugyanis Ninive pusztulásáról, Isten ítéletéről szól.

 

A kérdés oka legtöbbször az, hogy nem értjük, Isten haragja az Ószövetségben többször megnyilvánul, és jobban látható, mint az Újszövetségben. Bár Isten bűneink miatti haragja leginkább a golgotai kereszten ragyog fel, mégis inkább csak az Ószövetségben szoktuk ezt észrevenni.

 

Mindezeket hallva az ember inkább félni kezd az Úrtól, megretten Tőle, mintsem hogy közeledni kívánna Hozzá.  Ezért csodálatos, hogy igénkben a próféta által azt jelenti ki, hogy „Jó az Úr!” Ez a hetedik vers olyan, mint az oázis a sivatagban, amelyet meglátva az ember fellélegzik, és reménykedni kezd. Mert az Isten haragjáról szóló beszámoló közepette mennyei Atyánk biztosít bennünket arról, hogy bár Ő bosszúálló, végtelen hatalmú, és senki nem állhat meg előtte, de Ő mégis jóságos, „oltalom a nyomorúság idején.”

 

Miért vált át a próféta Isten hatalmának szép leírása után arra, hogy „jó az Úr”? Izrael népe saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy mit jelent mások gonoszságától szenvedni minden nap. Többször beszámol a Szentírás arról, hogy az asszírok betörtek Júdába, elfoglaltak városokat, és hatalmas pusztítást végeztek. Ez hétköznapi valóság volt számukra, nem egy elméleti, politikai függés és elnyomás csupán.  És mindemellett a hívőkre terhelődött az is, hogy ebben a korban istentelen királyok uralkodtak, akik az Isten ellenségei voltak, akik más vallásokat, a bálványimádást részesítették előnyben. Egyedül Jósiás király uralkodásával lett jobb az egyház helyzete, de ekkorra már elkerülhetetlenné vált Júda száműzetése. Ezért küldte el Isten Náhum prófétát, hogy erősítse és bátorítsa az Ő népét.

 

A próféta neve azt jelenti, hogy ’vigasztalás’, mivel Isten a neki adott üzeneten keresztül akarta megvigasztalni népét.

 

Istent sok esetben korunk egyik fő örömforrásává fokozzuk le: azért keresd Istent, és azért higgyél Benne, mert így leszel boldog. És Isten máris valami wellnessforrássá válik számunkra, az öröm forrásává. És ezzel a gondolkozással nem az a baj, hogy az Ige ne beszélne arról, hogy Istentől származik az öröm. Dehogynem! Hisszük is azt, hogy Tőle származik az igazi öröm, de ez az öröm nem a világ öröme, hanem Isten öröme. Ne keverjük össze a testi vágyainkat, kívánságainkat az Istenben való igazi örömmel.

 

Isten arról beszél, hogy az övéinek ebben az életben sok szomorúsága is van, ahogy Náhum korában is volt. Az öröm azonban nem volt hiánycikk, csak másképpen érkezett. Az öröm nem a kényelmet és nem mást jelentett, hanem azt, hogy létezik vigasztalás.

 

Ez volt az öröm akkor, és ez mára sem változott. Isten vigasztalást adott, és ad a sok próbatétel közepette.  Az ilyen nehéz időben lehet Isten közelébe kerülni és megtanulni örülni, felfedezni az Úrban való igazi örömöt.

 

Jakab Béla parókus lelkész

Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial
Facebook
YouTube
Instagram