Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete.
Amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében:
Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat;
kiáltó szava hangzik a pusztában:
Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!,
megjelent Keresztelő János a pusztában,
és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára.”
(Mk 1,1-4)
Kedves …! Gondolkodom, hogy mi az ideillő megszólítás. Testvér, gyülekezet, vagy közösség? Keresem a szinonim szavakat, de egyiket sem érzem teljesen megfelelőnek. Miért is fontos ez? Természetessé vált a templomba járó ember számára, hogy a lelkész a szószékről megszólítja. Nem tudom, hogy mennyire szoktunk erre felfigyelni. Testvérek, gyülekezet vagy közösség lennénk? Gyakran érzem, hogy a kimondott szavak – és így a megszólítás is – szokványossá vált, vagyis elhangzásukkor nem kapjuk fel a fejünket. Most, amikor az újságunk olvasóit, Titeket szeretnélek megszólítani, akkor a megfelelő köszöntés a „készülődő” lehetne.
Kedves Készülődő! Advent a készülődés időszaka, amely nagyon fontos része az évnek. Tudom, hogy sokak számára is az. Én is szeretem, de régóta úgy tekintek az időszakra, hogy már látom a húsvétot is.
A készülődő időszakhoz több minden tartozik, mint például a takarítás, az ajándékok keresése és a bevásárlás is. Én azonban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez az időszak a lelkünk készülődéséről, a várakozásról, az ünnep lényegéről, vagyis Krisztus köszöntéséről kell, hogy szóljon.
Sajnos, a mai keresztény családok életében is komoly torzulások alakultak ki adventről, a karácsonyról, és az ünnepekről általánosan. Iskolai oktatás közben, a gyermekekkel beszélgetve döbbenek rá, hogy számomra kedves, hitben „erősnek” vélt szülők a gyermekeiknek nagyon furcsát tanítanak a Megváltó születésének ünnepéről. Hittanosokat hívogatunk a templomi eseményekre, célzottan a decemberi alkalmakra. A gyermekek, amikor átadják a kitöltött lapot, kimondják őszintén azt, amit szüleinktől hallottak a kitöltés alkalmával. Bevallom, hogy lelkészként sokkolnak a szülői kifogások, és nagyon szomorúan állapíthatom meg, hogy a gyermekek Isten iránti lelkesedése a szülőkre egyáltalán nem jellemző.
Szükségét érzem tehát a felkészülésnek. Hogyan tegyük? Vegyünk vagy csináljunk adventi naptárt, és engedjünk a nap bibliai igéit „feloldódni” a szívünkben, hogy megérkezhessünk az ünnepre. Természetesen azt sem tartom gondnak, ha keveredik a várakozás a fahéjas finomságokkal, vagy a forralt bor rendkívüli ízével. Ami fontos, hogy az ünnep igazi ajándéka, Krisztus, a miénk legyen.
Világunk marketingesei mindent elkövetnek az emberi figyelem felkeltésére, befolyásolására. Hiába azonban a sok üzenet, a rengeteg vásárlást segítő alkalmazás (applikáció) számítógépre és telefonra, az ember szándékát befolyásolhatják, de a döntést maga az ember fogja meghozni. Nagyon egyszerű, ami nem érdekel, azzal nem foglalkozunk.
Kétezer évvel ezelőtt Isten bevetette az Ószövetségben már többször használt alkalmazást (applikációt), amikor küldöttet hívott el szándékának érvényre juttatásához. Ő volt Keresztelő János, Zakariás és Erzsébet idős szülők egyetlen fia. János a Megváltó földi unokatestvére volt, akinek születését ugyanaz az angyal hirdette, jövendölte meg, és alig hat hónappal volt idősebb nála. Ő lett az előhírnöke Isten testté lételének, a világ legnagyobb és megmagyarázhatatlan csodájának. Ő az üzenet tolmácsolója, és ezt az üzenetet nevezzük evangéliumnak.
Eredetileg az evangélium beharangozása volt annak, ha egy győztes hadvezér vagy uralkodó meglátogatott egy várost, országot. A hír azért előzte meg, hogy akikhez készült, azoknak legyen idejük felkészülni. Ez a hír örömmel töltötte el őket, és görög nyelven az ’euaggelion’ erre utal. Érkezik valaki! Ez jó hír, ez örömhír.
