Ökumenikus Imahét 2020! Kedves Olvasó! Mit üzen neked ez a felhívás? Az ökumenikus imahét Isten hatalmas ajándéka azoknak, akik szeretnék Őt a különböző felekezetek földi házaiban együtt látni szolgálat közben. Fogalmazhatnám másként is, Isten meghallgatta az egységre törekvés szándékának óhaját.
Az ember szeret panaszkodni, kritizálni, és ez alól nem kivételek az egyházakhoz tartozók sem. Mindenki más és mást szeretne a nagybetűs Egyháztól. Csalódottságukat summázzák is egy kérdésben, miért van szükség ennyi félére a világban, ha egy Isten létezik?
Jogos, de nagyon általános is ez az észrevétel. A szakadás elkerülhetetlen volt a középkorban. Az egyház elfordult a Szentírástól, olyanná vált, mint a farizeusok és írástudók a Jézus és az Őt megelőző korban. Kiegészítették Isten szavát a saját elvárásaikkal, de nem ismerték fel, hogy Isten annak már nem része.
A szakadás mára már annyira elszaporodott, hogy szinte lehetetlen nyilvántartani a keresztény közösségeket. Hazánkban is megszűnt a történelmi egyház, mint megkülönböztető kategória, ma már keresztény hitvalló közösségeket tartanak számon. Többen vélik azt, hogy ez politikai akarat, mivel a történelmi egyházak meggyengültek. Szép, monumentális templomaink vannak, amelyek többnyire foghíjasak, vagy üresek az alkalmaikon. A hitvalló, régen neo-protestáns egyházak viszont teltházasak. Miért? – tehetjük fel a kérdést. A választ nem lehet egy ilyen kis írásban részletesen megadni. Röviden, ameddig a régiek nem tudják megszólítani a közösségükhöz tartozókat, addig ők azt a közösséget keresik, ahol igyekeznek közel vinni hozzájuk Istent és annak üzenetét. Szinte meg is fogalmaztam a feladatunkat, és elsőre nagyon egyszerűnek tűnhet ez a feladat. De nem egyszerű. És mivel nem egyszerű, ezért fontos a közös összefogás, az együtt gondolkodás. Tény, hogy a tradíciót nem lehet egyik napról a másikra átértelmezni, de bizony sokszor jobban ragaszkodunk a múlthoz, mint kellene. Az ökumenikus imahét nyújthat áttörést ebben.
A tradíciók és dogmák ellenére kinyithatjuk legalább résnyire a „közös ház” – az Egyház – ajtaját. Többen nem is tudják, hogy a vad vizeken hánykolódó, az egyházat szimbolizáló hajón utazókat már 1740 körül megpróbálták közös imára buzdítani. 1968 óta közös tanulmányi anyagok segítik elő az egységre való törekvést a világban. A legelső ilyen anyag Ausztráliában készült el, az idei Máltán. Mindegyik tanulmány a helyi közösségek sajátosságait, örömeit és kihívásait tárja a világ keresztényei elé. Sikeres lett ez a kezdeményezés? Vegyes az érzés! Gyakran érzem úgy, hogy hamarabb leszünk tengeri betegségben szenvedők, mint mielőtt kiérnénk legalább a tenger közelébe. Akarjuk is, meg nem is. Sajnos ezt lelkészi tapasztalataim erősítik meg.
Téves és ideje múlt, a Szentíráson nem alapuló dogmákra hivatkozva nem akarjuk a másik igazi közelségét. Kicsiny Óbudán, ahol közel hetvenezer ember lakik, akiknek minimum a fele meg van keresztelve és valamelyik felekezethez tartozik, alig hetven hívő jelenik meg az imaheti alkalmainkon. Sajnos a mi gyülekezetünk sem akar ebben igazán részt venni. Az idei hetet többségében a bibliaórás testvéreink mentették meg a részvételükkel, és a nyitó alkalmon a segítségükkel.
Az Egyház hajója hánykolódik kedves Olvasó! Érzed? Akarsz-e ennek a hajónak az utasa, matróza lenni? Valamit tenni kellene, legalább is a jelenleginél többet. Egy biztos, hogy a tengert az azt Teremtő le fogja csendesíteni, de hogy mi lesz a hajóval, az bizony rajtunk is nagyban múlik.
