Légy pártfogóm és menedékem, siess,
válts meg engem, Istenem!
(Zsolt 31,3)
Igei gondolatok – 2024. február 11.
A böjt előszobájába érkeztünk. Evangélikus tanításunk nem tér ki hamvazószerdára, de többünk életében megtalálható az erre való figyelés. Templomaink átrendeződnek, a liturgikus zöld színünk a következő vasárnaptól lilára vált. A karácsony és vízkereszt fehér tisztasága és fénye elmélyül a lilában, ami segít felkészíteni bennünket a legnagyobb keresztény ünnep, a húsvét fogadására.
A böjt nem az étrendváltoztatás negyven napja, hanem a lehetséges lelki nagytakarításé. Szerintem mindenkinek van mit kiseperni, van mitől megszabadulni, és előkészíteni valami másnak, valami hasznosnak a fogadását. Nem véletlen, hogy egyházközségünkben a tisztújító közgyűlés Invocavit, azaz böjt első vasárnapján lesz. Illő alkalom ez a gyülekezetért való imádkozáshoz, a munkások megismeréséhez és elindításához Isten szántóföldjére. Továbbá lehetőség arra is, hogy megvizsgáljuk önmagunk viszonyát Istennel és közösségünkkel. Az aratni való sok, de én magam voltam-e, vagyok-e, vagy akarok-e munkavállaló lenni?
A zsoltáros lelkiállapotának megismeréséhez elegendő ez az egy igevers is. Az élethelyzete bizonytalan, fél a külső világtól, annak kísértéseitől, és tudja, hogy ebben az állapotban csak Istentől kérhet és várhat segítséget.
Amennyiben a fogalmakat szeretnénk megvizsgálni, akkor szívesen jegyzem meg, hogy nekem tetszik a pártfogó kifejezés. Úgy tudom elképzelni, mint aki mellettem, vagy mögöttem áll, és igyekszik minden rossztól megvédeni. Akinek pártfogója van, az nincs egyedül, hanem védett állapotban van. Római-katolikus testvéreink a fiatalok bérmálása előtt bérma keresztszülőt választanak. Ez a személy lehet a keresztszülő, de általában a családból egy másik személy, aki bérmáláskor ott áll a fiatal mögött, kezét annak a jobb vállára helyezi, ezzel is jelezve a pártfogást jelentő védelmet. Mert az lesz az feladata, hogy segítsen a fiatalnak – a szülőkkel és keresztszülőkkel együtt – a hit útján és az élet kihívásai között megmaradni. Évekkel ezelőtt én is álmodtam ilyen feladatkörről a konfirmációra készülve. Presbitereket kértem fel, hogy vállaljanak pártfogói feladatot. Törődjenek a fiatallal, köszöntsék fel születésnapján, konfirmációja évfordulóján. Kérdezzék meg személyesen vagy levélben, hogy milyen az élete. Talán, hirtelen ötlet volt részemről, nem készítettem fel presbitereinket, akik megrettentek a feladattól. Tény, hogy senki sem vállalta fel lelkésze ötletét. Tudom, nem kell azzal foglalkozni, hogy mi lett volna, ha megpróbáljuk. De valószínűsítem, hogy erősödött volna kapcsolatunk a családokkal.
A pártfogó és a menedék Isten tulajdonságának jellemzői, a védelem biztos tudata. Az Újszövetségben ez kibővül, mert a Szentlélek másik neve a Pártfogó lesz, és nem, mint tulajdonság, hanem Jézus földi munkája megvalósulásának segítője. Jézus az utolsó ítéletkor kettős szerepkörben várja az „érkezőket”, mint ítéletet hirdető bíró és pártfogó egyszemélyben.
A menedék fogalma fölött sem szeretnék elsiklani. A földi menedék helye számomra a templom. Az a hely, ahova betérhetek turistaként, vagy látogató személyében, de úgy is, mint menekülő a különböző próbatételek elől. Templomunk – különösen északi – oldala egy ilyen menedéket nyújtó erőd képét mutatja. Robosztus alkata, amit a terméskő mintázata is hangsúlyoz, azt üzeni, hogy aki betér, az biztos menedékre talál. A gond az, hogy a menedék – ahogyan a protestáns templomok többsége – hétköznap zárva van. Sajnos, mi még az előteret sem nyithatjuk meg a nagyváros káros élethatásai miatt. A menedék tehát adva van, de hetente, csupán másfél óráig tölti be valós küldését.
