Adjatok, és adatik nektek…
(Lk 6,38)
Ki az, aki ne szeretne ajándékot kapni? Én az elsők között vagyok. Viccesen szoktam megjegyezni, hogy a kiránduláson levő családtagok ne feledkezzenek el hozni nekem. Nem az ajándék az elsődleges, hanem az, hogy gondolunk a másikra. Minden korban fontos volt ez, de napjaink világában nagyon sok magányos ember él, akikre talán senki sem gondol.
Gyakran érzem azt, hogy minden gyülekezetben szükség lenne egy telefonos szolgálattevőre, akit a magányos híveink kapcsolattartásával bíznánk meg. Szerintem, rövid időn belül főállású munkakörré válna a megbízatás. Természetesen ennek az állapotnak van egy összetett szociológiai vetülete, aminek elemzésével szakavatottak foglalkoznak.
Szerintem mindenki érzi a másik megsegítésének fontosságát, de a többség csak kapni akar, és adni nem. Vannak indokok bőségesen, véltek és valósak egyaránt. Tény, hogy kapni nemcsak én, hanem mindenki szeret.
Karácsony ünnepének fényében élünk még, hiszen a 6-án ünnepelt Vízkereszt többről szól, mint a karácsonyfa néphagyomány szerinti lebontásáról. Vízkereszt a fény ünnepe, ami az Isten testté lettének csodáját hirdeti. Fény és dicsőség. Gondoljunk karácsony főszereplői közül a pásztorokra, akiknek angyalok jelentek meg. A sötét éjszakát soha nem látott fényesség törte meg. A mennyei hírnökök Isten földön megjelenő dicsőségét hirdették nekik. Ennek hatására indultak el, hogy megbizonyosodjanak az angyali kijelentés felől. Egyszerű emberek voltak ők, akiket a rábízott nyáj védelme keménnyé tett. Az istálló jászlában fekvő istengyermek látványára mégis leborulnak, és örömüket kifejezve átadják a szülőknek a számukra legértékesebbet, azt a keveset, amilyük volt. Isten megajándékozta őket a Megváltó születésének örömhírével, és ők boldogan adták azt ajándékba, ami számukra talán a közelgő napok étkezésének biztonságát jelentette. Aki egyszer felismeri az ajándékozó Istent, az többet nem számolgat – egy százalék, vagy tized a jövedelemből –, hanem viszonozza. Gyakran érzem azt, hogy nem az ajándékozó Úrra van szüksége a keresztényeknek sem, csak az ajándékára. Különös, hogy az ajándékozó és az ajándék nem választható szét.
Vízkereszt utáni vasárnap nem tehetjük meg, hogy nem teszünk említést a három királyról, vagy napkeleti bölcsről, kinek melyik elnevezés a kedvesebb. Egy különleges csillagot követve kalandosan jutnak el Betlehembe, akiknek méltóságát öltözetük messziről sugározta. Ők voltak azok az utazók, akik számára lett volna hely a vendégfogadóban. Akik előtt mindenki alázatosan meghajolt útjuk során. És ők, akik az új királyt megpillantják egy egyszerű istállóban, leborulnak előtte. A művészet minden ága igyekezett ezt a pillanatot megörökíteni. Nincs sok információ a történésről, csak a térdre hajlás és az ajándékok átadása. Az ajándékozás a keleti népek életében és kultúrájában nagyon fontos. El kell nyerniük a vendéglátó barátságát azzal is, hogy illő ajándékkal köszöntik.
A Kisjézus számára nem jelentett semmit az arany, tömjén és mirha. Talán még a szülők is csak ámuldoztak az ajándékok fölött, és nem is gondoltak az ajándékok üzenetére. A háromkirályok betlehemi látogatása utáni életéről nincs tudomásunk. Egy biztos, hogy ők, akik tudatosan keresték a világ királyát, mindenkinek beszámoltak útjuk sikeréről, a rátalálás öröméről, ami által életük egy megajándékozott élet lett.
Újév első napjaiban nem a fogadalmak a fontosak, hanem a törekvés a célok elérésére. Legyenek igazi céljaink, és legyünk törekvőek azok megvalósításában. Remélem, hogy a 2023. esztendőben a legfontosabb célunk Isten ajándékozottjaivá válni. Segítsük egymást imádsággal eme magasztos cél elérésében.
