„Áldjad én lelkem, az Urat,
és ne feledd el, mennyi jót tett veled!”
(Zsolt 103,2)
Panasz. Elégedetlenség. Kritika. Negatív emberi jellem ismérvei ezek. Miért nem látjuk a világot a megértés, elégedettség és dicséret szemüvegén keresztül? Azt tartják a szakemberek, hogy a magyar népre jellemző ez a negatív látásmód. Gyakran hallhatjuk a médián keresztül, hogy népünket a kereszténység gyökerei táplálják, és az európai átlagnál többen gyakorolják vallásukat. Nagyon örülök ennek az állításnak, hangzatos, de nem ez a tapasztalat. Bárhol találkozom az emberekkel, nem hallok más, mint elégedetlenséget. Semmi sem elég, semmi sem jó.
Miért is viseljük ezt a korlátolt szemüveget? Mert elfelejtünk számot vetni életük eseményeiről. A pezsgős, enyhén illuminált évváltós este nem erre való. Látványos és sok címkét lehet ráaggatni az év utolsó napjára, de nem ez az igazi számadás alkalma.
A keresztény, hívő emberek ereje éppen abban van, hogy a naponkénti rendszeres bibliaolvasás és imádság keretén belül megvizsgálják életüket, és készítenek aktuális lélek-leltárt. A lélek-leltározás a nagy bevásárló üzletek ellenőrzéséhez hasonló. Ugyanis megszámolják a polcokon található készletet, teszik ezt úgy, hogy közben a vásárló el is vihet a megszámolt készletből. Összevetik az adatokat és megtudják, hogy az adott terméknek mekkora volt a kereslete. A hívő ember miközben végzi életének leltározását, számadását, élete nem áll meg, zajlik és formálódik. Reggel örömmel vagy fájdalommal ébred, megdicsérik a munkahelyén vagy az iskolában, vagy éppen elmarasztalják valami miatt. Reggeltől-estig oly sok minden történik velünk, hogy gyakran az utolsó impulzust raktározzuk csak el, és annak hatásával hatjuk nyugalomra fejünket.
A lélek ismerői meg tudják magyarázni, hogy miért hajlamos az emberi lélek a rosszra jobban emlékezni, mint a jóra. Ők ezt negatív elfogultságnak nevezik, és köze van az ember túlélési vágyához. A negatív dolgoktól való félelem segíti az ember védekező mechanizmusát. A gond vele az, hogy képes a hatalmába keríteni és bezárni, így lehetünk saját testünk és gondolatunk rabjai. A modern kutatás is azt tanácsolja, hogy vegye észre az ember a rosszban a jót, a kellemetlen történésben a kellemest. Az erre való átálláshoz nem elég néhány nap, hosszú időt igénnyel.
A zsoltáros felszólítása ebben nyújt segítséget. Minden jónak a forrása a hívő ember számára az Isten, ezért, ha felkelek vagy lefekszem, őt magasztalom, talán éppen azért, mert kaptam tőle egy napot, amit megéltem és túléltem. Viszont, ha úgy érezzük, hogy az Istent magasztaló szavunk egyre halkabb és erőtlenebb, készítsünk lélek-leltárt. Engedjük magunkat Isten által rádöbbenni, hogy mennyi jó is történt velünk. Nagyon leegyszerűsítve – és a szemüveg hasonlatnál maradva – néha elég csak megtörölni a lencséket. Áldjad az Urat!
