„…mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok,
hogy azon növekedjetek az üdvösségre,”
(1Pt 2,2)
Igei gondolatok: 2024.04.07
Évről-évre. Az ünnepek utáni kötelességünk összefoglalni mindazt, amit az ünnep „adott” nekünk. Ennek a lelki leltárnak az elvégzése elengedhetetlen. Megmutatja, hogy mennyire jutottunk el az ünnep üzenetének a megismerésében. A lelkészek is megteszik ezt, nem azért, mert ez a kötelességük, hanem azért, mert ők is szeretnének szembenézni szolgálatuk mélységével. Milyen mélyre sikerült bejutni az igébe, és mit sikerült belőle továbbadni a gyülekezetnek. Gyülekezet. A mi gyülekezetünk nem állandó, nem egységes, idegen nyelven szólva homogén. Nagy az átjárás, ezért nem a klasszikus módon történik az igehirdetés sem.
A lelkészeknek, mivel nem tudják, hogy milyen összetételű lesz az ünnepi közösség, alkalmazkodniuk kell a helyzethez. Nem improvizálnak, hanem az igéhez ragaszkodva, annak üzenetét bontják ki a jelenlevők számára. Gyakorta – vagy inkább állandóan – a gondolatok egy része az idő hiánya miatt a szószékben „ragad”. Gondolhatnánk arra, hogy majd a következő évben elmondjuk, de ez nem így működik. Az ige akkor és ott szól, üzen. Ugyanaz az ige a következő alkalommal más hangsúllyal és más körülmények között szólítja meg a készülő lelkészt és általa a hallgatóságot. Tény, hogy az ünnep feltételezi a változást. Jézus feltámadásának az örömhíre – ami a keresztény világ és minden keresztény ember életének a középpontja – megerősít a hitben, a reménységben, az elköteleződésben. Húsvét után nem lehet húsvét előtti hittel és hitben élni. A feltámadás ünnepe a lelki megújulás katartikus élményét adja. Péter apostol ezt – képi módon – az ízleléshez hasonlítja. Az, aki megízlelte a tiszta vizet, nem élhet vízre hasonlító „löttyel”. Amennyiben ez a változás nem történik meg, akkor csak elméleti Krisztust követő vagyok, amire lehet mondani, hogy jobb, mint a semmi, de mégsem élő hit.
A gyülekezet lelkészeként én is rendezem a gondolataimat az ünnep után, és azt tapasztalom, több gondolatom is a szószéken ragadt. Húsvét másnapjának az igéje mozgatta meg leginkább a lelkemet. Miről szólt az Ige? Nagyon leegyszerűsítve, Péter apostol utolsó átalakulásáról. Igen, az apostolnak ismét kellett tanulnia. A Lélek által „átalakult” tanítvány is követhet el hibákat. Mit is kellett tanulnia? Azt, amit minden hívőnek és hitkeresőnek egyaránt: a régi és az új élet közötti helyes átmenet ismeretét.
A régi beidegződés és hagyomány megőrzése, gyakorlása, útjában áll a Krisztus helyes követésének, az Isten szolgálatának. Ragaszkodunk a régi dolgokhoz, büszkék vagyunk szüleink és nagyszüleink életére, gondolatvilágára, és nem utolsó sorban a hitére. Viszont az ő életük és gondolatuk egy előző kor, más kihívásai között formálódott, amit nem adaptálhatunk a saját életünkre. Nekünk nem úgy kell élni, mint ahogyan ők éltek, hanem követni kell a példájukat, életüket ismerve hozzuk meg a saját aktuális döntésünket. Hitük példa, de a sajátjuk volt. A mi hitünk, a mi kincsünk.
Péter zsidó múltja miatt nem léphetett be pogányok házába, nem ülhetett pogányokkal egy asztalhoz, mert tisztátalanok voltak. Mégis meg kell tennie, hogy rádöbbenjen arra, mi az Isten akarata vele és küldetésével kapcsolatban.
Nekünk meg kell élni az Igét, mert ha nem tesszük, akkor a „hit-skanzen” őrzői leszünk csupán. Sajnos efelé haladunk, mivel kevesen vállalják fel életük, felfogásuk Krisztus akarata szerinti megváltoztatását.
