„Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk
Krisztus ítélőszéke elé.”
(2Kor 5,10)
Reménység vasárnapja alkalmára születnek az alábbi gondolatok.
Meghatározó vasárnap ez a földön élő és küzdő egyház és egyháztagok számára. A remény az, ami élteti az embert, és van egy vasárnap, ami különösen is erre fókuszál, figyelmeztet. Ki az, aki csak úgy átsiklik a remény fölött?
Gyülekezetvezetőként az a reménység éltet, hogy alkalmatlanságom ellenére Isten felhasznál, és megáldja szolgálatomat. Reményem, hogy a templom megtelik alkalomról-alkalomra. Nem érződik az izzadtságszag a meghívások mögött, és nem kell marketinges trükköket sem bevetni. Jönnek! Mert szól az Ige, a templom otthonuk lesz a kilátástalanságban, a magányban és betegségben élők számára. A gyermekek ráncigálják szüleik kezeit, hogy vigyék el őket a templomba.
Reményem továbbá az is, hogy a megterített asztalhoz való hívás nem kifogásokat ébreszt sokakban, hanem az alkalomhoz való ragaszkodássá változik. Nem az hangzik el, hogy „miért nem”, hanem a kifogások „hogyan segíthetek”-re változnak.
Reményem, hogy a fiatalok megtalálják a szerető Istenben saját magukat. Ezért kell ezen a vasárnapon még jobban összekulcsolnunk a kezünket, amikor két fiatal lány indul el a legizgalmasabb útra. Magunkat láthatjuk bennük! Mivé lettünk, kivé váltunk? Gyermekeink és unokáink is ők, bár talán senki sem ismeri őket a gyülekezetből. Merre járnak? Ott voltunk-e velük, amikor kellett? Jól tettünk, vagy legalább próbálkoztunk Isten követei lenni?
Az „Ilyen a világ!” kijelentés nem alkalmas a problémák megoldására. Ebben a világban élünk, és Isten alkalmassá tett bennünket Szentlelke által lehetetlen dolgok megvalósítására. Ezért tenni kell, és a kicsi, a kevés is valami.
Mi az, amink van? Gondolom, hogy egymás vagyonnyilatkozatain meglepődnénk. Kinek hosszabb, kinek szerényebb. Már rég nem az a fontos, hogy ki szegény vagy gazdag. A viszonyítás a fontos! Kihez képest? Az első karácsony óta ez az emberi mérce sem számít!
Isten elé állásunk pillanatában meztelenül, nincstelenül jelenünk meg. Nincs kis zsebünk, bankszámlánk, és nem lehet valamelyik angyalnak csúsztatni egy kis baksist a kedvezőbb elbírálásért. Nem rejtegethetünk semmit, és minden nyilvánvalóvá válik, a jó és a rossz egyaránt. Igaz, hogy ez félelmetes?
Kedves Olvasó! Kérdezz bátran vissza! – nem a reménységről volt szó? Reménység lényege, hogy az elé kell állnunk, aki tudja milyen az ember. Jézus, az az Isten, aki átérezhette földi ideje alatt a porsátor minden „kényelmetlenségét”. Érteni fogja a jó után vágyakozó, de a szüntelen elbukó énünket.
Szeretnék-e lelkészként minél hamarabb az ítélőszéke elé állni? Pestiesen válaszolva, még tolnám azt a pillanatot. Remélem, hogy tart még számomra is a kegyelmi idő, sok még a feladat, és Vele minden reménytelennek látszó dolog reménység.
Jakab Béla parókus lelkész
A mai számonkérés elmarad! Milyen csodálatos kijelentés ez a felelésre, vagy dolgozatírásra számító diákok számára. Szerintem mindenki fellélegzik, amikor nem kell számot adnia az elvégzett munkájáról, arról, amiért felelősséggel tartozik szüleinek, vagy alkalmazottak esetében munkáltatójának. Természetesen sokszor hallható az az önigazoló kijelentés is, miszerint az adott személy bármikor készen áll a számadásra. Egyházközségünk is készül a háromévente esedékes esperesi vizsgálatra februárban, és bizony olyan sok mindennel foglalkozott az egyházközség vezetősége ez idő alatt, hogy nem is tudjuk pontosan, mivel kezdjük a felkészülést. Természetesen lesz egy technikai tájékoztató és egy lista, amely szerint majd elindulhatunk, mégis ott a bizonytalanság érzése. Tudjuk, hogy minden rendben lesz, mert ügyelünk a részletekre, akár most is kezdhetnék a vizsgálatot, mégis. Számon fogják kérni a gyülekezetért folytatott munkánkat. Nagy felelősség ez!
