„A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be,
hogy ezt is, amazt is Isten készítette azért,
hogy az ember ne találja ki, mi következik.”
(Préd 7,14)
A Prédikátor könyv szerzője – a hagyomány szerint Salamon király – nagyon bölcs volt. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe, olvassa el ezt a bibliai könyvet is. Hasonlít a korunk által nagyon kedvelt füveskönyvekhez. A különbség azonban hatalmas, mert ezt a szerzőt maga Isten Lelke ihlette. Szavai nem életbölcsességek, hanem az Istenkapcsolat megélésnek tanácsai. Kijelentése emlékeztető. Vannak jó napjai az életnek. Nem a ragyogó napsütésre gondolok, amikor még a bárányfelhők is az árnyékba húzódnak. Azokra a napokra gondolok, amikor nem aggódunk, elengedjük magunkat, és minden előre tervezés nélkül jól érezzük magunkat. Nem történnek velünk nagy dolgok, a történelem kereke ugyanúgy forog, mint előtte. Viszont Isten ajándékának köszönhetően sikerül kitörni a vélt és valós börtönünk falai közül, és megcsap bennünket az igazi élet lágy fuvallata. Igaz, hogy vannak ilyen napok? Nem ismerek olyan embert, aki erre tagadóan válaszolna. Olyat azonban igen, aki hirtelen a „de” idegesítő kétbetűs szavával magyarázná saját meglátását az életről.
Miért is vannak rossz napok? Vannak rossz napok? Nem kell tragédiát feltételeznünk, elegendő az egész napos ténykedésünk összegzéseként – ezért felesleges volt felkelni – kijelentésére gondolnunk.
Amennyiben a rossz napokról kellene beszámolót írnunk, akkor arra egy terjedelmes könyv, vagy a számítógép memóriája sem lenne elegendő. Miért van az, hogy a rosszra inkább emlékezünk? Sőt nemcsak emlékezünk, hanem pontosan tudjuk visszaidézni annak minden mozzanatát, pillanatát. Igen, a rossz dolgok hasonlatosak az égési sebekhez, amelyek lassan, vagy egyáltalán nem múlnak el. Egy látható vagy láthatatlan heg, ami örökre megmarad. Rokonságunkban élt Emi néni, aki egy házi balesetben megégett. Csodával határos módon életben maradt, de a nyomok örökre megmaradtak. Hosszú idő telhetett el, amíg elfogadta testének új kinézetét. Történt azonban az életében egy ennél nagyobb tragédia, amikor is egyetlen fia ismeretlen körülmények között tragikusan elhunyt. Egy begyógyuló rosszra került egy gyógyíthatatlan. Bezzeg a jó napok, mintha nem is lettek volna. Nem is olyan régen került a kezembe az a fénykép, amelyen fia hátulról öleli át. Emi néni évek múlva örökbefogadott egy kislányt, hogy megrekedő szeretetét tovább tudja adni. Lettek jó napjai. Persze nem olyanok, mint előtte voltak. De ismét tudott mosolyogni, lettek tervei és vágyai. Régóta ölelik egymást fiával Isten országában, és azt üzenik számunkra, hogy legyünk hálásak a jóért, és imádkozzunk a rossz elfogadásának képességéért.
A Sátán – Isten tiltásának ellenére – rávette az első emberpárt, hogy egyen a jó és rossz tudásának a fájáról. Egy dologra viszont nem volt képes, befolyásolni a bűneset utáni jó és rossz váltakozásának ismeretét. Úgy tudjunk tehát örülni a jónak, hogy legyen erőnk túlélni a rosszat. Isten ehhez is adott segítséget, fiát Jézust, aki keresztünk súlyának hordozója.
