„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!”
(1Kor 16,14)
Az év első napján azt hallottam a rádió egyik műsorában, hogy az újévi fogadalmak azért feleslegesek, mert az ember akkor nagyon sérülékeny állapotában van. Több érzelmi hatás éri az elmúlt esztendő történéseitől az újévi koccintás pillanatáig. Döntéseinknek – bár azokat érzelmeink befolyásolják – mégis fontos a helyes felmérésük és többszöri átgondolásuk még mielőtt kimondásra kerülnének.
Természetesen az egyház – amikor az év igéjét kiválasztja – nem a pillanatnyi érzelmi állapota szerint dönt. Püspökeink – az adott teológiai bizottsággal együtt konzultálva – választanak a több ezernyi bibliai igevers közül. Hitünk alapja Isten igéjének élő és örök volta, ezért nem kell a döntés mögé valami tudatos üzeneti szándékot képzelnünk, csak engednünk kell, hogy az ige eljusson a „címzettekhez”, hozzánk.
Nem szükséges nagy fantázia ahhoz, hogy az egyház egy éven keresztül a szeretet fontosságát hangsúlyozza. Az egyház egyenlő a szeretettel! Tényleg így van ez? Aki az egyházra tekint, az a szeretetet érzi? Aki az egyházra tekint, az az összetartozást érzi? Aki az egyházra tekint, az azt érzi, hogy neki is oda kell tartoznia? Azt szeretném kijelenteni válaszként, hogy igen. Igen? Lelkészként kijelentem és megkérdőjelezem? Mi ez a kettőség? Tudom, hogy mi az egyháznak a szerepe, feladata, küldetése, de tisztában vagyok a fogyatékosságaival is. Vágyam, hogy olyan sugárzó állomása legyen életem és közösségem élete, hogy a körülöttünk élők vágyakozzanak az azt éltető közösség erőforrásának, azaz Istennek a megismerésére és követésére.
Tény, hogy van erőforrás, és van sugárzóállomás, de valahogy a kettő közötti kapcsolat nagyon nehezen, vagy éppen ritkán valósul meg, többnyire interferencia (vételi zavar) van köztük. Amennyiben játszanánk az igeverssel, akkor vegyük ki a szeretetet, mert így is értelmes a mondat. Nagyon örülnénk annak, ha minden dolgunk végbe menne, megtörténne. Ez azt jelenti, hogy tudjuk mi a feladatunk, és tisztában vagyunk a megvalósítás határidejével is. Pál apostol a megvalósulás, a folyamat központi elemét helyezi bele dolgainkba, amikor felhívja rá a figyelmet, és hogy annak szeretetben kell történnie. Természetesen nem az emberi gyarló érzésről beszél, hanem az Isten önzetlen szeretetéről, amit Jézus Krisztusban mutatott meg nekünk, aminek csodáját alig két hete ünnepeltük. Amennyiben csak emberileg szeretnénk ügyes-bajos dolgainkat megvalósítani, azok mindig egy hiányjelet hordoznának magukon, de a szeretet által a legtisztábbat oszthatjuk meg a világgal.
A 2024. év igei biztatása szól a világnak és egyháznak, hívőknek és hitkeresőknek egyaránt. A világban zajló történésekből egy dolog biztos hiányzik, a tökéletes szeretet, az Istené. Vannak törekvések, amelyeket értékelnünk kell, de sajnos rövid időn belül is kiderül, hogy valami személyes érdek húzódnak meg mögötte. Béke nem lehet addig, amíg a fegyvergyártók a termékeik eladásában érdekeltek. Akik a világbéke után óhajtoznak, azok nem naivok, hanem ki merik mondani azt, amit a szívük óhajt. Merjünk naivnak lenni!
Egyházunknak is üzen az ige. A tisztújítások évét kezdtük el, és a nyár beköszöntéséig szinte minden egyházi szervezetben meg kell történnie a jelöléseknek és választásoknak. A reformáció csodálatos vívmánya ez, amely révén a gyülekezetek, a lelkészek és gyülekezeti tagok a laikusokkal közösen vezetik közösségeiket, egyházmegyéjüket, kerületüket, és hozhatnak döntéseket a zsinatban. Ennek a hatévenkénti megújulásnak a legfontosabb alapja az Isten szeretetének a gyakorlása, és első sorban nem a békesség megőrzése, hanem annak beteljesülése érdekében. Bízom abban, hogy sikerül megértetni az illetékeseknek ennek az eljárásnak a létfontosságát közösségeinkkel, mindeközben figyelnek a szükséges változtatások beiktatására is.
Kedves Óbudai Evangélikusok, Gyülekezetem! Én ebben az évben sem kívánok mást, mint közösségünkben Isten szeretetének a megtapasztalását, és azt, hogy ebben a szeretetben éljük hívő életünk mindennapjait! BÚÉK!
