„Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk,
Krisztus Jézus megjelenése által,
aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által
világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.”
(2Tim 1,10)
Nyilvánvaló. Szeretjük ezt a kijelentést? Gyakran használjuk érveink igazolásához. Olyan erőt, magabiztosságot sugároz, ami nem hagy kételyt. Nincs többé bizonytalanság az adott kérdésben. Látható, esetleg olvasható is minden cáfolat ezzel ellenkező állításról, de nem számít. Itt és most Pál apostol kijelentése az igaz. Nem másról szól, mint arról a Jézus Krisztusról, aki elhívta őt a szolgálatra. Fiatal munkatársát, Timóteust ezzel szeretné bátorítani a szolgálatban.
A damaszkuszi úton ismerte meg az akkori Saul azt a Jézust, akit, és akinek követőit üldözte. A vele történő találkozás változtatta meg életét és ahhoz az Istenhez való viszonyát és vált Pállá, akit rabbiként szolgált.
A Feltámadott megszólítása után ismerte fel, hogy kicsoda Jézus, mit tett és mit tesz azokkal, akik megismerik őt. Kereszthalála és feltámadása révén elhozta, és az evangélium örömüzenete által megismerhetővé tette az elmúlhatatlan életet. Milyen csodálatos megfogalmazása ez az örök életnek. Ami a földön mulandó, és amit mindenki számára jelez életének stopper-mutatója, azt váltja fel az elmúlhatatlan élet. Az az állapot, amikor megszűnik az idő – mint szorító és korlátozó tényező –, és az addigi óra csak egy díszé válik a karon.
Többen tudnának beszámolni életük ama pillanatáról, amikor Jézus megszólította őket, és ami olyan és akkora változást hozott az életükben, amire korábban nem is gondoltak volna. Az a pillanat, ami a földi értékek bűvöletét elhalványította, és a mennyei ragyogás új célt világított meg számukra. Mekkora ajándék és lehetőség ez!
Az elmúlhatatlan élet Krisztus általi ajándéka nem változik az idők folyamán, viszont a mi ajándékhoz való viszonyunk igen. Amennyiben az ajándékot nem ott tartjuk, ahol a helyének lennie kellene, akkor egy idő után feledésbe merül. Krisztus követőinek hatalmas tábora ezért csökken sokkal jobban, mint ahogy növekedhetne.
Pál buzdítja Timóteust, hogy ne szégyellje az evangéliumot, a bizonyságtételt, sőt, ha szükséges, vállalja érte a szenvedést. Ez a biztatás nekünk is szól. A Krisztust követő élet bizonyságtevő élet kell legyen, ami által – minden élethelyzetben – Isten Krisztus által elhívott gyermekeivé válhatunk. Nem vasárnapi vagy nagy ünnepek keresztényévé, hanem ahogy énekeskönyvünk 504. számú énekében énekeljük:
Miért is fontos ennek a hitvallási ténynek a rögzítése? E nélkül csak emberi szándék és vágy lenne csupán, ami egy eszmét vagy vágyat követne. Ez csak az életünk Krisztushoz kötése által működik. Nagyon fontos ez a tisztújításra készülés időszakában. Felügyelő- és presbiterválasztás lesz nemsokára a gyülekezeti hirdetésünk egyik többször visszatérő figyelemfelkeltése. Ez az ige szembesíti az eddig szolgálókat Krisztussal, aki segítette őket, és az új jelölteket is, akik csak akkor vállalkozhatnak a szolgálatra, ha ez az ige életük és szolgálatuk motorjává válik. Ez nyilvánvaló.
