„Nappal szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az ÚR,
imádságot életem Istenéhez.”
(Ézs 42,9)
Egyedül vagyok! Ez a leggyakoribb kijelentése az embernek, kortól függetlenül. Kegyetlen érzés ez! Eltelik a nap, bezárul az ajtó, csend lesz, senki sem szól hozzánk. Különös, hogy amíg ez az érzés nem kerít bennünket hatalmába, addig vágyódunk a csend, a magány, az elcsendesedést biztosító nyugalom után. Ez a vágy megszűnik az egyedül maradás tudatával. Ezt az állapotot próbálja pótolni aztán az ember háziállatokkal. Ellátja őket személyes megszólításokkal, olyannal, amit a hiányzó társnak szeretne mondani. Szerintem napjaink nagy háziállatimádata, amit tapasztalhatunk magunk körül, tulajdonképpen egy hatalmas segélykiáltás a magányban élők részéről.
Ézsaiásnak már ez az egy mondata is a remény drága kincse minden élethelyzetben élő számára. Először is az Istent ismerőknek, de hasonlóképpen bátorítást nyújt a magányban élőknek is. Sem nappal, sem éjjel nincs egyedül Isten gyermeke. Milyen csodálatos kijelentés és tanúbizonyságtétel ez.
Nagyon kíváncsi vagyok, kedves Olvasó, hogy te miként véleményezed a próféta szavait? Mennyire tudja átadni magát Isten gyermeke Gondviselője védelmének? Milyen biztos érzete és tudata van a hittel rendelkezőnek? Pál apostol a Római levélben a következőképpen fogalmazza meg saját Istenre hagyatkozását: „sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (8,39) Ézsaiás ezt a kijelentést nem ismerhette, az ő hite abban az istenismeretben rejlik, amit népének életéből tapasztalt meg. Pál kijelentésének első fele lehetne az ő hitvallása is. A második fele az Isten embert megváltó szeretetének bizonyítéka. Amit az Ószövetség embere megismert Istenből, az nem elegendő az üdvösségre, ezért vált szükségessé megjelennie a véges életű embervilágban, hogy megismerhessék az igazi szeretetet. Az Ószövetség és az Újszövetség hitgyökere Isten és annak szava. Aki Istenhez fordul segítségért, azt átöleli és körül veszi szeretete. Ézsaiás ezt olyan érzékletesen szemlélteti, Isten mellé rendeli szeretetét, mint egy személyt. Mi – evangélikusok – egy kicsit bajban vagyunk az angyalokkal, pedig létezik egy teológiai tudományág, az angeológia, amely ezzel foglalkozik. Láttál-e már angyalt kedves Olvasó? Nem olyan pucér szobrocskákra gondolok, hanem valóságosra. Persze, hogy nem volt szárnya, csak ölelő karja és nyugtató hangja. Létezik! Láttál-e? Emlékezz csak vissza. Miközben emlékeid között keresgélsz, gondolj arra, hogy te is egy vagy közülük. A te kezed és szavad az Úr szeretetének a közvetítője. Hiszed-e ezt? Én hiszem, és meg is tapasztaltam. Nem létezik angyalképző iskola, és mégis vannak végzős diákok, akik Krisztus szeretetében élnek, és a szívük csordultig van Isten szeretetének felismerésével. Ezt is olyan szépen szemlélteti a próféta, amikor az Úr éjjelre imádságot ad szájába, amely olyan, mint az ének. Tudod, kedves Olvasó, amikor lefekszel, de az a dalrészlet – amit korábban hallottál – a füledben marad, és arra ébredsz fel, hogy énekelsz csukott szájjal. Az Isten Lelke által gerjesztett imádság is ilyenné tud válni. Nem tudod szemedet lecsukni anélkül, hogy a kezedet imádságra ne kulcsolnád, hogy hála ne hagyná el ajkadat.
Így tűnhet el a magány, a félelem, az egyedüllét érzése. Legyünk angyalok, hogy mások életébe, szívébe vihessük el Isten szeretetének örömhírét. Természetesen ettől még lehet kedvenc háziállatunk, de ne tőle várjuk a magányunk feloldását, mert azt csak Isten Krisztusban megjelent szeretetének az elfogadásával érhetjük el.