Egy vers, és általa mennyi gondolat és üzenet. Epilógusként csak néhány kérdés fogalmazódott meg bennem, amit szeretnék továbbgondolásra átnyújtani. Volt-e már az életedben pártfogolt, vagy voltál-e valakinek a pártfogója? Milyen érzéssel gondolsz arra az időszakra? Hogyan tekintesz a templomra? Érzed-e azt, hogy az menedék, az Istennel való találkozás helye? Kíváncsi vagyok a válaszokra…
Jakab Béla parókus lelkész
Igei gondolatok – 2022. március 3.
Kedves Olvasó, akár szoros kapcsolatban egyházközségünkkel, vagy csak külső érdeklődőként! Amikor ezeket a sorokat olvasod, gyülekezetünk ismét egy újabb mérföldkőhöz ért. Felügyelőt iktatunk. Én szeretem a mérföldköveket. Jelzik, hogy haladunk, és tudatják a megtett távolságot. Természetesen nagyon fontosak a mögöttünk hagyott kilométerek, de figyelmünk már az indulást és a végcélt jelző kövekre kell, hogy összpontosuljon.
Most elindulunk, és terveink szerint egy hároméves utazás veszi kezdetét. Van „térképünk”. Bár felkészültünk az útra, ennek ellenére mégis bizonytalannak érezzük magunkat. Vannak tapasztalataink, sőt felhasználjuk az elődök által szerzett ismereteket is. Tulajdonképpen minden adva van egy eredményes úthoz. Ennek ellenére kételkedő kérdések is feszítenek bennünket. Kíséri-e siker munkánkat, az úton való haladásunkat? Reméljük! De valójában mit is jelent a siker a gyülekezet életében? Többen járnak majd templomba és gyülekezeti alkalmakra? A közösségünk tagjai szép szavakkal fogják paskolni a vállunkat, vagy lágy empatikus simogatással jelzik majd, hogy jó úton haladunk? Pontosan nem tudjuk. Szükségünk van mindkettőre, a visszajelzésre és a bátorításra egyaránt. Azt is tudjuk, hogy a kereszténység földi élete nem sikertörténet. A kereszténység élete emberi élet. Van benne sok küzdelem, a jószándék ellenére.sok elkövetett hiba és bűn. De Isten az ő elhívottjait azzal bízza meg, hogy legyenek szeretetének követei. Mi sem kérhetünk a zsoltárosnál többet, minthogy legyen a pártfogónk. Mert rá – nekünk, gyengéknek – nagy szükségünk van. Ő az, aki kiáll és szól értünk, hogy megmentsen, tisztára mosson bennünket az elkövetett ballépésektől. Továbbá ő az, aki együtt dolgozik a pártfogolttal, fogalmazhatnánk úgy is, hogy vállvetve az adott ügy sikeréért.
Jézus mennybemenetele előtt a csüggedő tanítványoknak a Pártfogó elküldését ígérte, aki nem más, mint a Szentlélek. Ő tartja életben a földi Egyházat, hogy felismerje és kövesse a Megváltót. Ő teszi élővé a Szentírást olvasó ember számára a betűket és szavakat. Jelenléte nélkül csak emberi erőlködés lenne a hiten alapuló gyülekezetépítés. Igen, a Szentlélek mindenkori segítségül hívása a szándékunk, tervünk és a bizalmunk! Képesek leszünk rá? Ő maga mondta, hogy vele minden lehetséges, nincs lehetetlen. Ez az erőnk és reménységünk!
A mostani kiélezett ukrajnai háborús helyzetben különös jelentéssel bír a zsoltáros imádságában a menedék szó. Kérjük vele együtt, hogy legyen menedéke az otthonaikat elhagyni kényszerülő testvéreinknek, a gyászolóknak, és azoknak is, akik ártatlanul váltak a háború áldozataivá. Kérjük, hogy legyen menedéke a honvédő katonák szeretteinek, akik a veszteség félelme miatt rettegésben élnek. Légy menedékünk Urunk! Siess…Istenem!
„Adj békét a mi időnkben,
Úristen, téged kérünk.
Hisz rajtad kívül más nincsen,
Ki síkra szállna értünk,
Egyedül te, örök Isten.” (EÉ 291,1)
