„Ha valaki rátalál ellenségére, sértetlenül bocsátja-e útjára?
Jóval fizessen neked az Úr azért, amit ma tettél velem!”
(1Sám 24,20)
Saul és Dávid. Izráel első királya és ellenkirálya. Izrael királyt kért Sámueltől, indoklása szerint, hogy olyanná válhasson, mint a körülötte élő népek. A királyság látványos intézmény. Mi is ennek lehettünk a tanúi követve a brit királyi család életét. Sajnálatos egybeesés az ige és II. Erzsébet királynő halálhírének egybeesése. A történelmet jobban ismerők tudják, hogy az a szigetország milyen politikai szerepet töltött be az évszázadok során. Különös módon a gyarmatai elvesztése után sem lett kisebb a befolyása a világpolitikára. Szükség volt ehhez egy olyan vezetőre – és valljuk be őszintén, hogy bölcs tanácsadókra is –, akik nem felejtették el, hogy a nép nevében és érdekében hozzák meg döntéseiket.
A királyi család élete bizonyította, hogy ők is emberek, akik a mi számunkra is kihívást jelentő mindennapok gondjaival küzdenek. A király is ember, akkor is, ha az anglikán egyház hivatalos vezetője is egyben. Kedves Olvasó, érzem, hogy szeretnél ismételten rákérdezni, hogy ennek tényleg itt a helye? Szerintem igen. A világban élünk, és Isten igéje élő, a két bibliai király és az elhunyt királynő élete és küzdelme hasonló. Mindeközben mi is részesei vagyunk a világ történésének, és Isten gondviselő útegyengetésének.
Saul addig volt jó király, amíg Istennel az oldalán – vagyis a szívében – vezette a reábízottakat. Sikeres hadvezér volt, nem sanyargatta a népet, nem tartott fent palotát és külön személyzetet, amit utódai nagy előszeretettel tettek. Szerényen élt egy erődben. A harci sikerek azonban elfejttették vele, hogy azok nem az ő bölcs döntéseinek és vezetésének köszönhetőek, hanem Isten hatalmának. Az Úr szomorúan hozza meg a döntést, miszerint nem buktatja meg a királyt, hanem egy pásztorgyermeket rendel el a nép fölé ellenkirálynak. Dávidról csak a családja tudja a hatalmas változást, ráadásul a megháborodás szélére került Saulnak lesz a gyógyítója, aki lantjátékával enyhíti annak szellemi gyötrelmeit. A látszólag atya-fiú kapcsolat mögött ott volt a hatalmas feszültség, amelynek az oka nem más, mint napjaink rákfenéje, a hatalom féltése. A helyzet odáig jutott, hogy Saul meg akarja ölni egy lándzsával Dávidot. Igénk azelőtt a barlang előtt hangzik el, amelyben Dávid megtorolhatta volna Saul tettét. Megkegyelmez Saulnak, mert királyának tartja, aki Isten kiválasztottja, felkentje.
Igénk nekünk is üzen. A megbocsátásra, az elengedésre hívja fel a figyelmünket. Sértetlenül, testi és lelki elégtétel vétele nélkül elengedni azt, aki a becsületünkre, életünkre tört, egyetlen egy esetben vagyunk képesek, ha Jézus Krisztus engedelmessége van a szívünkben. Nehéz lecke ez a mindenkori ember számára, de Isten a diákjainak jó osztályzással jutalmazza meg a sikereket, és időtd ad az elbukottak számára a változtatásra. Nehéz, de felemelő érzés a megbocsátás és elengedés.
Néhai II. Erzsébet királynő ezzel az Istentől kapott talentummal végezte napi feladatát, és élte családi életét. Minden helyzetben felül tudott kerekedni az emberi gyengeségeken, és megmutatta a megoldás útját, amely sok esetben számára is fájdalmas lehetett. Nyugodjon békében! Meghalt a király, éljen a király! The king is dead, long live the king!
