„De van Isten a mennyben, aki feltárja a titkokat!”
(Dán 2,28a)
A böjti időszak negyedik vasárnapja van. Az elmúlt vasárnap betekintést nyerhettünk a mennyei istentiszteletbe. Irigykedhettünk János apostol kiváltságán, aki résnyire nyitott kapun láthatta azt, ami után mi is vágyódunk.
Dániel kijelentése is bátorításunkat szolgálja – van Isten a mennyben! Különleges vasárnap a mai, az öröm és az örvendezés napja ez. Laetare.
Aggódva kérdezem, hogy tudunk-e örvendezni ebben a próbatétellel teljes időszakban? Szabad-e kijátszani pestiesen szólva a „hívő kártyát”? Képes Isten gyermeke örülni, amikor kimondva-kimondatlan szükségállapotban élünk?
Örülnünk kellene! Van-e öröm a lelkünkben? Szólni tudni kell! Fontos, hogy jó időben és helyen történjen. Mi, egyházi képviselők úgy érezzük, hogy most szükség van ránk. Én is azok közé tartozom, akik abban reménykednek, hogy ez a szükséghelyzet felébreszti az embereket, hogy ennél a látható világnál van értékesebb is. Jó az, amikor tele van az éléskamra, van mihez nyúlni, biztonságot ad. És a lelkiek? Elegendő a hírcsatornákat nézni és várni valami megrázó, vagy megnyugtató hírre?
Természetesen nem mindenki osztja az optimizmusomat. Többek szerint olyan kemény az emberek szíve, hogy nem veszik észre a Vigasztaló által nyújtott oltalom lehetőségét. Rázzuk meg magunkat és másokat, mert ez az időszak a magunkba szállás, a lelkünkkel való foglalkozás ajándéka is lehet.
Mindenki rohan, tesz-vesz, most sokan otthon kell maradjanak, gyermekeikkel tölthetik idejük nagy részét. Talán a nyaralást kivéve a családok nem is szoktak ennyi időt együtt tölteni. Több minden kerül ilyenkor terítékre. Digitális oktatás, házi feladatok, amikor nem a tanítók követik a házi feladatok elvégzését. Több szülő most szembesül az oktatók kihívásaival. Matematika, irodalom, történelem és sok más mellett előkerül a hittan (talán megtalálja a szülő azt a levelet, amit a hittanos elfelejtett hónapokkal ezelőtt átadni, vagy a hitoktatónak visszajuttatni). Magam előtt látom a tanulóimat, akik úgy szoktak elbúcsúzni a tanóra után, hogy alig várják a következő alkalmat. A szülő olvashat Istenről, visszaemlékezhet gyermekkorára, a templomra, a hittanórákra vagy táborokra, talán ezek hiányára.
Azért imádkozom, hogy ebben az önmegtartóztatásra nevelő időszakban történjenek csodák az otthonokban és a szívekben. Értékek kerüljenek elő, vagy teljesedjenek ki. Szülők és gyermekek, legyen számotokra egy boldog alkalom, és engedjétek Dániel üzenetét a szívetekhez.
Kedves szépkorúak, Dániel nektek nem szokatlan dolgot üzen, csupán emlékeztet. Remélem, hogy nem csüggedtetek el, és komolyan veszítek a féltő felhívásokat. Vigyázzatok magatokra, mutassatok példát bölcsességetekről, hogy ez a mostani időszak gyermekeitek és unokáitok emlékében a példamutatásotokról szóljon. Legyen kezetek ügyében a Biblia és az énekeskönyv, vegyétek elő a régi szeretett könyveket, hogy lássák, Jézus tanítása a szívetekben is ott van, „nem csak kenyérrel él az ember.” Örömötök és hitetek Istenben legyen teljes.