Keresztelő János volt az a hírnök, aki betöltötte ezt a küldetést. Kiegészítésként kell megjegyeznem, hogy amit követnek olvastam, az eredeti nyelvben az angyalként szerepel. Tehát úgy is fordíthatjuk, hogy Isten elküldi angyalát. Tudom, nem tűnhet annyira fontosnak, de mégis figyelmet keltő. Nem egy mennyei angyal volt – mint aki, mondjuk Máriához vagy Józsefhez jött álmukban –, hanem ez az angyal valóságos személy, hírnök, az Úr követe.
Az evangélium meghirdetése azt jelentette, hogy érkezik a Messiás. A zsidók vallásosságának legfontosabb része volt az Ő várása. Keresztelő János néhány hónappal hamarabb kezdte meg a szolgálatát Jézusnál. Különös angyal volt ő. Teveszőr ruhát hordott, a pusztában remeteként, Istennek engedelmeskedve élt, és készült a küldetésére. Harminc év készülődés után azt hirdette, ami Isten és ember közötti mindenkori kapcsolatnak elengedhetetlen része, a megtérés. Különc kinézete miatt biztos, hogy sokszor és sokan csúfolták és bírálták, de egyik pillanatról a másikra munkájának nagy hatása lett Izrael földjén. Márk evangélista megörökíti, hogy szinte mindenki odament hozzá beszélgetni, és tudomásunk van arról, hogy hatására nagyon sokan megtértek.
Tehát szolgálata által nagy lelki ébredés történt, talán ő is meglepődött rajta. A jeruzsálemi vezetők közül is voltak, akik lementek, és részesültek a bűnbánat keresztségében. Miként volt ez lehetséges? Evangéliumot hallottak, és az evangélium azt hirdette, hogy jön a Messiáskirály, érkezik, legyenek készen.
János alázatos volt, és amikor prédikált, akkor fontosnak tartotta, hogy tisztázza helyét a történésben: én vízzel keresztellek, de jön majd valaki, aki Szentlélekkel keresztel – mondta. Ez azt jelenti, hogy amikor az evangélium örömhíre beteljesedik, Jézus érkezik, akkor még nagyobb ajándékot kapnak Istentől. Nagyobbat a bűnbocsánatnál, az örök életet.
Gondoljunk bele, hogy Márk tudósításának első olvasói pogányok voltak. Milyen gondolatok járhatták át elméjüket? Mennyire feszíthette őket a kíváncsiság az uralkodó személyéről? Szinte magam előtt látom, ahogy faggatták a még élő szemtanúkat Jézusról, és hatásáról a személyes életükre.
Miért fontos szempont János megjegyzése, miszerint ő csak vízzel keresztel? Amit rajta keresztül ad Isten, az rendkívüli, de ennél sokkal több érkezik. Bűnbánat, bűnbocsánat, és az új életnek az öröme.
Nagyon hálás vagyok, amiért egyházunkban – az idei adventben – Keresztelő János személye lesz a vasárnapok vendége és bizonyságtevője templomainkban. Kedves Készülődők, nagyon remélem, hogy felkelti a figyelmüket az evangélium fontos és örömteli üzenete. János angyali tevékenysége nem marketing fogása volt Istennek azért, hogy minél többen térjenek meg, hanem tudatos felkészítése a népnek a Messiással való találkozásra, és annak követésére.
Advent vasárnapjain a fahéj, a narancs, a fenyő illata nem kellékei az evangéliumnak, de segítenek abban, hogy az ember túl tudjon lépni hétköznapi világán, és képes legyen ismét eljutni és megérkezni a jászol bölcsőjéhez.
A keresztény világ Jézus második eljövetelét várja. Érzésem szerint azonban nem érzi a várakozás súlyát, mert aki várja visszatérését, annak készen kell állnia a Messiás fogadására. Nem érzem ezt a tudatosságot, hanem inkább azt a bizonytalanságot tapasztalom, ahogyan a hittanosaim szülei gondolkodnak az evangéliumot hirdető egyházról. Fontosnak érzik a gyermek hittanórára való beiratkozását, de nem tudják elhatározni magukat a templom küszö-bének átlépésére, az evangélium üzenetének személyes megismerésére. Ezért hangzik annyira fájóan a szülő száját elhagyó kijelentés, amit a gyermek szó szerint idéz – nekünk nincs hétvégén időnk templomba menni.