Tehát emberileg jogosan örülünk, amikor valamiféle fajta számonkérés elmarad, vagy későbbi időpontra kerül áthelyezésre. De van valami, ami nem marad el, csak nem tudjuk az idejét. Ilyen az ítélet napja is. Igénk sem említ egy biztos számonkérési időpontot, sőt az egész Újszövetség tanítása arra figyelmeztet, hogy nem kell foglalkoznia az embernek az eljövendő ítélet dátumával. Egy dolgot viszont elengedhetetlennek tart, és ez nem más, mint a készenlét fontossága. Hirtelen a szolgálatukat teljesítő hivatásos egységekre gondolok, akik a mi biztonságunk érdekében a legrövidebb időn belül mentésre készek, mert készenlétben állnak. Többször volt szerencsém látni a tűzoltókat, akik szolgálatuk ideje alatt elvégzik a szükséges karbantartási és gyakorlati feladatokat, majd a szabadidejükben – mint egy nagy család – töltik az időt. Ki alszik, olvas, főz, tanul, vagy éppen sportol. Egy alkalommal gyulai könyvelőnk cége felé tartottam, amikor több tűzoltót láttam a bejáratnál. Gyorsítottam lépteimet, a szívem hevesen dobogott, rosszra gondoltam. Amikor a kapuhoz értem, akkor vettem észre, hogy csupán fociznak, de ők és autóik teljes készenlétben voltak. Szolgálni és élni – lehetne a jelszavuk.
Reménység vasárnapján kerül elénk ez az ige, amely megfogalmazza, hogy az ítéletkor mi is fog történni. Meg kell állnunk az ítélőszék előtt. Ítélőszék, mennyire ijesztő, talán éppen egy bűnöző vagy vádlott képe jelenik meg lelki szemeink előtt. Ennek az egy igeversnek a második szava a legfontosabb. Leplezetlenül. Nem vihetünk magunkkal az ítéletre életünket igazoló dokumentumokat, okleveleket és jutalmakat. Nem vehetünk fel alig látható védőöltözetet. Úgy meztelenül, vagy régiesen pörén kell odaállnunk. Természetesen itt nem a meztelenség a fontos, hanem az életünkkel való megjelenés a számadásra. Én és az életem erényei, bűnei, titkai. Nem lehet kozmetikázni, kimagyarázni vagy éppen másokat hibáztatni. Egyedül Jézus és én. A vádló és a vádlott? Nem, a vádlott és az irgalmas Bíró, akinek van hatalma megmenteni. Reménység vasárnapján az a reménységünk, hogy nem egy despota uralkodó fog ítéletet tartani felettünk, hanem az a Krisztus, aki bűneinket felvitte a keresztfára. Ő az, aki földi életében bemutatta azt az országot, ahova azok kerülnek, akik követik Őt, és azoknak lesz a megmentője. Ennek a csodálatos örömüzenetnek az átadása a mindenkori kereszténység feladata, egészen az utolsó napig. Ne rettegj, készülj! Jézus vár téged is!
Jakab Béla parókus lelkész
Tényleg ünnep az ünnep, és meg is ünnepeljük?
Halld meg, Uram, hangomat, hozzád kiáltok! Könyörülj rajtam, és hallgass meg, Istenem! (Zsolt 27,7)Mennybemenetel ünnepe után vagyunk. Húsvét óta eltelt negyvenhárom nap, és egy hét választ el pünkösdtől. Ünnep-ünnep hátán. Tényleg ünnep az ünnep, és meg is...
Mit jelent a rendszeres imádság? Reggel és este, vagy naponta többször? 🙏
„Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem.” (Zsolt 66,20)Imádság. Egy másik elcsépelt egyházi téma? Vagy mégsem? Az imádság ugyanis beszélgetés Istennel. Az a hívő ember, aki rendszeresen beszélget mennyei Atyjával. Mit...
Cantate vasárnapja van. Az éneklés egy csodálatos ajándéka Istennek.
„Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére.” (Mt 26,30)Cantate vasárnapja van. Az éneklés egy csodálatos ajándéka Istennek. Az érzések, érzelmek, vágyak, álmok fogalmazódnak meg általuk rendkívüli módon. Az ember énekre nyitja száját, és kiadja...