Kinek is van szüksége gyógyulásra? – hangozhat a nagyon naiv kérdés. A betegnek van szüksége a gyógyulásra. A betegségnek vannak erre külső és belső jelei. A külső jeleket tartjuk meghatározónak, mert könnyebb beazonosítani magát az okot. A belső tényezők okozta betegség nagyon rejtett, és bizony sokszor hetek vagy hónapok aprólékos vizsgálata hozza meg az eredményt.
Különös, hogy ennek a szentírási versrészletnek az olvasása egy rendhagyó karácsonyi vers refrénsorát juttatta eszembe. Kitalálja a kedves Olvasó, hogy ki a szerző? Igen, Ady. A vers címe Karácsony, a visszatérő mondat: „Beteg a világ, nagyon beteg…”.
Szinte alig tudok elszakadni a vers soraitól, annyira a mai viszonyokra is értelmezhető, de egy-két sorát mégis szeretném idézni. „Elvesztette magát az ember…”. Annyira költői, és olyan helyes diagnózisa ez a jólétben élő embervilágnak. Nem szükséges mélyreható vizsgálat, elegendő a világban zajló események nyomon követési szándéka. Izrael, Ukrajna, Hegyi-Karabah – háború és menekülés, Afganisztánban földrengés, Mexikóban árvíz. Isten talán a teremtéskor nem is adott az embernek akkora empatikus készséget, hogy valamennyivel azonosulni tudjon.
A mai őszi hálaadó istentiszteleten tulajdonképpen örömtáncot kellene járnunk mindazért, amink van és aminek meglétét természetesnek tartjuk. De nem ezt érzem. Az elégedetlenség beárnyékolja az örömöt és a hálát. Többet és jobbat akar az ember, vagy másképp. Másképp talán éppen azt hivatott sugallani, hogy minden kell nekünk, de ne kelljen itt senki előtt hajbókolnia érte.
Miként veszítheti el magát az ember a legmodernebb „kütyük világában”, amikor próbaképpen be lehet írni a célkeresőbe a legtávolabbi helyet, és néhány másodperc alatt megadja a program, hogy négyféleképpen miként és mennyi idő alatt juthatunk oda. És mégis – vagy ennek ellenére – nem találjuk földi világunkban a helyes utat a megfelelő értékrend felismeréséhez.
Nem engedhetem el csak úgy egyszerűen Ady versét, mert egy másik sora számomra az elveszettség ellenpólusául jegyzi meg: „S minden igazság a kereszté…”. Mi a felismert betegség legjobb és hatékonyabb kezelése? Az orvos tanácsának követése. A beteg világ csak akkor lesz képes meggyógyulni, ha felismeri, hogy orvosra, gyógyulásra van szüksége. Egyértelmű, gondolnánk. Jeremiás korában sem volt az. Bár Isten követése volt életük látható vezérfonala, mégis kerestek könnyebb megoldást a gyógyulás eléréséhez. Olyan gyógyítót, aki nem akarja átformálni az életüket, nem kritizál, hanem csak úgy csendben megteszi azt, amire kérik. Megpróbálták megkerülni Istent.
Miközben minden igazság a kereszté, annak elfogadása, felvétele és hordozása a legnehezebb. Aki viszont felveszi, az akkor is hálával hordozza, ha nehéz próbatételek közepette éli mindennapjait. A gyógyulás kulcsa a kereszt, ez Isten legnagyobb karácsonyi ajándéka a mindenkori beteg világnak, korunk világának is. A gyógyulás velejárója a szabadulás. Aki megszabadult a lelki és testi terhek cipelésétől, az már nem lépked a földön, hanem lebeg, a gravitáció is egy megoldható kihívásnak tűnik.
Miközben otthonunkban a feldíszített oltárra emlékezünk e sorok olvasásakor, és még fülünkbe cseng a sokszínű muzsika hangja, adjunk hálát az Úrnak azért, amink van, és biztassunk másokat is a hálaadásra. Bátorítsuk a gyógyulni vágyókat a kereszttel való találkozásra, hogy legyen hova letenni mindazt, amit egyre nehezebb cipelni. Tegyünk meg mindet azért, hogy legyen a Messiásnak (Ady) ismét helye a világban, a földön ismét legyen béke, és győzzön a jóakarat közöttünk.