A mostani különös történelmi időszakban is szól az evangélium, az örömhír. Evangélikusként büszkék vagyunk arra, hogy egyházunk neve is ebből ered. Nincs térhez, határhoz, sem időhöz kötve. Szárnyal a kontinenseken keresztül, az éter, az internet, a nyomtatott Bibliák millióin keresztül, és keresi azokat, akik szívesen ismernék meg Őt, hogy átadhassák életüket Neki, aki majd megváltoztatja, átformálja, és egy új élet ajándékával lepi meg őket karácsony ünnepekor. Áldott készülődést kívánok! Figyeljünk az evangéliumra!
Lelkészi gondolatok, hogy át tudd élni a karácsony igazi varázsát, üzenetét.
Jakab Béla parókus lelkész
Ma este megtudjátok, hogy eljön az Úr,
és megvált minket,
reggelre meglátjátok dicsőségét.
(2Móz 16,6-7)
„Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek! Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek, legyetek újra gyermekek, hogy emberek lehessetek.” Úgy érzem, hogy évről-évre szükséges Wass Albert gondolatát felelevenítenem. Figyelmeztetés ez a készülődők számára, de útmutatás is az ünnep helyes megéléséhez.
A felnőtt ember nem szereti, amikor figyelmeztetik. Mit is mond ilyenkor? Nem vagyok már gyerek! Karácsonykor pedig éppen az át- vagy visszaváltozás a fontos, hogy gyermeklelkű felnőttekként legyünk képesek ünnepelni.
Az ünnep sok esetben a látszatról szól. Zászlók a közterületeken, rendezvények, koszorúzás és díjátadás. Karácsonykor az emberek többsége elkövet mindent, hogy a látszat érvényesüljön. Élelem és italdömping, sütemények tárháza várja az érkező családot és vendégeket. Emlékeztek az elmúlt két karácsonyra, amikor magányosan, vagy nagyon szűk körben tudtunk csak ünnepelni? Utólag visszagondolva, tegyük fel magunknak a kérdést, mi hiányzott nekünk valójában? A templom, a család, vagy az étel? Tudom, hogy a felsorolás változtatható, de a válasz sorrendje nagyon fontos. Biztos vagyok abban, hogy az étel lenne az utolsó. A lelki-igei táplálék és család nélkül hiányos, értelmetlen lenne az életünk.
Tavaly – a nehéz körülmények ellenére olyan szerencsések voltunk, hogy – a tévé képernyőjén keresztül templomunkból hangozhatott el a testté lett Istenről szóló örömhír határainkon belül és kívül élő honfitársaink, testvéreink számára. Idén a megszokott módon vehetünk részt a szentestei és a karácsonyi istentiszteleteken. Egyedül a maszk az, ami figyelmeztet a láthatatlan, de a jelenlévő veszélyre. Igénk nagyon távoli időkből emlékeztet bennünket arra az Istenre, aki eljön a szükségben élő népéhez. Ez az egyik legfontosabb üzenete a karácsonyt hirdető egyháznak, miszerint Isten nem élettelen kőszobor, hanem élő Úr. Ő az, aki annyira szeret bennünket, hogy áttöri az embert tőle elválasztó dimenziót, hogy megváltást hozzon számunkra. Ezt a csodát tapasztalhatták meg a pásztorok és a napkeleti bölcsek is. Nekünk sokkal könnyebb a helyzetünk, mert az elmúlt két évezred emberisége ennek az örömhírnek a megosztására kapott megbízást. Számunkra ez nem új hír, és sok ember számára már nem is fontos. Karácsony a szeretet ünnepe, mondják fennhangon mindazok, akik nem látták meg a megszületetett és felnőtt Jézust, a népek Krisztusát, a megígért Messiást.
A Sinai pusztában éhező nép számára a megjelenő Úr az életben maradást jelentette, megváltást az éhhaláltól. Számunkra a bőségesen terített asztal mellett kell felismerni az érkező Urat, hogy karácsony reggelén önfeledt örömmel tudjuk áldani Őt, aki eljött hozzánk, hogy megtisztítsa életünket, és új emberré formáljon bennünket. Vegyük észre a Megjelenő dicsőségét!
