Íme, új eget és új földet teremt az Úr, és népe örvendez benne örökké!

„Íme, új eget és új földet teremt az Úr,

és népe örvendez benne örökké.”

( Ézs 65, 17-18)

Az egyházi esztendő utolsó vasárnapja van. Vége lett egy küzdelmes évnek, ami egy rendkívüli adventi időszakkal indult. Sok óvintézkedés betartása mellett tartottuk meg istentiszteleti alkalmainkat a templombezárásig, majd újra nyitásig. Eleink nem gondolták volna, hogy a harmadik évezred generációja ilyen kihívásokkal fog szembesülni.

Az összefoglalás azonban akkor lesz valós, ha a kihívások mellett azokat az áldott alkalmakat is megemlítem, amelyekkel Isten ajándékozott meg bennünket. Gondolok a keresztelésekre és esketésekre, a rendkívüli létszámú konfirmandus fogadalmán keresztül Johanna szenteléséig, valamint a közelmúlt gyülekezeti kirándulásáig. Azt feltételezem, hogy a régiek is csak úgy voltak képesek koruk kihívásait átélni vagy megélni, hogy felidézték Isten jóságos tetteit.

Isten jelen van. Ez a hívő ember csodálatos bizonyossága. Megrázó az Úrtól érkező üzenet Ézsaiás prófétán keresztül. Az ószövetségi népnek ígér új eget és új földet. Ez az ígéret Isten új terve, amit az ember engedetlensége kényszerített ki. A régi Édenkert helyett egy másikat. Valójában nem tudjuk, hogy mi történt a régivel. Többször gondolkodtam a paradicsom elhagyatott utóéletéről. Olyan lett, mint egy látogatók nélküli angol-kert? Vagy Isten hagyta a bűn megjelenése miatt elpusztulni? Az bizonyosság, hogy Isten újat fog teremteni. Ez a jövő, ez az ígéret.

Izrael népének szüksége volt erre az ígéretre, hogy élethelyzetében reményt kapjon, Isten csodálatos szeretetében, és az általa megnyilvánuló terveiben reménykedhessen. Úgy tekinthetett az ígéret elhangzása után életére, hogy az csak ideig való, van egy másik otthon, ahol mindaz a nehézség, amivel naponta szembesül, megszűnik. Nekünk, Jézus gyermekeinek is hasonló ígéretet ad János apostol által. Nagy kérdés, hogy mennyit és mennyire foglalkozunk ezzel az ígérettel, ami a véges és küzdelmes földi élet elviseléséhez nyújt segítséget. Új ég és új föld. Új. Minden ami régi, megszűnik, eltűnik. A fájdalmaink, könnyeink és csalódásaink egyaránt. Egy megmagyarázhatatlan lét és állapot az, amit ajándékba kapunk.

Ezen az utolsó vasárnapon erre az ígéretre hívják fel figyelmünket azok a meggyújtott mécsesek, amelyek lángjánál megemlékezünk elvesztett szeretteinkről, akik itt hagyták ezt az árnyékvilágot, és csendben nyugszanak, várva a harsona hangját. Viszont, amíg a harsona megszólal, addig keressük az Isten közelségét, éljünk szeretetének ajándékaival, és fogadjuk el Fia által szerzett megváltásunkat, hogy az új ég és új föld számunkra is a találkozás és örvendezés földje lehessen.

Jakab Béla parókus lelkész