„Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent.”

(Lk 24,50-53)

Exaudi vasárnapja van. Hallgatásról van szó, annak bizonyosságáról, hogy Isten meghallgatja a hozzá forduló fohászkodók hangját.

Az elmúlt csütörtök rendhagyó volt. Nem volt felhőszakadás, bár előzőleg huszonnégy órán át esett az eső, nem volt utcai tüntetés sem. Semmi olyan rendkívüli, ami megakadályozta volna a keresztény embert a templomba induláshoz. Sőt, olyan dolog történt, aminek még inkább sarkallnia kellett volna az Isten közelsége felé. A városnéző hajón utazó koreai turisták balesetére, a hét ember halálára, és az azóta meg nem találtakra gondolok, a nagy döbbenetre, miszerint ezt itt is – akár velünk vagy szeretteinkkel is – megtörténhet.

Csütörtökön mennybemenetel ünnepe volt. Igazi piros betűs ünnep, munkaszüneti nap nélkül. Tízen ültek a padokban, várva az istentiszteletet.

Miről is szól a mennybemenetel? Jézus feltámadása után negyven napig még együtt volt tanítványaival, utána elment velük Jeruzsálem határába, egészen Betánia közelébe, ahogy Lukács írja ezt, s miközben beszélt hozzájuk, egyszer csak látták, hogy felemelkedik, és egy pillanat alatt egy felhő eltakarja Őt. Ők meg néztek mindenfelé, főleg fölfelé, de nem látták. Azóta emberi szem nem láthatta Jézust.

Vissza fog jönni. Az Ő második eljövetelére utalnak itt az angyalok, akik a tanítványokat tétovaságukból ezzel térítik magukhoz: „Miért álltok itt az ég felé nézve? Az a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok Őt felmenni a mennybe.” Az ünnep arra emlékeztet, arra összpontosítsunk, amit a Biblia hangsúlyosan tanít, hogy Jézus mennybemenetelének ugyanolyan üdvtörténeti jelentősége van, mint az Ő testet öltésének vagy feltámadásának. Nekünk tudnunk kell, hogy Jézus valóban győzött, noha úgy tűnt, hogy legyőzték és keresztre feszíthették. De Ő a győztes, aki – ahogy a Szentírás mondja – lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat. A kereszten diadalt aratott rajtuk. (Kol 2,15)

Hogy mit jelent az Ő mennybemenetele a jelenre nézve? Azt, hogy Ő visszalépett eredeti létformájába, és nem kötik többé a tér és idő korlátai, azt jelenti, hogy egyidejűleg újra mindenütt jelen lehet. Amíg a mi emberi testünkben itt volt, egyidejűleg Ő is csak egy helyen lehetett.

Elment, de mégis velünk marad Jézus. Ezért fontos az a megkülönböztetés, amire nem tudom, felfigyeltünk-e az alapigénkben. Az a megkülönböztetés, amit a mi gyönyörű magyar nyelvünk pontosan érzékeltet: más az ég, és más a menny. Az ég fizikai, ha tetszik csillagászati fogalom, a menny lelki, szellemi fogalom. Jézus nem az égbe ment fel, tehát nem valahol a világűrben tűnt el, vagy ott trónol valahol a csillagok felett és között, hanem Ő a mennybe ment fel.

Mennybemenetele után a tanítványok elmentek és hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel. Jézusban hinni azt jelenti, hogy soha nem felejtjük el, hogy értünk volt itt a földön. Állandóan abban a bizonyosságban éljünk, hogy Ő jelen van, és közbenjár értünk mennyei Atyánknál. Micsoda csütörtök volt! Igaz, kár volt sokaknak elmulasztani ezt az ünnepet (is)?

Jakab Béla parókus lelkész

 

„De nekem olyan jó Isten közelsége!”

"Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!”   (Ézs 6,3) Szentháromság vasárnapja van! Az ünnepes félév végéhez értünk. Sok mindent hagytunk ismét magunk mögött, és reménység szerint sok mindent viszünk magunkkal az ünneptelen részébe...

Mennyire foglalkoztat a mi aktuális életünk nyomvonala?

„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak nektek.” (Mt 6,33)Az őszhöz tartozik a keresés. Több olyan dolog történik a természetben, ami arra készteti az embert, hogy figyeljen oda, hogy mire és merre lép. A lehulló...

Felelősek vagyunk a szavainkért!

„Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz…” (Jak 3,5-6a)Nagy a szárazság a világban. Természetesen most nem metaforát kerestem gondolataim elindításához, hanem tényt közölni.   A kevés csapadék a lombhullató és tűlevelű erdők életét is...

Egy biztos, hogy Ő állt már az ajtód előtt és zörgetett, szeretett volna találkozni veled!

„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel 3,20)Ki kopog? Úgy érzem, hogy ez az érdeklődő kérdés bizalmat áraszt. Manapság, amikor kopogtatnak az ajtón – ha...

Ekkora reményt tud ébreszteni az ima?

„Szorult helyzetemből adj nekem kiutat, könyörülj rajtam, hallgasd meg imámat.” Zsolt 4,2b Nem tudom, hogy kinek és milyen gyakran vannak rémálmai. Az álmok világa és azok üzenete egy hosszabb tanulmányt igényelne. Itt csak azt szeretném érzékeltetni, hogy az ilyen...

Nekünk is át kell venni a stafétát, és továbbadni Isten üzenetét a következő nemzedéknek!

„Jusson nekem kétszeres rész  a benned munkálkodó lélekből!” (2Kir 2,9b)Mennybemenetel ünnepe ebben az évben hétköznapra, csütörtökre esett, de emiatt nem kerülhet háttérbe az ünnep jelentősége és üzenete. Istentiszteletünkön Illés próféta elragadtatásáról, Elizeustól...

Gyülekezeti kirándulás – 2024. június 1. | Információk 🚌

| GYÜLEKEZETI KIRÁNDULÁS | 2024. június 1. (szombat) - Székesfehérvár, Bory-vár - Fehérvárcsurgó, Károlyi Kastély, ahol Európai Dísznövény és Kertművészeti kiállítás lesz Részvételi díj: 12.000 Ft/fő. Hittanosok és Ifisek számára ingyenes. Az ár tartalmazza a...

Mit jelent a megkeményedett szív?

Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket. (Zsid 3,15)2024. február 6.A rendszer visszadobja az üzenetet. Az üzenet nem küldhető el vagy továbbítható bizonyos formai okok miatt. Az üzenet letiltásra került, mert ilyen vagy olyan tartalmat vélt...
Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial
Facebook
YouTube
Instagram