Nem halok meg, hanem élek, halleluja,
és hirdetem az Úr tetteit, halleluja!
(Zsolt 118,17)
Húsvétvasárnap van. Mindazok, akik a templomban ezen a reggelen jelen vannak, éreznek valamit a feltámadás nagy titkából. Úgy gondolom, hogy ma már nagyon kevesen vannak olyanok, akik megszokásból lépnék át ezen az ünnepen a templom küszöbét.
Húsvétkor olyan üresnek tűnne a – nagymamám mindig elhozott a templomba – negédes kijelentés. Ez a hitvallás ünnepe. Tulajdonképpen az apostoli hitvallást, amit megszokott módon mormolunk, most bele kellene kiáltani a világba. Hiszem a test feltámadását, hiszem az örök életet!
Amennyiben nem az őseink hitére hivatkozunk ezen az ünnepen, akkor vállalnunk kell, hogy mi magunk és hitünk kerül górcső alá. Hiszem-e Jézus feltámadását? Amennyiben igen, akkor hiszem a test feltámadását, a sajátomat is? A világ kereszténysége azért gyengült meg hitében, mert nem foglalkozik annak alapjával. Változást egy adott élethelyzet szokott hozni a „papír-keresztények” istenkeresésében. Hirtelen elkezdik keresni az élet értelmét, az elmúláson túlmutató reményt. Ekkor szembesülnek a megmagyarázhatatlannak tűnő hittétellel, a test feltámadásával. A racionálisan gondolkodó embernek ilyenkor ki kell lépnie önmaga fejéből, hogy beengedje a hit titkát.
A Bibliában olvasható húsvét hajnali események a hit szemszögéből szemléltetik a különböző embertípusokat. A várakozókat, mint az asszonyok, akik a hajnalt várják, hogy megtehessék kötelességüket Jézus testével, és döbbennek rá annak hiányára. A másik típus a hírt kapott tanítványok, akik rohannak a sírhoz, de még nem értik a történéseket, egyedül Jánosról jegyzi meg a Szentírás, hogy benézett az üres sírba és hitt. Mekkora lelki erő kellett eljutnia a sírig és belépni… Az üres sír és a leplek látványa olyan nyugalommal töltik el őket, hogy már nem futnak hazafelé. Feltételezem, hogy sokat gesztikulálva beszélgetnek. A harmadik a tamások közössége, akik csak a szemüknek hisznek.
Nem szeretnék senkit sem beskatulyázni, de ez a három típus szemlélteti különbözőségünket, amely végig kíséri a kereszténység történelmét is. A változó élet kihívásai közepette megtalálhatjuk magunkat mindhárom típusban. Ki akkor a jó keresztény? – tehetjük fel a kérdést. Szerintem az, aki kételkedéseire választ talál Isten igéjében, és szeretne részese lenni a feltámadás hajnalának csodájában.
A zsoltáros el sem tudta képzelni, hogy mit is jelent a feltámadás, de azt tudta, hogy aki az Úrban hisz, az élni fog. Ezt a csodálatos, belülről feszítő érzést csak egyféleképpen fejezhette ki, ha tovább adja, azaz bizonyságot tesz Isten csodálatos tetteiről. Teszi ezt azért, hogy mások is a felismerés boldog hallelujáját zenghessék. Ez a mi feladatunk is az ünnep megélése után!
Jézus feltámadt! Valóban feltámadt! Halleluja! Áldott húsvétot!
