„Emlékezetessé tette csodáit, kegyelmes és irgalmas az Úr.”
(Zsolt 111,4)
„Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van…” (EÉ 328) – énekeljük alkalomról alkalomra. Szeretjük ezt az éneket, mert rólunk és hitünkről szól. Sokszor szeretnénk megfogalmazni, hogy ki az Isten? – de nem jönnek szájunkra a szavak. Az éneket William Cowper írta a 18. században, eredeti címe „God Moves in a Mysterious Way”, Maár Margit 1920-as fordításának köszönhetően tanulhattuk meg anyanyelvünkön.
Különös, hogy húsvétra készülve nem egy ünnepkörhöz alkalmas ének jutott az eszembe, és még nem is úrvacsorai. Talán a lelkésznek is gondot okoz az úrvacsora titkának megfogalmazása?
„Előtted Uram. Előtted állok lelkem csupaszságával, szívemben kavargó érzésekkel. Vallom, Uram…” (Az úrvacsora szentsége, 66. old.)
Talán így van. Az úrvacsora számomra soha nem volt rutin. Előfordult már, hogy amikor még egyedül osztottam az oltári szentséget, magamnak nem adtam, mert annyira ügyeltem másokra. Milyen gyakran vegyünk úrvacsorát? Fontos a gyakoriság?
Az úrvacsora ereje azonban nem a vételek számától függ, hanem a hittől, amellyel magunkhoz vesszük. Az oltáriszentség titok is, meg nem is. A teológia – az Isten hatalmas dolgairól való tudomány – elrejtheti az úrvacsorát az őt kutató elől, de a hívő ember elől lehetetlen. A hívő ember Istennel él, és az évnek ez az időszaka a legfontosabb számára.
A feltámadás ünnepére való felkészülés a nagyhéttel zárul. Gyakran érzem azt, hogy evangélikus híveink számára ez a hét a legfontosabb. Minden, ami a szívükben van az ünnep előtt, az most kel életre. Különös vágyódással teli hét ez, a virágvasárnapi hozsánnától az úrvacsorai szereztetésén, az „Elvégeztetett” valóságán keresztül az üres sír, a feltámadott Úr diadaláig. Ezt érzem a zsoltáros kijelentéséből is, amikor a csodákról beszél.
Gyermekként a virágvasárnap mindig megragadó élmény volt számomra. Ma is látom lelkészem, Ödön bácsi német nyelvű, fekete-fehér hittankönyvének lapján a szamárháton bevonuló Jézust, a pálmaágakat lengetőket.
Felnőttként többször jutottam már el az üres sírig, a nagypénteki szenvedés mindig szíven érint, sőt megrendít, mégis a hét közepe az, ami magával ragad, ez a nap a csütörtök.
A kovásztalan kenyerek első napján azt kérdezték Jézustól a tanítványok, hol fogyasztják el a páskavacsorát az Egyiptomból való szabadulás emlékére? Jézus idejében ugyanis az volt a szokás, hogy minden család külön, saját körében ülte meg az ünnepet. Mindegyik család időben gondoskodott megfelelő bárányról, amit az ünnep előtt négy nappal elkülönítettek, majd a templom előudvarán vágták le. Az egyik zsidó történetíró leírja, hogy Kr. u. 66-ban negyedmillió bárányt vágtak le egyetlen napon az ünnep előtt. A levágott bárányt hazavitték és otthon megsütötték. A faggyút a templomi oltáron égették el, mint égőáldozatot. A húshoz lepényeket sütöttek olyan keményre, hogy törni lehessen azokat. Végül keserű zöldségfélét főztek Izraelnek Egyiptomban elszenvedett sok keserűségének emlékére, majd gyümölcskompóttal zárták a páskavacsorát. A bor sem hiányozhatott, a Palesztinában szokásos piros bort itták, vízzel vegyítve.
Jézus szándékosan nem nevezte meg, hogy kinél megy majd végbe az a vacsora. Péter és János a Mester utasításainak megfelelően cselekedett. A gazda nevét nem tudjuk, valószínű, hogy a követője volt. A két tanítvány elvitte a bárányt a templomba levágni, ahol – a hatalmas szertartás keretében – a rengeteg hívő énekelte a 118. zsoltárt. Újra hallották és énekelték a hozsannákat.
Milyen rendkívüli volt az a nagycsütörtök! És milyenné vált mára? Nekünk, evangélikusoknak talán ez a legnagyobb ünnepünk, az úrvacsora szereztetése. Szereztetés? Mit is jelent ez? A szó talán nehezen érthető, próbálom ezért másként fogalmazni. Jelentse ez a szó azt: „Érted”. Ezen a napon, aki Érted adta testét és vérét, nem talál ünneplőket a templomokban. Az Érted elfelejtette a személyes üzenetet: „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!” (Jel 5,12b)
Jézus Téged akar, az otthonodat is igényli. Nem látványos, kivételes nagy tetteket, hanem a mindennapi életünket, s abban is elsősorban azt, amit otthon élünk. Azt akarja, hogy otthon is éljünk úgy, ahogy általában az Ő jelenlétében élnénk. Nem ok nélkül kér helyet az otthonunkban, csak így mentheti meg az életedet. Nem telefonos segítség Ő a bajbajutottnak, hanem az egyedüli remény az élethez. Benned és Veled.
