„Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten,
aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.”
(Jn 1,18)
Igeversünk abban a szakaszban olvasható, ami a karácsonyi istentiszteletek elengedhetetlen része. János apostol evangéliumának első része, másnéven a Prológus, egy különös látásról szóló bizonyságtétel. Látni a láthatatlant, megvallani, hogy létezik az, akit ember nem látott. A látás görög szó – horáó –, jelentése: saját szemmel meglátni, észrevenni, megpillantani valamit. Emellett azonban más összefüggésekben is használatos: érezni, megtapasztalni, a látás által valamiről megbizonyosodni, megérteni, megismerni, tudomásul venni.
Az Ószövetség szigorú tanítása alapján az Istent nem lehet színről színre látni. Ha mégis megmutatja magát az embernek, akkor ez a legnagyobb kegyelem jele. Mózes nem láthatja Istent színről színre, hanem csak hátulról, de ez is nagy kegyelem. Ugyanez érvényes Hágár, Gedeon élményére, akik angyal alakjában látták Istent. Isten látása eredetileg a kultusszal, a vallásgyakorlattal kapcsolatos kifejezés volt. A Zsoltárok könyvébe is onnan kerülhetett át, ahol Isten látása a hívő ember lelkének legfőbb vágya. Ez a látás nem misztikus vagy filozofikus szemlélődés, hanem prófétai, az Isten színe előtt leboruló ember látása, ember és Isten közösségének szép megfogalmazása. Ez a látás Isten és az embertárs szeretete nélkül elképzelhetetlen.
Fontos szempont, hogy Isten szuverenitása nem engedi meg Isten tárgyias-képies ábrázolását, és az ábrázolás szemlélését. Mégsem lehet ezt a látásmódot elszellemiesíteni, és elszakítani az érzékszervi észleléstől, hiszen a felsorolt példák kivétel nélkül azt mutatták, hogy Isten a valóságos világban valóságos emberekkel találkozik. Csak az Istennel megbékült ember esetében beszélhetünk Isten látásának lehetőségéről, mivel a szent Isten és a bűnös ember közötti korlátok csak Isten kegyelme által dőlhetnek le. Isten látása magába foglalja Isten ismeretét.
Az Újszövetségben gyakran van szó hétköznapi értelemben vett látásról, emellett látomások is előfordulnak. A helyes „látás” fontossága abban rejlik, hogy ez az üdvösségben való részesedés feltétele, és ezért a Krisztus melletti döntésre hív. Viszont itt jelenik meg az a tény, hogy Isten nem láthatja mindenki. Mai világunk nem tűri a kirekesztést, ezért ebbe mindent bele is magyaráz, gyakran a saját érdeke szerint. Tehát még mielőtt elolvasnánk a következő mondatot, hozzá kell tennünk, hogy a helyes „látás” mindenki számára adott. De-But(angol)-Aber(német) a hitetlenek nem látnak (Mk 4,12), Isten viszont az övéinek látásokat ad (Mt 1,20; 2,13.19; 2Kor 12,1).
János bizonyságtétele, hogy Isten dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét látták meg a tanítványok. Ami az Ószövetségben csak jelszerűen volt látható, az most Isten testté lett Igéjében látható, megszemlélhető. A hit ezzel a látással ad választ a Jézus Krisztusban adott kijelentésre. Ezért a nem-hívő nem ismeri fel, nem látja Isten jeleit a világban, a hívő viszont a Fiúban láthatja az Atyát is (12,45;14,9).
A látás a Krisztussal való személyes, valós találkozás eszköze. A látásra alapozott hit viszont nem elegendő. Jézus a látás nélküli hitet várja tanítványaitól (20,29). Jézust feltámadása után meglátják tanítványai, és ezáltal lesznek hívőkké.
Az ítélet vasárnapján, amikor tisztában vagyunk bűneink miatti elveszett állapotunkkal, csodálatos ajándékként fogadjuk fel a Krisztus általi Isten-látást, ami erőt ad földi életünk küzdelmeiben, ezáltal felkészítve a színről-színre történő találkozásra.
