„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó,
és hogy mit kíván tőled az ÚR!
Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre,
és légy alázatos Isteneddel szemben.”
(Mik 6,8)
Nagyon kényesek vagyunk az egymással való kapcsolatokra. Megvannak az elképzeléseink és elvárásaink arról, hogy miszerint kell viselkednie velünk szemben a másiknak. Amennyiben ez az elvárás megvalósul, akkor jónak ítéljük felebarátunkat, amennyiben nem, akkor kritikát fogalmazunk meg vele szembe.
Mi lenne a helyes metódus? Nagyon egyszerű. Amit te szeretnél kapni, azt várd el a másiktól is. Sajnos, ez bármennyire is érthető, mégsem működik mindig emberi kapcsolatainkban. Az ok az alapokban keresendő. Elvárásaink sora a saját vágyaink mások általi megvalósítását igényli és nem azt, ami az igazi alap.
Mi is az alap? Isten törvénye, a szeretet, az alázat. Mindaz, amit Urunk elvár tőlünk. Igaz, hogy ez nem tűnik soknak, mégis problémás a megtartása. Istent nem szeretjük belekeverni a mindennapjainkba. Isten helye a templomban, a poros könyvben a polcon van, nehogy már Ő mondja meg, hogyan éljek. Kapcsolataink ezért állnak ingatag lábakon, mert nem Ő irányít, hanem a mi egonk. És az sem elég, hogy mi ilyenekké váltunk, de másokat is ilyenné formálunk.
Isten, aki megmondta, hogy mi a jó és a helyes, vendég lett az otthonokban, életekben, sőt talán az sem túlzás, hogy kellemetlen vendég. Ezért nem tudjuk értékelni az életet, élvezni igazi szépségét, vonzó báját. Pedig a jónak teremtett világunk nagyon sok értéket tud közvetíteni számunkra.
Jézus nagyon szerette azt az embervilágot, ahova elküldte az Atyja. Szeretett sétálni a mezőkön, hajóval utazni a tengeren, csendbe elmélyedni egy-egy olajfaliget árnyékában, védelmében. Külön öröme volt találkozni emberekkel, zsidókkal és nem zsidókkal, betegekkel és egészségesekkel, szegényekkel és gazdagokkal. Miről beszélgetett velük? A világról és Istenről, amelyben éltek, és ahogyan helyes lenne élniük. Jézus nem volt kioktató. Ellenben válaszolt a feltett kérdésekre, amit a hallgatóság nem mindig fogadott el. Szaván keresztül a zsinagógákban és a templomban tárolt írások tekercsei megelevenedtek, és hatásuk alá kerítették a jelenlevőket. Voltak örvendezők és voltak pironkodók. A többség ellenben hátat fordított neki, mert a szívük a kincsekben bízott, a kevesek pedig mindenüket otthagyták, és követték Őt. Mentek utána a bizonytalan küldetésbe, megtapasztalva, hogy bár az Isten Fiának nincs hova lehajtania fejét, de Ő mégis szeretettel fordul az Őt kérdezők felé. Életek, amelyek megváltoztak a Vele való találkozás után, ebből az egyszerű Mikeás próféta által közölt tanításból táplálkoztak. Lévi és Zákeus, Péter és a Saulból lett Pál – a tanítványok seregével együtt – a Jézustól tanult alázat révén értette meg a mások szolgálatának fontosságát.
Október hónapjának – a megújulás havának (Reformáció) – az alázat lehetne a kulcsszava. „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.” (1Pt 5,6) Amennyiben ez sikerül, akkor igazi megváltozott életszemlélettel tekinthetünk világunkra.