Közben este lett. Amint az első három csillag látható lett az égbolton, a templomban felhangzott az ezüst trombiták három hangja annak jelzésére, hogy a napnak vége, új, páska-nap kezdődött. Abban az órában indult el Jézus tíz tanítványával az előkészített vacsorához. Többé nem eszem azt veletek együtt, csak akkor, amikor az Isten országában ünnepeljük a Húsvétot – mondja. Közben a szíve tele van azzal a gondolattal, hogy az a levágott húsvéti bárány az ő holnapi sorsát fejezi ki.
Jézus maga előtt látja szenvedését és halálát, és mit hall a közelében? Ki az első? – vitáznak mindeközben a tanítványok. Nem ez volt az első alkalom, máskor csak figyelmeztette őket, de most levetette felső ruháját, kötényt kötött maga elé, amilyent a rabszolgák viseltek, majd egy edénybe vizet öntött, és hozzáfogott megmosni a tanítványok lábát. A vonakodó tanítványok szégyenkezve hagyták a lábmosást, Júdás is. Megértették a Mester tettét, semmivel sem különbek egymástól.
Ezek után kezdődött a tulajdonképpeni vacsora. A szertartás menetének egyik fontos eleme a családfő feladata, amikor elmondja az atyák Egyiptomból történt kiszabadításuk csodálatos történetét. A terített ünnepi asztalaink mellől ez a fontos dolog – az Isten tetteire való megemlékezés – ma hiányzik. Minden más ott van, a levesek és sültek, az édességek, a rokonok és ismerősök, csak az ünnepeltet felejtjük el köszönteni.
Júdás, amint elvette a Jézus által bemártott falatot, azonnal eltávozott. Már éjszaka volt. Az éj sötétje nyelte el, Isten ítéletének örök éjszakája.
A vacsora végeztével Jézus utoljára még kezébe vett egy darab kenyeret, megtörte és ezt mondta: … ez az én testem… Ez már nem az ismert szertartás része, nem a jelképet tartotta kezében, hanem a valóságról beszélt, Istennek ama Bárányáról.
Csend lett, azután vette a poharat és ezt mondta: … e pohár az újszövetség az én vérem által.
Az úrvacsora a legszentebb szertartás, az új szövetség kötése, erősítése Jézus vére által és árán. Az a rendeltetése, hogy erősítse a hitükben meggyengülteket, erősítse a szenvedőket, vigasztalja a haldoklókat, és erősítse a reményben élőket.
Az úrvacsora végén mondta el Jézus azt az imádságot, amit mi főpapi imaként ismerünk. Imádkozott munkájának sikeréért, azért, hogy sokan megismerjék Istent, és az örök életet nyerjenek. Imádkozott tanítványaiért, hogy a kísértések között is megállhassanak, majd a milliókért könyörgött, akik majd a tanítványok, az apostolok igehirdetésére hisznek, hogy mindnyájan egyek legyenek, és az ő dicsőségét láthassák.
Az imádkozás után énekeltek, negyedszer is körbeadták a boroskelyheket, majd lementek az utcára, és a csöndes estében kisétáltak a városból, végig a Kidron patak völgyén, a Gecsemáné kertje felé. A vég megállíthatatlanul közeledett.
Jézus Krisztus útja az – ének szerint – rejtve van azok számára, akik kétkedve próbálják megérteni a kegyelmes és irgalmas Isten szeretetének titkát. A hívő előtt azonban megfejti önmagát – fogalmazza meg az énekszerző. Nagyon meglepő volt számomra, hogy az eredeti angol szöveg szerint nem a „szent arca rejtezik” kifejezés olvasható, hanem egy mosolygós arcot említ. Szeretem a fordított szöveget, de ez az egyszerű, mosolygós Isten az, aki keres Téged és engem is ezen az ünnepen. Vágyik utánad, ahogy Szentlelke által benned is felébressze az utána vágyakozást. A döntést neked kell meghoznod. Olyan lesz a húsvétod, amilyen volt a nagycsütörtököd is. Jézussal, vagy nélküle?
Kedves Testvérem! E sorok írása idején nem tudom, hogy az üres sír üzenete hogyan fog eljutni hozzád. Zárt templom, karantén, magány. Háborúk ideje alatt is nyitva voltak a templomok, hogy legyen hova meneküljön a vigasztalásra szoruló. Te tudod, hogy Isten nem lakik ember által készített épületben, de mindenhol jelen van, ahova elhívják, és ígérete szerint velünk lesz a világ végezetéig. Ne keseredj el, ha nem térdelhetsz le az oltár körül, és most nem veheted magadhoz az oltári szentséget. Élj a hit bizonyosságával, miszerint Jézus érted és minden emberért támadt fel. Jézus – Isten ártatlan Báránya – tegye igazi ünnepé ezt a húsvétot.
