„A megrepedt nádszálat nem töri össze,
a füstölgő mécsest nem oltja ki.”
(Ézs 42,3)
Szeptember van. Ez a két szó összegezi az idő múlását. Elrepült a nyár, elfogytak a vakáció és a szabadság boldog napjai. Nem használtam szándékosan a felhőtlen jelzőt, mert a világban zajló események nem engedték a gondtalan időtöltést. Az elmúlt két nyár a vírustól való rettegéssel telt el. Ki gondolta volna, hogy az idén ez háttérbe szorul és azon kell aggódnunk, hogy országunk határánál zajló háború milyen mértékben fog érinteni bennünket. A háborús eseményekről megjelenő felvételek tanúskodnak a pusztításról, félelemről és kilátástalanságról. A napi beszámolók szerint átlagosan tízezren érkeznek országunkba, és rövid pihenés után indulnak tovább a nagyvilágba. Mindeközben minket is elért a háború következménye, és olyan fekete felhő lengi be a háztartások és intézmények feletti égboltot, amely fölött bár süt a nap, de annak fénysugarai nem hatolnak át rajta.
Takarékoskodni kell! Az üzenet nem is hangzik rosszul, mert mindannyian tudjuk, hogy a fejlett világ pazarló életmódot folytat, mi is. Viszont ez az életmódváltás nem tudatosan történik, hanem kényszerűségből. Vajon gondolnak-e majd arra az emberek, hogy feleslegesen ne folyassák az ivóvizet, vagy fűtsenek télen nyitott ablaknál, mert ez mindenkinek az érdeke? Nem tudom. Egoisták voltunk és vagyunk. Én és én. Most a Mi lett a fontos. A pulóver és kardigán mostoha részévé vált az elmúlt évek divatjainak, szekrényeink alsó polcaira lettek száműzve a kihasználatlanság miatt. Visszajönnek a divatba. Elő fognak kerülni.
Kedves Olvasó, sejtem, hogy értetlenkedve követed gondolataimat és kérdezed magadban, hogy miért erről ír a lelkész? Jogos a felvetés. Indokom nagyon egyszerű. Te és a többi templomba érkező ezektől a külső eseményektől befolyásolva lépitek át vasárnaponként annak küszöbét. Lelkészként én is ezen történések között végzem a munkámat, és egyre gyakrabban nézek az ég felé, ahonnan várom Uram segítségét. A mérőórák pörgései beárnyékolják terveimet, de figyelmeztetnek is arra, hogy felelősséggel kell élnünk ebben a világban. Próbálom a jelenlegi állapotot elhelyezni Istenünk gondviselő tervébe és észre kell vennem, hogy mi is a szándéka. Figyelmeztetni akar. Éljünk felelősségteljes életet!
Ezt a figyelmeztetést szeretném – neked, Olvasó testvérem – a szívedre helyezni, amikor Ézsaiás próféta jövendölését osztom meg veled Jézus Krisztusról. Milyennek is látta az érkező Messiást, azt, aki megoldja a zsidóság nehéz élethelyzetét, a száműzetést és fogságot? Hatalmasnak, aki nagy mennyei hadsereg élén jelenik meg, és kerubokkal vívja meg a felszabadítást? Nem. Akiről ő prófétál az, akinek a kezében kard helyett kötözőszer, vagy éppen gyógyszer van. Ő lesz az, aki törődni fog az elesettel, a bajbajutottal, akit soha nem utasít el valamilyen indokra való hivatkozva. Ézsaiás nem ismerhette meg Jézust, de mi a megérkezett Messiásban megismerhettük a megjövendöltet. Tanított, betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel, és meghagyta tanítványainak, hogy ők is így cselekedjenek.
A mai nehéz helyzetben élő világnak Jézusra van szüksége. Viszont az a félelmem, hogy nekik nem ez a Megváltó kell, hanem a csodatevő, mint egykor, aki visszaállítja a három évvel azelőtti állapotot, a viszonylagos gondtalanság éveit.
