„A farizeusok és a szadduceusok odamentek, hogy kísértsék őt, és kérték, hogy mutasson mennyei jelt nekik. Ő azonban így válaszolt nekik: Napnyugtakor azt mondjátok, hogy szép idő lesz, mert vörös az ég. Reggel pedig, hogy ma zivatar lesz, mert vörös és borús az ég. Képmutatók! Az ég színét meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok? Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt kíván, de nem adatik neki más jel, csak Jónás próféta jele. Ezzel otthagyta őket, és elment. Amikor a tanítványok átmentek a túlsó partra, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Jézus így szólt hozzájuk: Vigyázzatok, és óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától! Ők pedig így gondolkodtak magukban: Nem is hoztunk kenyeret! Tudva ezt Jézus, így szólt hozzájuk: Miért gondolkodtok magatokban azon, ti kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek?” (Mt. 16,1–8)
Kedves Testvérem, húsvét ünnepére készülünk. A közelmúltban találtam egy bejegyzést, amely a húsvét fontosságát népszerűsítette. Felcsillant a szemem, és érdeklődve fogtam bele a cikk olvasásába. Nem kellett volna. A cikk a néphagyományok fontosságát emelte ki. Egy szó sem esett a húsvét valós történéséről. Miért is lepődtem meg? Ha karácsony az emberi szeretet ünnepe lett, akkor a húsvét lehet akár a nyuszié is…
Márk evangélista nagyon egyszerűen indítja a húsvéti csoda tudósítását. Tanácstalan, gyászoló asszonyok a főszereplői a rendkívüli hajnalnak, akik a szívük fájdalma, a mély gyász és a halott iránti tisztelet és kötelesség kifejezése miatt indulnak a temetőbe. Gyolccsal és drága kenettel a kezükben döbbennek rá, hogy a sírba önerőből nem tudnak bejutni. „Ki fogja a követ elhengeríteni?” – hangzik el a kérdés. De a sír nyitva volt, és a fehér ruhába öltözött férfi közölte velük a rendkívüli hírt, hogy Jézus feltámadt. A hatalmas trauma közepette küldetést kapnak: el kell mondaniuk azt, ami felfoghatatlan, amit nem értenek. Remegve futnak el, de nem adják át a hírt, amit láttak, átéltek. Féltek. Mitől? A megmagyarázhatatlantól.
A kereszténység szerte a világon ünnepi istentiszteleteket, alkalmakat szervez, hogy megossza hitének örömét. Azt, ami a legnagyobb kincse, ami nélkül nem létezne, aminek a megélése a mulandó világ fölé emeli. Húsvét a hit ünnepe, sőt igazán itt van a legnagyobb szükség a hitre. Néhány alkalommal már példaként említettem egy idős kardiológus főorvost, aki református presbiter volt, és nyíltan elutasította a feltámadást. Ott ült minden vasárnap a templomban, valószínű, hogy a gyülekezettel együtt elmondta a hitvallást, hallgatta az igehirdetést, büszke volt a vallására, csak nem hitt abban, ami a hit alapja.
Ismertem és tiszteltem őt, és nem akarok pálcát törni hite felett. Elutasítása tulajdonképpen példának is tekinthető. Ki merte mondani azt, amit nem tudott elfogadni. Talán éppen azért járt templomba, mert reménykedett abban, hogy egy alkalommal a csoda vele is meg fog történni, és a Lélek megnyitja racionális gondolkodását. Egy másik idős gyülekezeti tagom félelmét is szeretném megosztani, aki a nehéz időkben is hűséges evangélikus volt, és ott ült a templom orgonapadján gimnáziumi igazgató létére. Nagyon beteges volt, feleségét hirtelen veszítette el, és közeledett életének a vége felé. Nagyon akarta a vele találkozást, de félt, mert nem tudta, hogy mi történik majd ott. Ilyen gondolatokkal a fejemben szembesültem a modern kor hatalmas problémájával. Ugyanis a modern embernek nem szabad az öregségről, elmúlásról, halálról beszélni, az népszerűtlen dolog. A modern ember bedugja a fejét a homokba, és életének bizonyos szakaszaiban a homokszemektől az érzékszerveiben nem tudja, mit kell cselekedni.
Talán éppen ezért nehéz a néphagyományokhoz ragaszkodókat emlékeztetni, hogy mindennek a forrása az Isten és az ember közötti kapcsolaton alapul. Karácsony és húsvét az Isten szeretetének az ünnepe és nem a mienk, embereké. A feladatunk az lenne, hogy tegyünk meg mindent ennek a szeretetnek a megismeréséért. Amennyiben ezt nem tesszük meg, akkor olyanok vagyunk, mint a kötelességüket cselekvő asszonyok, akik megnémulnak a próbatétel előtt. Egy autómárka extra felszereltsége jutott az eszembe erről a helyzetről. Feltételezi, hogy a tulajdonos mindkét keze foglalt, ezért a csomagtartó automata érzékelőjét alá szerelték, hogy lábbal is ki tudja nyitni. Láttam ilyen tulajdonost, egyik kezében a telefon, a másikban az energiaital, és tanácstalanul állt az autója mellett, várva, ki nyitja majd ki azt.
Amikor a húsvét drága üzenetét akarjuk átadni, kikiáltani a világba, akkor ismernünk kell magunkat, a környezetünket, magát a világot. Valószínű, hogy az üzenet csomagolása fontos, mert meg kell találni a megfelelő módot a célcsoport számára, de a személyes bizonyságtételnél fontosabb nem létezik.
Mit jelent neked, testvérem, aki evangélikus kereszténynek vallod magad, a hit? Miért hiszel, kiben hiszel, és miként hiszel? Mit jelent a jászolbölcsőben fekvő Istenfia, a keresztre függesztett Jézus és a halált legyőző Jézus Krisztus? Természetesen a sor folytatódik a negyven- és az ötvennap történéseivel, de most ezt ismételjük át, hogy változtassuk meg hitéletünkkel azt, ami a világban megváltoztatható. A példamutatás fontos, mert az erődemonstrációt először a saját családunkban kell elkezdeni. Emlékszel arra, hogy mikor beszéltél velük a hitedről, és arról, hogy mi annak az alapja? Beszéltél nekik az úrvacsoraszerzés bensőségességéről, az elfogatás értetlenségéről, a megostoroztatás és keresztre feszítés drámájáról és az üres sír csodájáról? Tetted ezt úgy, ahogyan a karácsonyi történetet felolvasod szenteste? Amennyiben ezt felvállalod, akkor sem te, sem gyermekeid nem fognak felkészületlenül állni az élet számtalan kihívása előtt, mert tudják azt, hogy aki legyőzte a halált, megígérte, hogy mindig velük marad.