Látok-e, tapasztalok-e reménységet? Igen, és ez nem kincstári optimizmus. Az idén is láttam olyan csillogó szemeket, amelyek bizonyságai annak, hogy tulajdonosai megízlelték az üdvösség ígéretének ízét. Bízom abban, hogy a remény valóssággá érik majd, és a hit győzedelmeskedik mindenek fölött.
Jakab Béla parókus lelkész
Igei gondolatok: 2023.04.16
Húsvét után is van élet. Gyakran érezzük, vagy éreztetik velünk, hogy egy napra, eseményre fokozatosan készülni szükséges. Pestiesen szólva az is előfordul, hogy „túl tolják” a propagandát. Igy szembesülhetünk azzal a késztetéssel, mintha az adott program vagy esemény után már nem történne semmi fontos. Talán ezért rohan mindenki az ünnepek előtt vásárolni, mintha az a két nap, amikor a boltok zárva vannak, veszélyeztetnék a többségében tömött hűtőszekrények közelében élő családok életben maradását. Hasonló jelenség érezhető az ünnepek elől való menekülésben is, amikor aki teheti, minimum vonatra, de inkább repülőre száll, hogy elkerülje a családi tumultust vagy a családdal járó kötelezettséget (vagy inkább szeretet-gyakorlást). Az elutazó menekülők, bár élményekben gazdagon térnek vissza otthonaikba, mégis fáradtan és bizonytalanul várják a holnap kihívásait.
Van élet az ünnep után! Sőt, mi azt hirdetjük, hogy az ünnep megélése után lesz igazi az élet. És mint oly sokszor elhangzik a szembesítő kérdés – a hiszed-e ezt? –, most is aktuális. Bár a kérdésünk a világ felé is irányul, mégsem a nagyvilágot célozzuk meg vele, hanem a kereszténység aktív és passzív közösségét.
Hiszed-e, hogy más lett az életed húsvét ünnepe után? Vagy ugyanaz maradt, csak az azt éltető hit lett erősebb? Mi, lelkészek, abban reménykedünk, hogy jól, vagy kevésbé jól elvégzett szolgáltunk a Szentlélek segítségével nyomot fog hagyni a ránkbízottak életében. Ennek bizonyoságában írom ezeket a sorokat is.
A nagyhét és a húsvét idei áldásai közé tartozott nemcsak a résztvevők számának nagysága, hanem azok összetétele is. Az elmúlt idők konfirmandusai közül többen is jelen voltak, nagy örömmel öleltem meg őket a kijáratnál (és hoztam őket zavarba). Itt volt az a házaspár is, akiket külön-külön, de más helyen és életkorban kereszteltem és konfirmáltam, és akiket itt, ebben a templomban eskettem, és gyermeküket kereszteltem. Micsoda áldása és bizonyossága ez a lelkészi szolgálatnak!
Tény. Mi nem árulunk tartósított tejet és tejitalszerű hit-tápanyagot. Nekünk csak az eredeti és a tiszta, a valódi életadó és óvó bizonyságtételt lehet és kell nyújtanunk, „árulnunk”. Lehet, hogy otthon a spejz és a hűtő tele van, sőt ahogyan mondani szokták, a padlás is, de nem mindegy, hogy mivel. Húsvét után az a feladatunk, hogy a „rendrakás” megtörténhessen. Nézzük meg a szavatossági időt, ügyeljünk arra, hogy ne kerüljön semmi olyan a „szervezetünkbe”, ami kárt okozhat. Felelősek vagyunk magunkért és minden szerettünkért. Biztos vagyok abban, hogyha kívánjuk a tiszta lélek-táplálékot, akkor annak meg lesz a gyümölcse.
Tévhit. Sokan gondolják helytelenül, hogy az egyház mindig csak kér, és nem ad semmit cserébe. A keresztények legszebb szolgálata, hogy reményt adhatnak, elsősorban azoknak, akiknek szüksége van rá. Képesek adni, mert tudják, hogy az ajándék mindenkinek jár és ugyanaz, az üdvösség. Az Istennel való ismételt kapcsolat helyreállítása. Ez a kapcsolat többeknél ideig-óráig tart, de nem ez a cél, hanem éppen a nagypéntek és húsvét történése, Jézus kereszthalála és feltámadása miatt lehet a mienk, örökké. Kéred az ajándékod?
