„Fordítsd felém füledet, siess, ments meg engem!
Légy erős kősziklám, erős váram, segíts rajtam!”
(Zsolt 31,3)
Van-e az életednek biztos viszonyítási pontja?
Természettudományos ismereteinkből és személyes élettapasztalatunkból tudjuk jól, hogy az egész világ mozgásban van, mind fizikailag, mind szellemi és lelki téren. Mozog a világegyetem, a Nap, a Föld, és persze változnak az értékek, ideológiák, saját lelkiállapotunk, testi-lelki egészségünk is. Minden mozog és változik. Nem véletlenül mondta Arkhimédész is annak idején kissé kétségbeesetten: „Adjatok egy fix pontot és kifordítom a világot a helyéből.”
De hol találok ilyen biztos pontot? Van-e életednek fix, azaz biztos pontja, amely nem változik, amely szilárd viszonyítási alapot jelenthet. Bár sokan szeretnék hinni, de a világ nem ön-központú. Minden mozog és változik. Hol találok egy biztos pontot?
A zsoltáros segít nekünk a böjti időszak előtti „Ötvened vasárnapon”. Kijelenti, hogy a világa Isten-központú. Az ő fix pontja az Úr. Az Úr az én kősziklám, erős sziklaváram. A Biblia – és ezen belül a Zsoltárok könyve – e körül a fix pont körül forog, hiszen arról van szó, hogy az ember, aki szenved, vagy éppen hálát ad, dicsőit vagy panaszkodik, keresi azt a biztos pontot, amelyben értelmet nyer a szenvedés, a hála, az öröm, a panasz, a dicsőítés. A Biblia közepén ott áll fix pontként az Úr, és körülötte kavarognak az emberi érzések, sérelmek, örömök, kérdések.
A zsoltáríró a várat, mint a védelem szimbólumát használja, amelynek bevehetetlen falai és kapui a menekült számára biztos védelmet nyújtanak. Nem várlátogatókról van szó, akik valamilyen kirándulás alkalmával szeretnének nézelődni. Én értetlenkedve állok és magamban dünnyögök egy-egy híres templom látogatása alkalmával a látogatókon. Ezt meg kell nézni – mondja az idegenvezető – és elmondja a történetét az adott műalkotásnak. A nézelődő turista kipipálja, hogy ez is megvolt a ma oly gyakran használt „bakancslistán”. Egy dolog viszont rendszerint elkerüli a nézelődők figyelmét, hogy amit építettek, alkottak, azt Isten dicsőségére tették. Sajnos mára már az európai híres templomok nem istentiszteleteikről híresek, hanem az építészetükről, és aki belép, az nem Istent keresi. Látogatásaim alkalmával gyakran fordult elő, hogy a látogatók viselkedése miatt nem éreztem az imádság megnyugtató erejét.
Nagyon büszke vagyok arra, hogy evangélikus vagyok. Luthert elsőként azért szerettem meg, mert megírta egyházunk himnuszát, amelyben kijelenti és megvallja, hogy Isten az Erős vár, jó fegyverünk és pajzsunk…! Erre a felismerésre lesz szükségünk az előttünk álló böjti időszakban is, hogy azt a negyven napot Isten közelében töltve éljük meg. Ne vezessen félre bennünket semmiféle világi huncutság, amit a böjttel próbálnak párosítani. Isten közelébe jutásnak a lehetősége a böjti elcsendesedés. Hidd el, sikerülni fog, és utána biztos, hogy Ő lesz életed biztos pontja! Áldott böjtölést!
