Jézus Krisztus mondja:

„Hát ti kinek mondotok engem?”

(Mt 16,15)

Új tanév. Új kezdés. Nem mindenkit érint az új tanév. Akinek felnőttek a gyermekei, de még nincsenek iskolás korú unokái, elsiklanak a média tájékoztatása fölött. Feleségemmel csodálkozva hallgatjuk azt a számtalan pozitív változást, ami az elmúlt években történt az iskolába járás tekintetében. Természetesen mi is örültünk volna ezeknek a juttatásoknak, de legalább mások részesülhetnek benne.

 

Az iskolás korú gyermekek szüleit viszont elevenen érinti az új kezdet, amikor ismét be kell állni abba a rendbe, amit olyan boldog, jó érzéssel függesztettek fel a nyár elején. A társadalmi elvárás, az egyéni magas elvárások spirálja ismét elkezd forogni, hatása kiszámíthatatlan, vagy beszív, vagy kidob, de az tény, hogy forog.

 

Különös, hogy az év közepén a gyülekezeti élet is új munkaévről beszél, pedig a naptár szerint az aktuális év utolsó harmada felé közeledünk. A kötelező hit- és erkölcstan oktatás megváltoztatta a gyülekezetek életét, és akarva-akaratlan egy „kihelyezett” oktatási intézménnyé váltunk a többi egyházzal és egyházközséggel egyetemben. E sorok írásakor még nem látom pontosan, hogy hány hittanóra vár ránk, mennyi lesz vállalható, és mennyit kell lemondanunk. Az óbudai evangélikus sors egyik ismérve, hogy nem vagyunk az „ígéret földje”, ahova a hitoktatók szívesen vágyakoznának. Sajnos mindig utólag derül ki, hogy a helyet keresők nem követik nyomon az egyházi felületeken az állásajánlatokat. Ezt a tanévet Molnár Réka hitoktatóval együtt kezdem el. Bevállaljuk a törvények szerinti maximum óraszámot, a főállású hitoktatónak huszonhat, a lelkész számára tizenöt tanóra engedélyezett. Nehéz lesz, mert tizennégy oktatási intézmény egyéni órarendjét kell összefésülni olyan ügyesen, hogy gubanc ne keletkezzen, és a negyvenegy óra összeálljon. Szükség van tehát az aprólékos szervezésre, de főként az alázatos imádságra, hogy az evangélium hatásos eszközei lehessünk majd a katedrák világában.

 

Igy jutottam el havi igénkhez. Amíg a hittanosok feladata az, hogy az év végén könnyedén tudjanak válaszolni erre a kérdésre, addig a gyülekezeti tagoknak alkalomról-alkalomra meg kell erősödni, hitben és értelemben, hogy erre a kérdésre felelni tudjanak. Bár az egyház tanítása hathatósan segít a válaszadásban, mégis a válasz egyéni lesz. Mindenki mást fog kiemelni Jézusból, olyat, ami teológiailag helyes, de olyat is, ami súrolja annak határát.

 

Jézus, az Isten Fia, aki meghalt értünk a kereszten. Felvette bűneinket és magával vitte, hogy egy haljon meg minden ember bűne miatt. A bűntelen halt meg a bűnös helyett, ami jogilag értelmezhetetlen, emberileg érthetetlen. Mi ennek az érthetetlen isteni szeretetnek vagyunk a gyermekei, akik sokszor felejtik el a helyes választ, vagy azt, amire a válasz kötelez. Mire is kötelezhet a szeretet? A válasz sokkal egyszerűbb, mint ahogy gondolnánk. Élni kell a szeretettel, meg kell osztani azt másokkal, be kell bizonyítani az életünk eseményeiben, hogy mire képes ez a szeretet. És még mire kötelez? Hogy minél többet ismerjünk meg a szeretetből. Olvassuk a Szentírást, vallásos irodalmat, járjunk templomba, vegyünk részt a közösség életében. Ne vendégei legyünk templomunknak, hanem házigazdái. Ne illemből tegyük, hanem azért, mert Isten szeretete Krisztus által erre kötelez.

 

A tanévkezdés tulajdonképpen minket is emlékeztet, hogy a hit iskoláját nem lehet kijárni, és oklevéllel befejezni. A hit iskolája folytonos látogatáshoz kötött, talán ezért kevés a diák. Egy biztos, a tanév elkezdődött, ismét!

 

 

Jakab Béla parókus lelkész

Foglalkozunk-e az életünkkel?

„Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,36)Változatos az életünk? Milyennek értékeljük a sajátunkat? Talán másféleképpen fogalmazva a kérdést, foglalkozunk-e az életünkkel? Mennyire változatos, mennyire gazdag, vagy mennyire sekélyes,...

Nekünk is át kell venni a stafétát, és továbbadni Isten üzenetét a következő nemzedéknek!

„Jusson nekem kétszeres rész  a benned munkálkodó lélekből!” (2Kir 2,9b)Mennybemenetel ünnepe ebben az évben hétköznapra, csütörtökre esett, de emiatt nem kerülhet háttérbe az ünnep jelentősége és üzenete. Istentiszteletünkön Illés próféta elragadtatásáról, Elizeustól...

A bőséghez minden lehetőséget megkapunk, mert maga Jézus a szőlőtő!

„Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek.” (Jn 15,5-9)Kedves Olvasó, amennyiben figyelmes vagy, akkor észrevetted, hogy egy igevers után több vers is megjegyzésre került. Nem elírás. A 2021. esztendei ökumenikus imahétre kiadott füzet borítóján ebben...

Mit jelent számukra a vasárnap. Munkanapot? Ünnepnapot? Feltöltődést?

„Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!” (Ézs 66,10)Minden vasárnap különleges. Jó lenne a lelkészeket gyakrabban kérdezgetni arról, mit jelent számukra a vasárnap. Munkanapot? Ünnepnapot?...

Kiben vagy miben bízol?

Jézus Krisztus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Mt 11,28 Az Egyház üzenetei mindig személyre szólóak. Miért is? Isten szava, élő szó. Mindazok, akik meghallgatják, azok személyes...
Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial
Facebook
YouTube
Instagram